Csodálatos Század Viki&Henni forditásai Szulejmános oldal párbeszédei a magyar részekből

A blogban található összes fordítást szerzői jogvédelem illeti. Annak bármilyen formájú felhasználásához a tulajdonos írásbeli engedélye szükséges!Csodálatos Század Viki&Henni forditásai a török részekből Szulejmános oldal párbeszédei a magyar részekből

2014. január 13., hétfő

119.rész Leirása

- Nem vagy köteles elmenni...Igazából aminek elé akarsz vágni, amit meg akarsz változtatni, az maga a sors...Engedd, hogy essen az eső, fújjon a szél, jöjjön a tél...Ne feledd, hogy a tél egyszer véget ér és jön a tavasz...és a tavasz te önmagad vagy ... -------------- -A mi kötelezettségünk, nem a nagyúr biztonsága, Hanem Mustafa herceget a trónra juttatni...


2.elözetes
Piri Reis: „Amióta Hercegünk a trón felé tart, kötelességünk eltávolítani azokat, kik útját állják.” Selim: „Csak egy kerülhet a trónra, és az parancsba adja a többiek kivégzését.” Hürrem: „Hőn szeretett fivéred trónra kerül, majd egy pillantás alatt meg fog fojtani.” Selim: „Amíg felfalják egymást, én a győzelem felé menetelek.” Hürrem: „Ettől a perctől kezdve egyedül járd utadat. Én támogatlak.” Férfi: „Amikor minden rendben megy, akkor is jöhet fájdalom… és elveszi szeretteid egyikét…”




119. rész

Süleymant látjuk a katonai sátrában. Felöltözött már páncéljába, közben nézegeti magát az egész alakos tükörben. Újabb fájdalmai lettek, ezúttal a talpán. Lokman: „Nagyuram! Jól vagy? Hívjam az orvost?” Süleyman: „Szükségtelen.” Ráül trónjára, majd egy ládára mered tekintete. Rüstem érkezik: „Elkas Mirza üzent. Várja érkezésedet Van külterületén.” Süleyman: „Allah akaratával a türkmének és a perzsák tényleg támogatják, ahogy azt korábban mondta!”


Két katona, egyikük Abbas a titkos tőrüket próbálgatják. Abbas: „Elkas Mirza már vár rám, Bahman. Hamarosan indulunk. Maradj mindig mögöttem.” Bahman: „Hogy jutunk be a Szultán sátrába?” Abbas: „Csak egy esélyünk van cselekedni… ha jelet adok, te elveszed Elkas Mirza életét, én meg Süleyman Szultánét.”



Mustafa öltözik, miközben Yahia jön szólni, hogy elkészültek. Elindulnak kifelé, de Mahidevran visszahívja: „Fiam! Alaposan átgondoltad? Nem kell elmenned! Az, hogy megpróbálsz változtatni, az magában hibás! Fiam! Hagyd esni az esőt, fújni a szelet, hagyd, hogy tél legyen! És ne feledd! A tél elmúlik, utána tavasz jön. A tavasz meg te vagy!”




Hürrem unokájával foglalkozik, amit Nurbanu örömmel vesz: „Milyen szerencsés Herceg Murat! Hogy ilyen kicsi korában a fővárosba, a te szárnyaid alá került, méltóságos Szultána!” Hürrem: „Mindig legyen szerencsés, én oroszlánkölyök unokám!” Afife érkezik: „Szultánám! Lengyelország hercegnője, Anna Yagellonka megkezdte útját, hamarosan megérkezik.” Hürrem: „Kitűnő! Késlekedés nélkül kezdjétek meg az előkészületeket! Amikor a Hercegnő megérkezik a palotába, éreznie kell hatalmunkat! A legjobb vendéglátásban kell részesülnie!” Nurbanu: „Nyilvánvaló, hogy a Hercegnő látogatása fontos számodra, Szultánám.” Hürrem: „Végtére is, arról a földről látogat el hozzánk, ahol én születtem. Ráadásul egy az uralkodók közül. Elkerülhetetlenül felidéződik a múlt… emlékek törnek felszínre. Már 30 év elmúlt. Mennyi nyár, mennyi tél!” Nurbanu. „Nem mindenki ilyen szerencsés mint te. Hisz nem csak egy szultána vagy, hanem az egész világ Szultánája!” Hürremnek tetszik, amit hall…

Yavuz Piri Reis-szel találkozik. A fiatal katona csodálkozik, hogy küldetett érte. Piri: „Hogy van a Hercegünk?” Yavuz: „Nem túl boldog. Mint tudod, nem túl jó a kapcsolata a Szultánnal. Allah akaratával ez is elmúlik.” Piri: „Nincs szükségünk erre. A perzsák csapdát akarnak állítani, így ez már nem tart sokáig.” Yavuz: „Csapdát?” Piri: „Atmaca hozta ezt az információt. Úgy döntöttünk, hogy titokban tartjuk a Herceg előtt, mert nekünk nem az a kötelességünk, hogy megvédjük a Szultánt, hanem, hogy trónra segítsük Mustafa Herceget.” Yavuz: „Igen, de…” Piri: „Amióta Hercegünk a trón felé menetel, el kell távolítanunk azokat, kik útját állják… Ezért hívattalak.” Yavuz: „Rüstem Pasa.” Piri: „Eljön majd az ő ideje is… de előbb meg kell szabadulnunk a legnagyobb púptól a hátunkon… Hürrem Szultánától!”



Selim az apja teraszán tartózkodik, Hürrem csatlakozik hozzá: „Fiam! Murat volt nálam az imént… bátor, fiatal Herceg lesz belőle, akárcsak az apja!” Selim: „Allah akaratával, anyám. Kaptál már hírt a Hercegnőről?” Hürrem: „A legjobb vendéglátásban kell részesítenünk! Biztos, van valami a látogatása hátterében. Várjuk ki a végét, mit kér a Hercegnő.” Selim: „Az apja, Sigismund Király nagyon beteg. Lengyelország helyzete egyáltalán nem bíztató. Éhínség kínozza az országot. Nyilvánvalóan segítséget jön kérni.” Hürrem: „Szóval ezért! Amint megérkezel, máris elfolgalt vagy államügyekkel!” Selim: „Nos, a trónt rám hagyták, hogy tartsam biztonságban.” 

Fatma Elkas levelés olvassa: „Nem tudom megfogalmazni az elmúlt napokat, melyeket tőled távol töltöttem… olyan, mintha a pokol vermében lennék, ahol kígyók és skorpiók mardossák lelkemet. Minél közelebb kerülök szülőföldemhez, annál távolabb érzem magam az otthonomtól. Egyre inkább megtanulom, napról-napra, hogy a te szíved az én otthonom. A te Elkasod, ki ég a vágytól, hogy újra veled lehessen.”Fatma mosolyog, és Melek azt mondja: „Allahnak hála, újra mosolyogsz, Szultánám!” Fatma: „Egy ilyen levél után, melyik asszony nem mosolyog?” Melek: „Igazad van, Szultánám. Azt mondják, Mihrimah Szultána belebetegszik szomorúságába… Azt mondják, nem is igen hagyja el palotáját.” Fatma még jobban mosolyog: „Beleesett saját maga csapdájába… Háború után el fog válni. Én meg újra férjhez megyek, és Allah akaratával, második tavaszomat fogom élni!” Melek: „Allah akaratával.” Fatma: „Most siess! Hozz papírt és tintát! Válaszolnom kell a vőlegényemnek!”
Van külterületén Elkas leszáll lováról, végigvonul a janicsárok előtt, és odalép Ferhat Agához: „Üdvözöllek! Szultánunk már vár téged.” Odamennek a sátorhoz, ahol a janicsárok elveszik a Herceg fegyvereit. Kérdik, ki az a két ember, akik a háta mögött állnak? Elkas: „Ők velem vannak. Dokumentumokat hoznak, melyeket a Szultánnak szeretnék megmutatni.” Őket is lefegyverzik, áttapogatják őket, de a rejtett tőröket nem fedezik fel. Majd beléphetnek.

Rüstem Beyazittal beszélget: „Nyáron már Tabrizban kell lennünk.” Beyazit: „Ott leszünk, de mi lesz, ha Elkast mégsem támogatják, ahogy azt mondta?” Rüstem: „Ebben az esetben el kell hagynunk Elkast, és saját utunkat kell járnunk.” Beyazit: „Hadd menjek Azerbajdzsánba! Seregemmel, parancsnoklásom alatt, Allah engedélyével fejét veszem, és elhozom ide!” Rüstem: „Lehetetlen, Hercegem! Ahol a Szultán tartózkodik, neked is ott a helyed. Ha már a Szultánról beszélünk… Hallottam bizonyos levélről, mi Kutahyából jött… feltételezem, Hurichihan Szultánától.” Beyazit: „Kétségtelen, hogy rajtam tartod a szemed!” Rüstem: „Több ezer katonánk van. Lehetetlen tudni, ki van velünk, ki ellenünk. Ezért hasznos óvatosnak lenni. Ez maradjon köztünk.” Beyazit: „Neked inkább a saját dolgaiddal kellene foglalkoznod, Pasám. Abból, amit Cihangir mesélt nekem, házasságod Mihrimahval mélypontra süllyedt.” Rüstem: „Néhány kellemetlen dolog történt… de túl leszünk rajta.” Beyazit: „Allah akaratával.”

Elkas kíséretével bejutott a Szultán sátrába: „Megjelenni ismét színed előtt, nagy megtiszteltetés számomra.” Süleyman: „Remélhetőleg, jó híreket hoztál.” Elkas: „Személyesen kívántam elhozni neked a türkmén bégek levelét.” Átadják a levéllel teli paksamétát. 

Közben Mustafa a Szultán sátra felé vágtat…

Amíg a Szultán nézegeti a dokumentumokat, Elkas beszél: „Mint a levelekből is kiderül, a türkmén bégek az én oldalamon állnak a Tahmasp elleni háborúban, és saját maguk jelentették ki, hogy az én parancsnoklásom alatt fognak harcolni.” Süleyman: „Mekkora az ő erejük? Mivel tudnak hozzájárulni?” Elkas: „Engedelmeddel, Nagyuram, a térképen mutatom meg.” A Szultán engedélyezi. Elkas utasítja embereit, hogy terítsék ki a térképet.

Közben Rüstem és Beyazit már kijöttek a sátorból. Zal informálja őket, hogy Elkas éppen a Szultánnál van. Rüstem: „Miután Elkas végzett, nekem kell bemennem hozzá.” Ekkor lovasok érkezésére lesznek figyelmesek. Beyazit felismeri Mustafát…

Elkas a térképen mutatja be, hogy hol csatlakoznak hozzájuk a türkmén bégek: „Burhan Ali Bégnek ötezer jól képzett katonája állomásozik Azerbajdzsánnál. Harci felszerelésük könnyű, így gyorsan tudnak mozogni. A Tekeluból jött embereink háromezren vannak és Hamedanban vannak. Ha elérjük Merendet, elérjük a húz ezres létszámot.” Süleyman: „Ha elérjük Tabrizt, testvéred biztos el fog szaladni. Hová menekülhet?” Elkas: „A hegyekbe, Nagyuram. Mivel Burhan Ali Bey kontrollálja az El-Burz hegyeket, én a Zagros hegyeken keresztül, Hamedan Kermanshah felé fogok masírozni. Anélkül, hogy észrevenné, két oldalról ejtjük csapdába.”

Közben odakint Mustafa megérkezik. Lepattan lováról, és azt kérdi, merre találja az apját? Nem nagyon akarnak neki válaszolni, mire újból rákérdez. Beyazit válaszol végül: „Bent a sátorban, Elkas van nála.” Mustafa: „Meg fogják ölni a Szultánt!” Megindul a sátor felé kivont karddal. A többiek nem értik, de követik. Mustafa kintről kiált apjának, aki a ledermed, de sikerül elmozdulnia Abbas tőre elől, ami végül a térképben végzi. De még egyszer próbálkozik. Mustafának sikerül az utolsó pillanatban ráugrania. Beyazit Bahmant ártalmatlanítja. Süleymant sokkolja az egész. Cihangir is teljesen bénultan nézte végig a támadást.Később Süleyman kérdi fiától, honnan kapta az információt. Mustafa: „Egy Cafer Aga nevű embertől… azt mondta, az egyik kapu őre volt… a perzsa háborúról akart velem beszélni. Azt mondta, hogy nem hiszi, hogy Elkas Mirzának van elég hatalma és próbált meggyőzni, hogy állítsam le a háborút.” Süleyman: „Ki ez a Cafer Aga? Nem tudok ilyen agáról a palotámban.” Mustafa: „Ő az egyikük, akik a palota iskolájáért felelősek. Hagytam elmenni, anélkül, hogy felfedtem volna előtte kétségeimet, mert tudni akartam, kinek dolgozik.” Süleyman: „És kinek dolgozott?” Mustafa: „Perzsa kém volt. Elkas egyik emberével, Abbassal találkozott. Végül kényszer hatása alatt, mindent bevallott. Amint megkaptam az információt, útra keltem. Alahnak hála, időben érkeztem.” Süleyman mosolyog, de nem elégedett: „Ilyen információ miért hozzád jutott és nem hozzám, Mustafa? Fegyverhordozód hozzám kellett volna forduljon, nem hozzád.” Mustafa: „Nagyuram, mikor Sivasban voltunk, akkor történt mindez. Miután visszatértem tartományomba, akkor kaptam az információt.” Lokman érkezik, bejelenti Rüstemet.


2.rész

Cihangir még mindig a történtek hatása alatt áll. Beyazit: „Idd meg ezt. Meg fog nyugtatni. Jól vagy?” Cihangir: „Minden az orrom előtt történt… és ha történt volna valami a Szultánnal? Láttam a penge csillanását… láttam, amint az áruló felemeli a kezét, hogy elvegye a Szultán életét! Meg akartam állítani, hogy megfogom a kezét, de lebénultam! Mozdulni sem bírtam!” Beyazit: „Cihangir! Ne okold magad! Drága bátyánk a végén egy másodperc alatt megakadályozta! És senki sem sérült meg! Allahnak hála, Mustafa időben érkezett!” Cihangir: „Oh, igen! Hol van most?” Beyazit: „Nagyurunkkal… Mindennek ellenére, leszidja.” Cihangir: „Nehéz megjósolni, hogy Szultánunk mit gondol, de egy olyan Szultánnak, aki az egész világot uralja egy ilyen adósságot nehéz cipelnie… de hogyan fizetheti vissza annak, aki megmentette az életét?”

Rüstem: „Beismerte, hogy Tahmasp kéme és Elkas mellé küldték, Nagyuram. Elkas minden lépéséről küldött információt… fő céljuk az volt, hogy merényletet kövessenek el ellened.” Süleyman Abbashoz: „Egy férfi, Cafer Aga felkereste Mustafa Herceget… Ki ez az ember? És hogy kapcsolódik hozzád?” Abbas: „Sahhunk tudta, hogy Mustafa Herceg ellenezte a Perzsia elleni háborút. Úgy gondolta, hogy talán megakadályozhatja a háború kitörését és ezért akart vele kapcsolatba kerülni.” Rüstem: „Ez nem minden, Nagyuram. Allah bocsássa meg, ha ezek az árulók sikerrel járnak… Tahmasp mindent megtett volna, ami hatalmában áll, hogy Mustafa Herceget trónra segítse.” Mustafa: „Ki törődik az álmaival, Rüstem Pasa? Láthattad, véget vetettem játékuknak! Azt hiszem, Tahmasp megértette, hogy a tűzzel játszik.” Süleyman Abbashoz: „Mit mondasz még? Mit tud még?” Abbas: „A türkmén bégek szövetségéről és fivére és Fatma Szultána eljegyzéséről.” Süleyman: „Vigyétek innen ezt az árulót!” Megkéri Rüstemet is és Mustafát is, hogy távozzanak. Azonban Mustafa marad: „Bocsáss meg Nagyuram, de mi volt ez? Szükséged volt egy áruló szavaira, hogy higgy nekem?” Süleyman: „Nyilvánvaló, ami történt, Mustafa. De megtört a bizalmam benned. Nagyon mélyen sebet ejtettél bennem. És most hogy merészelsz megkérdőjelezni?” Mustafa: „Nagyuram, ha van valamilyen módja, hogy újból felépítsem a kettőnk között lévő bizalmat, és hogy begyógyítsam azt a sebet, amit okoztam, készen állok megtenni. Van rád mód, apám?” Süleyman: „Az idő megmondja, Mustafa… az idő! Most elmehetsz.”

Reggel van Isztambulban. Nurbanu Selim mellett ébred. Nézegeti egy darabig, majd egy csókkal ébreszti fel: „Jó reggelt, Hercegem!” Selim: „Olyan boldognak tűnsz, mintha rózsa nyílna lelkedben!” Nurbanu: „Miért ne? Olyan, mintha álmodnék! Mintha a paradicsom kertjében sétálnék!” Selim: „Ne ragadtasd el magad! Ha vége a háborúnak, mi megint úton leszünk Manisa felé.” Nurbanu: „De ha Hürrem Szultána támogatását magunk mellé tudjuk állítani, akkor ismét visszajövünk… ráadásul nem is megyünk már el soha többé.” Selim: „Bárcsak én is annyira tudnék ebben bízni, mint ahogy te!” Nurbanu: „Ez egy kivételes lehetőség, hogy te vagy a régens… Amíg te vagy a régens, engedd, hogy azt tegye, amit szeretne… Mutasd meg, hogy mekkora hatalma lenne, ha egy nap te lennél a Szultán… Tedd nyilvánvalóvá, hogy a megfelelő úton haladsz… Így nem fog lemondani rólad…”

Hürrem a szobájában olvas, mikor Mihrimah érkezik hozzá. Hürrem: „Végre téged is látni!” Mihrimah: „Van új híred?” Hürrem. „Cihangir válaszolt a levelemre. Allahnak hála ő is és a Szultán is jól vannak!” Mihrimah: „Miért nem a Szultán írt levelet? Vagy még mindig haragszik rád?” Hürrem: „Több hegyen és völgyön mentünk keresztül, Mihrimah… túl leszünk rajta… Te inkább Rüstemre gondolj! Itt van a levél, amit ő írt… Minden második szava te vagy… a másik meg a lányotok… nagyon hiányoztok neki.” Mihrimah: „Ha ez tényleg így van, akkor ez a levél miért neked jött és nem nekem?” Hürrem: „Ha Rüstem apró jelét látná annak, hogy hajlandó vagy elolvasni levelét… habár ez a különválás most jót tesz neked… ez egy jó lehetőség, hogy boldog légy.” Mihrimah: „Nem fogom megváltoztatni döntésemet, anyám! Ha ezer év is eltelik, akkor sem!” Hürrem: „Ne beszélj elhamarkodottan, Mihrimah! Amíg abban sem lehetünk biztosak, hogy holnap a nap felkel-e, hogy beszélhetsz erről ennyire biztosan?” Mihrimah: „Elég, hogy te nem felejted el ígéreted, amit nekem tettél.”

Beyazit sátrában Mustafával beszélget: „Amíg várunk a Szultán dicséretével, nézzük, hogy végeztél a kihallgatással! A Szultán még mindig dühös rád!” Mustafa: „Ha a dolgok még rosszabbra fordulnak, senkinek nem lesz a szívében olyan mély seb, mint nekem, Beyazit.” Beyazit. „Tegnap este Rüstem Pasával beszélgettem… Kiakadt azon, hogy kaptad meg az információt. Szerinte, valaki segít téged a háttérben.” Mustafa: „Ahogy gyanítottam… Rüstem soha nem hagy ki egy lehetőséget sem.” Beyazit: „Mit akarsz ezzel mondani?” Mustafa: „Légy vele nagyon óvatos, Beyazit. Látja a szeretetet és hűséget, ami közöttünk van… és a kételkedés magvait szeretné elszórni közénk… Mihrimah biztosan elválik tőle, így helyzete veszélyben van.”

Elkas Süleyman sátrában: „Hogy lehettél ennyire vak és süket, Elkas?!” Elkas: „Méltóságos Nagyuram, kérlek, bocsáss meg! Szégyenkezem előtted. Évek óta ismerem Abbast, de még egyszer nem láttam hibázni. Az az aga, aki engem próbált megtámadni, az ő ajánlásával került hozzám. Álomban éltem eddig. Bocsáss meg, kérlek!” Süleyman. „Ha Perzsia Királya akarsz lenni, különböző szemszögből kell látnod magad és környezeted. Nincs más választásod! Folyamatosan résen kell lenned! Mindenki uralkodni akar és a hatalmat birtokolni, de nem mindenki érdemli meg. Igazság szerint, az a trón, amit nem érdemelsz meg, az feléget. Arcátlan testvéred, Tahmasp újból csapdát állított neked… Ráadásul merényletet kísérelt meg ellenem! Ezért meg fog fizetni! Ezek után, hogy mögöttem állsz-e vagy sem, csak rajtad múlik, mert nem segítek se egy perzsa sahnak se egy ifjú vőlegénynek, aki nem látja a saját árnyékát!” Elkas: „Remélem, lesz alkalmam kompenzálni, amikor részese leszek győzedelmednek e háborúban, Nagyuram.”

Visszatérve Beyazit sátrába: „Teljes a bizalmam benned, testvérem. De tudok mindent: a katonák, a bégek, a reiszek mind a te oldaladon állnak. Allah bocsássa meg, ha történik valami a Szultánnal, a janicsárok téged tesznek a trónra.” Mustafa: „És te öcsém? Te mit fogsz tenni?” Beyazit: „Én mindig a te igazadat hangoztattam… De ha kiadod a parancsot a kivégzésemre, akkor én várok, mint egy ma született bárány… nem az én stílusom, tudod.” Mustafa: „És ha az én oldalamon akarlak látni?” Beyazit: „Ebben az esetben még egy hegy sem állhat az utamba. Hűséget esküszöm neked úgy, mint mindenki más.” Mustafa: „Már évekkel ezelőtt megesküdtem… imádkoztam az Úrhoz… hogy ne az legyen a végzetem, hogy kiontsam fivéreim vérét! Ha egy nap a trónra kerülnék, biztos lehetsz benne, hogy mellém kerülsz és közösen fogjuk irányítani a világot!” Cihanigir csatlakozik hozzájuk: „Oh! Szóval elnémultok, mikor én megérkezem?” Mustafa: „Nincs semmi titkolni valónk előled, Cihangir!” Beyazit: „Döntésre jutottunk… Ha úgy alakul, hogy átveszi a trónt, nem fogunk harcolni egymással… hanem mellette fogok állni, ahogy kormányozza a világot.” Cihangir: „Számomra is marad hely melletted?” Mustafa: „Mindig.”
Az orvos a Szultánt vizsgálja a sátrában: „Azt mondtad, talán meghúzódott… de még mindig nem javult… a balzsamod egyáltalán nem segített.” Orvos: „Rajta vagyunk, Nagyuram… a háború miatt sem gyógyul olyan gyorsan… hisz ahelyett, hogy pihennél, állandóan talpon vagy.” Süleyman: „Te csak találj valamilyen gyógymódot a fájdalomra, ez éppen elég.” Orvos: „Készítek egy hatékonyabb orvosságot, Nagyuram… de egy idei nem lenne szabad ráállnod, különben semmi haszna nem lesz.” Süleyman: „Hogy van Cihangir, doktor? Ne hanyagold el.” Orvos: „Pont szerettem volna róla beszélni. Túl sok gyógyszert szed… tönkreteszi a gyomrát. Mielőtt befolyásolná a Herceg egészségét, úgy vélem, jobb lenne visszaküldeni a fővárosba.”

3.rész
Lengyelország hercegnőjét bejelentik. Fatma fogadja. Anna: „Köszönöm Hürrem Szultánám… megtiszteltetés veled találkozni.” Fatma: „Hiba történt, Hercegnő. Én Süleyman Szultán testvére vagyok, Fatma Szultána.” Anna: „Bocsáss meg. Csak egy gyönyörű nőt láttam, és rögtön azt gondoltam, hogy Hürrem Szultána.” Fatma: „Semmi gond. Gülfem! Te foglalkozol a Hercegnővel!” Majd a fülébe súgja: „Ne hagyd magára Hürremmel.” Gülfem: „Természetesen, Szultánám… Anna Hercegnő! Kérlek, kövess! Hürrem Szultána már vár téged.”

Mustafa, Beyazit és Cihangir még mindig együtt vannak a sátorban, mikor Süleyman beállít: „Hát itt vagytok!” Cihangir: „Meg akartam látogatni a testvéreimet. Beszélgettünk.” Süleyman: „Az orvos azt mondta, megint nagy fájdalmaid vannak. Látni akartalak.” Cihangir: „Eltúlozza… Magad is láthatod, egész jól vagyok. Tulajdonképpen boldog vagyok, hogy Mustafa megérkezett.” Süleyman: „Elég is volt, Cihangir. Eljött az idő, hogy visszatérj a fővárosba. Döntöttem. Azonnal indulsz, és Mustafa bátyád fog elkísérni Tokatig. Mustafa visszatér Amasyába, te pedig Isztambulba.” Cihangir: „Nem kell elkísérnie! Itt kellene maradnia, veled! Részt kellene vennie a háborúban!” Beyazit: „Nagyuram, egyet értek… Jelenléte még nagyobb erőt adna erőinknek!” Mustafa: „Készülődj, Cihangir. Hajnalban indulunk.”

Afife és Gülfem kíséri Annát Hürrem szobájába. Afife bejelenti a Hercegnőt, Hürrem megkérdi, találkozott-e már Selimmel. Igen a válasz. Anna belép, a két nő egymásra mosolyog. Hürrem: „Még gyönyörűbb vagy, mint gondoltam!” Anna: „Te is. Lekötelezel, hogy fogadsz.” Hürrem: „Már nagyon rég nem beszéltem oroszul.” Anna: „Boldoggá tesz, hogy nem felejtetted el. Mint a többi asszony országomban, én is nagyon kíváncsi voltam rád… végre találkoztunk. Talán nem tudod, de nálunk mindenki ismer téged, rólad beszél… Anyák példaként mesélnek rólad lányaiknak… a világ legszebb történetét a gyönyörű Alexanda la Rossáról.”Milyen jó érzés ilyen szavakat hallani egy Hercegnőtől!” Anna: „Higgy nekem… ezek a szavak jelentéktelenek… ha megtisztelsz és ellátogatsz hozzánk, abba a föld is beleremeg!” Hürrem: „Ő itt a lányom, Mihrimah.” Anna: „Hallottam már a nevéről… a nap és a hold Szultánája… az egész föld fénysugara!” Mihrimah: „Köszönöm a szép szavakat, sokat jelent számomra! Anna Hercegnő! Vendégül látni téged, nagy megtiszteltetés!”

Yavuz ismét Piri Reisszel találkozik: „Mi a helyzet, Yavuz? Megtaláltad a módját, hogy kaphatnád el Hürrem Szultánát?” Yavuz: „Sajnálatosan, jobban őrzik, mint a Szultánt… főleg, amíg a palotában van, nehéz dolgunk van.” Piri: „Ebben az esetben, megvárjuk, amíg kiteszi a lábát a palotából.” Yavuz: „Soha nem hagyja el.” Piri: „Mehmet Herceg halálának az évfordulója hamarosan elérkezik… biztos ellátogat sírjához.” Yavuz: „A biztonsági intézkedéseket biztos megerősítik… nem fogunk tudni közbeavatkozni.” Piri: „Mint minden évben, miután meglátogatja a sírt, részt vesz a Mevluton (ahol a szegényeknek ételt osztanak), amely azon a konyhán lesz, mely része a jótékonysági alapítványának. Ételt fognak osztani… mint tudod, az utca szűk… amikor a Szultána megérkezik, tömeg lesz… itt nyílik meg a kapu előttünk.” Yavuz: „Rendben. Akkor hogyan támadjuk meg?” Piri: „Egy olyan pillanatban, amire nincs felkészülve… olyan módon, ahogy nem számít rá.”

Visszatérve Hürrem szobájába, Hürrem még mindig Annával, Mihrimahval, Nurbanuval és Gülfemmel beszélget. Hürrem: „Hallottam, hogy becses édesapád, Sigismund Király nincs jól. Allah óvja!” Anna: „Úgy legyen! Nehéz időszakon mentünk keresztül. A balszerencse nem hagyott el bennünket. Először az éhínség… majd a sáskajárás, végül a terményünket is el kellett égetnünk… országunk lakosai éhen halnak. És ez döntötte le apámat a lábáról.” Hürrem: „Az én időmben még jólét volt azon a földön… annyira, hogy a búza és árpaföldek úgy néztek ki, mint a zöld tenger!” Anna: „Annak a földnek, ahol a gyerekkorodat töltötted, szüksége van rád, Szultánám!” Hürrem: „Hogyan segíthetnék?” Anna: „A méltóságos Selim Hercegnek is mondtam… magtáraink majdnem teljesen üresek… körülbelül két hónapra való élelmünk van… Arra kérlek, segíts minket ezekben a nehéz időkben! A támogatásodat kérem, de nem adományt, hanem kölcsönt, amit időben visszafizetünk.” Hürrem: „Értem. Ne légy szomorú, Hercegnő. Ne lógasd szépséges arcodat! Beszélek Selim Herceggel… Megkérem, biztosítson megfelelő támogatást, hogy fel tudjátok tölteni raktáraitokat és kincstáratokat.” Anna: „Szultánám, én…” Hürrem: „De van egy kívánságom… hogy ezt ajándékként fogadd el, ne kölcsönként.” Anna: „Szultánám, megtisztelsz.” Hürrem: „Nagyszerű! Hosszú utat tettél meg… előkészíttettem számodra az új Kerti Palotát… de még két nap kell, míg teljesen elkészül. Addig is maradj itt nálunk… Mihrimah!” Mihrimah: „Anna Hercegnő, kérlek, gyere velem… megmutatom neked a szobádat, és később körbevezetlek a palotában.” Anna: „Nagyon szeretném! Meghalok a kíváncsiságtól!”

Amikor mindenki távozik és csak Gülfem és Hürrem marad, Gülfem: „Nincs jogod ilyen ígéreteket tenni! Főleg nem a Szultán engedélye nélkül!” Hürrem: „Milyen különös az élet, Gülfem! Egy időben annak örültem, hogy élni tudtam a törvényeik alatt! Egy szemernyi kétely nem volt a szemükben! És most? Hatalmam egy apró darabkája is elég, hogy újjá éledjenek!” Gülfem: „Ezt a hatalmat a Szultántól kaptad. Ne feledd, hatalmad belőle származik!” Hürrem: „Nem felejtettem el, Gülfem! Egyetlen apró részletet sem! Még akkor sem, ha fáj!”
Közben Sümbül a piacon felrakatja üzletének nevét: Sümbülhane, azaz Sümbül háza. Apró asztalkákat helyez ki, székekkel. Emberek jönnek, megcsodálják a feliratot, jókívánságaikat adják át Sümbülnek. „Mit lehet itt kapni?” Sümbül: „Italt árulok. Meg akarjátok szagolni?” Egy férfi megszagolja, elmosolyodik, mivel ez az illat semmire sem hasonlít, amit eddig ismert. Sümbül: „Persze, hogy nem emlékeztet semmire! Hiszen ezt személyesen én csinálom! Úgy hívják, kávé. Gyertek! Kóstoljátok meg! Ezt magamnak készítettem, de most nektek adom. Yakup! Önts kávét az Efendiknek!” Férfi1: „Minden jót kívánok, főleg, hogy most nyitottad üzletedet!” Férfi2: „Mi ez a kávé? Még soha nem hallottam ilyen italról?” Sümbül: „Én készítettem. Öntsd! Öntsd!” Megkóstolják, de nem ízlik nekik. Sümbül dühbe gurul, megpróbálja kényszeríteni őket, hogy még egy kortyot igyanak, de ők inkább távoznának. Sümbül megállapítja, hiba volt az asztalához invitálnia őket. Yakup is megkóstolja, de neki sem ízlik a keserű ital. Majd egy lokumot vesz a szájába, és felcsillan a szeme, hogy így már elviselhető.

Hürrem Selimmel beszélget: „A Hercegnő hazája áldozatairól beszélt. És te is mondtad, helyzetük elég siralmas. Megígértem, hogy segítünk nekik.” Selim: „Nem gondolod, hogy mielőtt megígérted, beszélned kellett volna velem, anyám?” Hürrem: „Akkor ellene vagy?” Selim: „Ennek semmi köze ahhoz, hogy ellenzem-e vagy sem! Én csak a törvényekről beszélek. Ha a Szultán itt lenne, akkor is megígérted volna? Nem… És ha nem én lennék a régens, hanem Beyazit, akkor már a világnak is vége lenne!”Fatma érkezik: „Tudni akarod, anyád mit tett anélkül, hogy téged informált volna? Nem tudom, hogy hozhat döntéseket, amíg te itt vagy… olyan, mintha nem is te, hanem Hürrem lenne a régens! Hogy fogja ezt megmagyarázni a Szultánnak?” Selim egy picit elmosolyodik: „Az anyám ígérete az én ígéretem is, Szultánám…Jól átgondolta, és a megfelelő döntést hozta. Nem utasítunk vissza senkit, aki segítségért fordul hozzánk. Ha valaki elszámolással tartozik a Szultánnak, akkor az én vagyok… minden elintézve.” 

Késő este Nurbanu a Hercegnőhöz szeretne bemenni. Azonban az aga azt mondja, nincs a szobájában. Kiderül, hogy Selimnél van. Ez természetesen bosszantja Nurbanut, így beront a Herceghez.Anna: „Soha nem fogom elfelejteni ezt a jóságot, Hercegem! Neked és a mi Hürrem Szultánánknak köszönhetően végre boldogok lehetünk!” Selim: „Már egy ideje ismerem helyzeteteket, így nem maradhattunk csöndben.” Anna: „Milyen különös! Egy ideje elfelejtettem, hogy Hercegnő vagyok. Emlékeztetem magam arra, hogy ez a te palotád… Milyen csodálatos, egyedülálló palota ez!” Selim: „Még nem is láttál mindent!” Anna: „Rengeteg kérdés cikázik az agyamban… kíváncsi vagyok a Háremre… Neked is van Háremed itt a palotában? Azt hallottam, több száz nő él itt! Szóval, nincs is Háremed?” Selim: „Persze, hogy van! De nem az élvezetek miatt! Ez egy rendszer, hogy biztosítsuk a Dinasztia jövőjét. Úgy tudom, nálatok más a szokás. Királyotok, hercegetek egy nővel él.” Anna: „Vannak más nők is természetesen, de ők a háttérben élnek… hivatalosan csak egy nővel kötnek házasságot.” Selim: „Mi nem házasodunk… nekünk csak háremhölgyeink vannak.” Anna: „De Hürrem Szultána házas.” Selim: „Ő Hürrem Szultána… misztikus az élete.” Anna: „Kíváncsi vagyok, Hercegem… tilos más uralkodói családok nőtagjaival… vagy velük is lehetsz?”Természetesen Nurbanu pont ekkor toppan be. Egyenesen Selimhez megy, mintha Anna ott se lenne: „Már annyira hiányoztál!” Selim: „Találkoztál már Anna Hercegnővel?” Nurbanu: „Igen. Hogy vagy?” Anna: „Jól vagyok… Ha megengeded, mennem kell a fürdőbe. Annyit méltatták már, hogy türelmetlenül várom, hogy én is lássam!” Nurbanu: „Légy óvatos, Hercegnő! Fürdőnk valóban csodás, ugyanakkor nagyon csúszós. Nem szeretnénk, ha elesnél.”Miután Annal távozott, Selim: „Nurbanu, mit csinálsz?” Nurbanu: „Tulajdonképpen, te mit csinálsz? Miért volt itt a Hercegnő? És megint iszol! Hogy lehetsz ennyire felelőtlen?! Ha valaki megtudja…” Selim: „Miután állandóan a sarkamban vagy, ki bánthat engem?” Nurbanu: „Nem tudtam, hogy baj…” Selim: „Állandóan azzal üldöznek, hogy a bor rabja vagyok, de szerencsére nincsenek tisztában az igazsággal. Nem tudják, milyen gyenge vagyok előtted… ha tudnák, aggódnának miattam.”

Reggel Sümbülnek újabb potenciális vevői akadnak. A férfi még az édesség ellenére is azt mondja, hogy nem ízlik neki. Azt tanácsolja, hagyja abba ezt a kereskedést, mert senki sem fog nála inni. Aztán egy aga érkezik, akit Hürrem Szultána küldött, hogy vegyen még kávét. Hürrem nevére a férfi is kezd érdeklődni az ital iránt. Megkérdi Sümbültől, hogy jól hallotta-e Hürrem Szultána nevét? Sümbül elárulja, hogy Hürrem imádja ezt az italt. Erre a férfi inni kezdi kávéját.

A Szultán sátrában Rüstem: „Ahogy feltételeztük, Nagyuram, Tahmasp megkezdte visszavonulását.” Süleyman: „Ezúttal nem menekülhet, Rüstem. Elkas Mirza és a türkmén bégek elkapják őket, aztán foglalkozhatunk vele.” Lokman: „Nagyuram, Beyazit Herceg van itt.” Süleyman: „Remélhetőleg, jó híreket hoztál.” Beyazit: „Kara Ahmed Pasa parancsnoksága alatt, sikerült győznünk Vannál. A város a tied, méltóságos Szultánunk.” Egy dobozt ad át, melyben egy hatalmas kulcs van. Süleyman: „Nagyon boldoggá tettél ezzel a hírrel! Kérj tőlem, amit csak akarsz!” Beyazit: „Nincs más választásom, mint hogy a te oldaladon győzedelmeskedjek és hogy kardod legyek, melyet te tartasz a kezedben.” Süleyman: „Az egész világ és én vagyok a tanú rá, milyen bátor Herceg lett belőled!” Rüstem: „Gratulálok, Hercegem. Sokat jelent számunkra hozzájárulásod ehhez a győzelemhez.” Süleyman: „Rüstem Pasa! A következő az akaratom: kinevezem az anatóliai kincstárnokot, Iskender Pasát Van város kormányzójának. Ezen kívül, továbbítsd Kara Ahmed Pasának gratulációimat. Méltó jutalmat kap e győzelemért cserébe.” Rüstem: „Parancsodat azonnal teljesítem.”

4.rész

Mustafa és Cihangir búcsúzkodnak. Cihangir: „Képtelen vagyok megérteni… neked is részt kellene venned a háborúban, mint Amasya tartomány bégje, mert keleti határaink téged követelnek.” Mustafa: „Legutóbb, mikor részt vettem a háborúban az még születésed előtt volt, Cihangir. Szóval, ne aggódj. Hozzá szoktam már, hogy ki vagyok zárva.” Yahia: „Hercegem, mennünk kell.” Mustafa: „Jövök. Tudod, hogy te vagy a szemem és fülem a palotában, ugye?” Cihangir: „Tudom. Megbocsátottál nekem, de én magamnak nem tudok…” Mustafa: „A kaftán ügyről beszélsz? Már rég el is felejtettem! Te is tedd ezt! A múltban mindannyian hibázunk… magamat is beleértve. Egyetlen gondolatunk a jövő kell, hogy legyen.” Odalépnek a kocsihoz, ami Cihangirt haza viszi. Mustafa: „Szerencsés utat, Cihangir.” Cihangir: „Neked is, testvérem.”

Közben Hürrem Afifével beszélget a szobájában: „Ünnepséget rendeltem el Anna Hercegnő tiszteletére. A szolgálók ne hanyagolják kötelességüket! Nem akarok semmiben sem hiányt látni! Rendeltem Sümbültől kávét. Megérkezett már?” Afife: „Sümbül Aga személyesen szeretné elhozni neked… a „kávémester” hamarosan megérkezik.” Hürrem: „Pompás. Elmehetsz.” Kint a folyosón Afifének levelet adnak át azzal, hogy Lokman küldte: „Én Afife Asszonyom! Személyesen nézek utána mindennek, ami a Szultán egészségével kapcsolatos. Megteszem, mi rajtam áll, de mint tudod, Szultánunk nagyon makacs. Ráadásul, nagyon nehéz terep áll előttünk, mivel hegyeket kell megmásznunk. Ilyen körülmények között, Szultánunk képtelen meggyógyulni. És, ha ez még nem lenne elég, most még a lába is bedagadt. Az orvos szerint, ez egy igen súlyos betegség előjele lehet. Egyetlen reményem, hogy Szultánunk biztonságban hazatér, és megkezdheti gyógyulását. Imádkozom ezért.”

Rüstem a sátrában Elkasszal beszélget: „Szultánunkat nem hagyta el a türelme… nagyon közel vagyunk már Tabrizhoz. Hol vannak a türkmén bégek? Azt hittem, szövetséget kötöttek veled.” Elkas: „Nem jönnek. Nincsenek itt.” Rüstem: „Mit értesz az alatt, hogy nincsenek itt?” Elkas: „A bégek visszavonták szavukat, Rüstem Pasa… Fivérem biztosan megfenyegette őket. Egyedül vagyok. Segítened kell. A tied vagyok. Megmentettelek a kaftán ügyben.” Rüstem: „Már rég vissza is adtam neked (Fatma ügy).” Elkas: „Még nem! Meg kell találnunk a módját, mert ha én elbukom, buksz velem te is!” Elkas távozik. Zal: „Méltóságos Pasa…” Rüstem: „Mi az?” Zal: „Mielőtt eljöttünk a palotából, Mihrimah Szultána hivatott… Megparancsolta, hogy Elkas Mirza ne térjen vissza a háborúból.” Rüstem: „Miért nem mondtad ezt korábban?” Zal: „Nem állt szándékomban teljesíteni a parancsot, ezért nem mondtam neked… de ha ő most nekünk akar keresztbe tenni… lezárhatnánk az ügyet.”

Fatma közlekedik a folyosón, mikor meglátja Nurbanut beszélgetni: „Nurbanu! Gyere ide! Közelebb! Ki vagy te, hogy mikor egy Szultána közeledik, nem hajolsz meg?! Ráadásul, folytatod a beszélgetést! Hogy merészeled, Asszony?!” Nurbanu: „Soha, Szultánám. Nem vettelek észre.” Fatma: „Nem vettél észre?! Milyen tyúk eszed van? Kit akarsz átejteni? Aki itt áll előtted, az a Dinasztia egy tagja! Ha még egyszer meglátom, hogy nem engedelmeskedsz, nagyon csúnyán megjárod!” Nurbanu: „Bocsáss meg, Szultánám.” Fatma: „Hürremben bízol? Tőle merítetted bátorságod? Selim Herceg ugyan olyan! Azt hiszi, hogy őt támogatja Hürrem, de valójában Beyazit Herceg a kedvenc! Azért, hogy megvédje, Selimet használja fel!” Nurbanu: „Nem, Szultánám. Ezt te gondolod így. Hürrem Szultána nem különbözteti meg a gyermekeit.” Fatma: „Egy fenékkel nem lehet két lovat megülni. Egyikük bukni fog. Ha Selim Herceg lesz az, vele buksz te is és a fiad is. Ezt ne felejtsd el!”

Hürrem: „Jaj, de jó, hogy jöttél, Sümbül! Amióta a Szultán távol van, nem hagyhatom el a palotát. Csak egy alkalmam maradt, a fiam halálának az évfordulója.” Sümbül: „Hogy múlik az idő! Allah irgalmazzon neki!” Hürrem: „Úgy legyen! Ugye te is jössz? Utána elmennénk a Mevlutba.” Sümbül: „Ha törik, ha szakad, ott a helyem! Esküszöm, mikor az aga jött, hogy kávét szeretnél, az egész világ az enyém lett! Már olyan rég jönni akartam… mert már egy ideje, látlak az álmaimban. Egyszer… sötét volt… a hangodat hallottam… sikítottál… oda akartam rohanni hozzád, és segíteni neked, de nem találtalak.” Hürrem: „Azért jöttél, hogy elrontsd a kedvem?” Sümbül: „Kérlek, Szultánám! Légy nagyon óvatos! Ne bízz meg senkiben!” Hürrem: „Ezek a félelmek már a múlté, Sümbül. Már nem is emlékszem azokra az ellenségeimre, akikkel elbántam… Valide Szultána, Shah Szultána, Ibrahim Pasa, Hatice Szultána… Nézd csak! Ki maradt? Ha Fatma Szultánára utalsz, őt nem veszem komolyan.” Sümbül: „A legnagyobb balszerencse akkor éri az embert, mikor a legjobban megy neki… és most nem vagyok veled, Szultánám.” Hürrem: „Egyedül értem el ezt a szintet és pontosan tudom, hogy őrizhetem meg!” Sümbül: „Szultánám! Félreértettél… én csak a jólétedre gondolok.” Hürrem: „Jobb lenne, ha most mennél, Sümbül… Itt van a lengyel Hercegnő… Elköteleztem magam mára…”
Piri Reis Yavuzhoz: „Az emlékezés és az ételosztás után ide jön egy második imára.” Yavuz: „Egészen sötétedésig marad?” Piri: „Nem. Rövid ideig fog itt ülni, aztán indul vissza a palotába. Mindig ugyan azt az utat használja.” Yavuz: „És ha most más merre menne?” Piri: „Két napig készülünk fel… Ezt az ügyet le kell zárnunk, Yavuz. Főleg, amióta Süleyman Szultánt nélkülözzük… mire visszatér, végeznünk kell!”

Nurbanu Selimhez: „Összefutottam Fatma Szultánával… Figyelmeztetett, hogy ne bízzak meg Hürrem Szultánában. Azt mondta, hogy a Szultánánk szívében Beyazit az első, őt akarja a trónra segíteni.” Selim: „Ez nem titok, Nurbanu. Pont ezért próbálom az anyámat a saját oldalamra állítani. Szerintem, Fatma Szultána észrevette ezt, és ezért próbál közénk állni. Pontosan tudja, mekkora hatalmam lesz, ha megszerzem a Szultán és az anyám támogatását.” Nurbanu: „És mi van a többiekkel? Cihanir Herceg… Mihrmah Szultána, Rüstem Pasa, Mehmet Pasa. Kinek az oldalán állnak?” Selim: „Rüstem és Mihrimah Beyazit mellett állnak. De az anyám megváltoztathatja véleményét. Cihangir nyilvánvalóan Mustafát támogatja. Mehmet Pasa még nem választott… de remélhetőleg az én oldalamra áll.” Nurbanu: „Remélhetőleg… Utunk nagyon hosszú és veszélyes. Ugye tudod? Ha egy pillanatra is hezitálunk, veszítünk.” Selim: „Ha tudtam volna, hogy magamra hagynak, nem küzdöttem volna a trónért folyó harcban. De csak egy győzhet… és az az egy lesz a többi hóhérja. Talán az az egyetlen előnyöm, hogy a testvéreim nem vesznek komolyan. Amíg ők egymással vannak elfoglalva, én győzedelmeskedem.”

Hürrem szobájában megkezdődik az ünneplés a Hercegnő tiszteletére. Hürrem: „Mit gondolsz? Ízlik? Elég különös az íze, de az illata isteni! El vagyok ragadtatva! Még nem láttam senki se, akinek elsőre ízlik. Talán ezért van az, hogy az egész palotában egyedül én iszom ilyet!” Mihrimah: „Már én is hozzászoktam az ízéhez.” Hürrem: „Körbevezetted a Hercegnőt a palotában?” Mihrimah: „Mindenhol jártunk.. Remélem, elégedett.” Anna: „Nagyon is! Az ember legszívesebben soha nem hagyná el a palotát! De az idő múlik. Vissza kell térnem hazámba. Ha beleegyeztek, levélen keresztül szeretném tartani veletek a kapcsolatot.” Hürrem: „Természetesen! Eléggé aggódom az édesapád állapota miatt. Kérlek, mond meg neki, hogy mielőbbi gyógyulást kívánok! Remélhetőleg hamar felépül és áldást hoz országára.” Anna: „Úgy legyen.” Hürrem: „Már a hajókra került az a támogatás, amiről beszéltem. Hamarosan megérkezik országotokba. Ezen kívül, küldünk még 500.000 aranyat.” Anna: „Országom nevében is köszönöm, Szultánám. Országunk lakói imába foglalják neved.”

5.rész

Mustafa megérkezik Amasyába. Mahidevran: „Remélem, egy nap nem fogod megbánni, mit tettél.” Mustafa: „Nem fogom, anyám… nem számít mit tettem, meg kellett tennem. Allahnak hála, apám jól van, és a lelkiismeretem most békében van.” Mahidevran: „A legtöbb, mit mondhatnék, nem hagyja el a számat…” Mahidevran távozik, Mustafa Mihrünissához: „Mit gondolsz, Nisa? Egy nap meg fogom bánni? Mondd meg nyíltan… ami a szívedből jön!” Mihrünissa: „Nem tudom, hogy ez egyenértékű-e… de engem sem lehetett volna megállítani a te helyedben… ha szegény apám lett volna veszélyben, és én lettem volna az egyetlen, aki megmentheti, nem maradtam volna csendben… Még akkor sem, ha nagyon kemény volt… az sem változtatna semmin.” Mustafa a fiának: „Mehmet! Fiam…” Majd Mirhünissához: „Gondold azt, Nisa, hogy ezt a fiam velem csinálja. Ha csendben maradna, amíg én haldoklom… és abban reménykedik, hogy hasznot húz belőle… Miféle herceg az, aki ebből akar profitálni?”Kint a folyosón Atmaca játszik Yusuffal: „Mit csináltál, míg távol voltam?” Yusuf: „Az agáknak segítettem.” Atmaca: „Ugye nem bántott senki?” Yusuf: „Nem, mindenki rendes volt velem.” Yahya jön: „Látom, olyan bátor harcost faragsz belőle, mint te magad!” Atmaca: „Van elég harcosunk.” Yusuf távozik, Atmaca: „A háború idejön a kapunkhoz?” Yahya: „Ezt neked kéne tudnod… miután te közölted a Herceggel a hírt.” Atmaca: „A Herceg választotta ezt az utat, nekünk kötelességünk mellette állni… nincs szükségünk a perzsákra.”

Hürremhez megérkezett Cihangir: „Én drága oroszlánkölyköm! Jól vagy?” Cihangir: „Nagyon jól vagyok, anyám.” Mihrimah: „Elég korán visszajöttél… amikor megkaptuk az üzenetet, hogy jössz, megijedtünk, azt hittük, valami történt veled.” Cihangir: „Nem velem, hanem a Szultánnal történt majdnem valami.” Hürrem: „Mit jelentsen ez? A Szultán? Hogyan? Mondd el, azonnal!” Cihangir: „Elkas Mirza egyik embere a sah, Tahmasp kéme volt. Merényletet követett el a Szultán ellen.” Hürrem: „Süleyman!” Cihangir: „Ne aggódj, anya. Nem történt semmi a Szultánnal.” Mihrimah: „Allahnak hála!” Cihangir: „Mustafának köszönhető! Megtudta a tervet és késlekedés nélkül jött, és megmentette Szultánunk életét!” Hürrem: „Miről beszélsz? Mit csinált Mustafa? Honnan tudta meg?” Cihangir: „Ahelyett, hogy örülnél, hogy megmenekült a Szultán, kérdéseket teszel fel.” Hürrem: „Mihrimah! Hagyj magunkra!” 

Sokullu Selimmel beszélget a Szultán teraszán. Selim: „Szóval, ez azt jelenti, hogy Mustafa bátyám hős lett!” Sokullu: „Azt hallottam, hogy mikor elhagyta a tábort, a janicsárok szeretettel és tisztelettel köszöntötték, és ennek a Szultána is szemtanúja volt.” Selim: „Még ha hősként is néznek rá, Mustafa saját magának okozza a bajt, Sokullu.” Sokullu: „Így igaz, Hercegem… ráadásul, mikor Mustafa Herceg a táborban volt, nagyon közel került Beyazit Herceghez!” Selim: „Ezt már elég rég óta tudni… csak az anyám hajthatatlan, hogy nem érti meg… de remélhetőleg, ez is változni fog.”

Hürrem: „Már nem foglak gyerekként kezelni, Cihangir! És nem fogok várni, hogy végre megértsd a helyzet komolyságát! Ha Mustafa bátyád kerül a trónra, a végeredmény egyértelmű. Mi mindannyian elveszítjük az életünket! Egyikünket sem hagynak életben!” Cihangir: „Én nem gondolom, hogy ez így lesz… Ha Selim elfogadja az igazságot, és meggondolja magát a trónt illetően, nem lesz harc.” Hürrem: „Te meg miről beszélsz?” Cihangir: „Arról beszélek, hogy a trónöröklés Mustafa joga. Beyazit is elfogadta, sőt, megállapodtak Mustafával. Ha Mustafáé lesz a trón, Beyazit nem gördít akadályt az útjába. Mustafa ígéretet tett.” Hürrem: „Az országot nem lehet úgy kormányozni, hogy üres a trón! Amíg én elemésztem magam a ti jövőtökért, ti a saját és az én végemre készültök?! Nem hiszem el!!!” Cihangir: „Légy nyugodt, anya! Beyazit és én… tiszteljük Mustafát… hiszünk neki… és ennek az eredménye nem a halál! Nem lehet a halál!” Hürrem: „Épp a minap masírozott be több ezer katonával… hivatalosan is kihívást üzenve ezzel… mondván, bárki életét elvehetné, ha akarná… Milyen kár, hogy csak én hallottam meg szavait!” Cihangir: „Ha valaki nem állna folyton apa és fia közé, és a kaftánt nem mérgezte volna meg, akkor ez nem történik meg!” Hürrem: „Iránta érzett szereteted fátylat von szemed elé… és Beyazit is beleesett ebbe a csapdába. Nem látjátok az igazságot. Abban a percben, ahogy szeretett bátyád a trónra ül, egy szempillantás alatt meg fog fojtani! Még akkor is, ha nem akarja, ilyen hagyományaink vannak! A mögötte álló hatalom fogja ezt az áldozatot követelni. Rá lesz kényszerítve, hogy megtegye, amit akarnak! Máskülönben, nem tudják biztosítani a békét!” Cihangir: „Ha így gondolkodunk, anyám, akkor mi lesz akkor, ha Beyazit veszi át a trónt? Vagy Selim? Vagy ők is a hagyományok szerint fognak cselekedni? Igen?!” Hürrem: „Ha egyik gyermekem ül a trónra… akkor én a többivel leszek. Nem fogom hagyni, hogy ez megtörténjen!” Cihangir: „Ez csak egy lehetőség, anyám… épp, mint Mustafa ígérete… csak egy lehetőség.”
Rüstem Tebrizben Süleymanhoz: „Isten hozott gyönyörű földeden, Tebrizben, Nagyuram! Kardod puszta árnyéka is elég, hogy ellenségeid letérdeljenek előtted.” Süleyman: „Tahmasp már el is menekült Qasvinba, de ti még mindig itt vagytok. Miért nem mentek utána és kapjátok el?” Rüstem: „Sajnálatosképp, Nagyuram, nem úgy történt, ahogy terveztük.” Süleyman: „Ne beszélj ilyen határozatlanul Rüstem Pasa! Mondd el, mi történt! Hol vannak a tükrmén bégek? Elkas nem tartotta be nekünk tett ígéretét?!” Rüstem: „A türkmén bégek az utolsó pillanatban meggondolták magukat. Tahmasp mellé álltak. Említette nekik húgod, Fatma Szultána és Elkas eljegyzését… senki sem hagyta úgy el Perzsiát, hogy ne hallott volna erről… ráadásul magas összeget is ajánlott nekik.” Beyazit: „Úgy tűnik, Elkas Mirzát megszégyenítették… a becsületét is elvesztette Perzsiában.” Rüstem: „Igazad van, Hercegem. Nem akarják sahként látni, hogy kormányoz felettük.”

Rüstem sátrában Elkas Rüstemhez: „Mi történt, Rüstem Pasa? Mondott valamit rólam Süleyman Szultán?” Rüstem: „Nincsenek jó híreim, Elkas Mirza. Szultánunk azt akarja, távolítsunk el a seregünkből.” Elkas: „Miért nem emeltél óvást ellene?” Rüstem: „Van egy határ, ameddig elmehetek… én nem tudom megváltoztatni a Szultán döntését.” Elkas: „Ebben az esetben, Süleyman Szultán megtudja az igazat… hogy hogy akartad megölni a fiát.” Rüstem megragadja a férfi karját: „Ha elkezdesz hablatyolni neki, mindent elveszítesz. Ráadásul mindkettőnk feje porba hull.” Elkas: „Nekem ez ugyan az. Abban a percben, ahogy innen távozom, fejemet veszik.” Rüstem. „Én ezt nem fogom hagyni. Néhány emberrel elküldelek valahova, ahol meg tudod húzni magad, majd biztonságban Krímbe küldelek.” Elkas: „Mi lesz akkor, ha az úton történik velem valami?” Rüstem: „Nem fog… személyes kamarásom fog elkísérni téged… és extra testőrséget is adok melléd.” Elkas belemegy.

Hürrem a teraszán, Afife: „Mimar Sinan üzent, hogy a Mehmet Herceg emlékére tervezett mecset építése, melyet a Szultán rendelt el, már majdnem befejeződött.” Hürrem: „Mennyi tavasz múlt el a fiam nélkül, Afife! El is felejtettem a jelenlétét… Ez azt jelenti, hogy a mecset már majdnem elkészült. Az évfordulóra vajon elkészül?” Afife: „Nem hinném, Szultánám… Szerintem, megvárják, hogy a Szultán imádkozzon ott először.” Hürrem: „Mi a helyzet a jótékonysági alapítványommal? Te intézed a ceremónia előkészületeit?” Afife: „Ne aggódj Szultánám. Személyesen én gondoskodom róla.” Hürrem: „Pompás! Először a Mevlut, majd a sírjához megyünk. Együtt fogunk imádkozni a Szultánért. Remélhetőleg, biztonságban hazatér a háborúból.” Afife: „Úgy legyen.” Afife egy agához: „Szultánánk Mehmet Herceg sírját fogja meglátogatni a hét végén. Előtte a Mevlutra megy… Kezdjétek meg az előkészületeket! Semmi kellemetlenség ne történjen!” Egy másik aga a sarokból kémkedik. A piacon, ez az aga (?) üzenetet ad át… Yavuznak, aki Piri Reisszel találkozik, és tájékoztatja, hogy előbb lesz a ceremónia, aztán megy a sírhoz. Piri Reis örül: „Eljött az idő, hogy megszabaduljunk Hürrem Szultánától. Ha sikerrel járunk, az nem csak az ország sorsát, de a világot megváltoztatja! Rüstem Pasával együtt, mind megfizetnek azért a sok ártatlan emberért, akit megöltek!”

Süleyman álruhában sétál Tebriz városában. Azon tűnődik, honnét jön a hang? Egy férfi beszél: „A lélek egyedül van… kiszabadult a helyéről és örök.” Süleyman elhalad előtte, de a férfi rákiált: „Süleyman! A test egy fátyol… A halál beálltakor méltóságos Urunk ezt a fátyolt az ember és maga közé teszi. Mevlana Jelaluddin ar Rumi azt mondta: amikor meghalok, ne mondd azt, hogy meghalt. Mert mikor meghalok, feltámadok, és jön a barátom és elvisz magával.”

Hürrem elkészült. Selim: „Miért rohansz annyira? Van még időd.” Hürrem: „Először a ceremónián akarok túl lenni… mert egész nap imádkozni akarok a fiam sírjánál.” Selim: „Mihrimah és Cihangir is veled megy?” Hürrem: „Nem… Amikor jössz a sírhoz, hozd őket is magaddal… amúgy sem maradok sokáig… Majd ott találkozunk.” Selim: „Ahogy kívánod… Afife Asszony! Minden óvintézkedést megtettél az anyám biztonsága érdekében?” Afife: „Ne aggódj, Hercegem. A birodalmi testőrség fog közbelépni, amennyiben szükséges.”

Süleyman leül az idős emberrel: „Ki vagy Efendi? Honnan tudtad, ki vagyok?” Férfi: „Láttalak, éreztem a vér szagát a kezeden.” Süleyman: „Milyen vérről beszélsz?” Férfi: „Ami éget téged… ahonnan a fájdalmaid is erednek… amiről már azt hitted, hogy elmúlt… Azt hitted, minden jobb lesz. De mikor minden terved szerint alakul, fájdalmaid újra előjönnek… a sérülés emlékeztet rá téged.” Süleyman: „Mi? Milyen sérülés?” Férfi: „A lelkedben keletkezett sérülés… Ez egy mag, mely évekkel ezelőtt keletkezett benned. Azt hiszed, legyőzted és túl vagy rajta, de mint egy szőlőtőke felkúszik a hátadon… lassan növekszik, átveszi a hatalmat a lelkeden, és végül a szeretteidet magához ragadja.” A férfi leveszi turbánját.

A felvonuláson Hürrem a ceremónia helyszíne felé tart. Yavuz a háttérben egy férfival készülődik. Hürrem gyászába elmerülve halad kíséretével egészen addig, míg meg nem állítják őket. Sümbül távolról figyeli őket, érzi a veszélyt. Yavuz egy galambot ereszt a levegőbe, ezt a férfi meglátja, elvágja a kötelet. Ekkor, hatalmas szikladarabok esnek áldozataikra… Sümbül rohan hozzájuk… Fahriyét az egyik eltalálja. Afife a Szultánára veti magát, hogy védje testét…Késő este Sümbül Afife ágyánál imádkozik, mert nagyon komolyan megsérült. Mikor felébred, Hürrem felől érdeklődik.

Süleyman felidézi a férfi szavait a lelkében keletkezett sebről, mely azok miatt keletkezett, akiket szeret.

Selim, Mihrimah és Cihangir mind az anyjuk mellett aggódnak. Végre felébred: „Mi történt?” Cihangir: „Nem emlékszel?” Hürrem: „A sziklák leestek… aztán semmire…” Mihrimah: „Elvesztetted az eszméleted, anya… kész csoda, hogy megmenekültél ebben a balesetben.” Hürrem: „Baleset?” Selim: „Baleset volt… egy szerencsétlen baleset. Az egyik kötél, ami a köveket tartotta, kilazult. Csatlakoznom kellett volna hozzád.” Hürrem: „Afife jól van? Hol van Fahriye?” Mihrimah: „Kórházban vannak. Fahriye nagyon csúnya sérüléseket szerzett, de az orvos azt mondta, felépül.” Hürrem: „Afife?”Hürrem Afiféhez megy. Ott találja Sümbült és Fahriyét. Odaül Afife ágyára, megfogja a kezét: „Afife?” Afife örül, hogy Hürremet egészségben látja. „Megmentenek téged… ne aggódj… az orvosok gondoskodnak rólad! Küldetünk a fiadért, Yahya Efendiért! Bursába ment, de visszajön. Látni fogod.” Afife: „Eddig tartott, Szultánám… Eljött az idő…” Hürrem: „Becses vagy számunkra… annyira, hogy a Szultán anyjaként szeret és tisztel téged… és én is. Emlékszem, mikor a palotába jöttél. Máshogy gondolkodtunk… sokszor haragudtunk egymásra.” Afife: „Nem… soha… soha nem merném.” Hürrem: „De én tiszteltelek… és annyira azért nem gondolkodunk másképpen, csak azt hittük… mi ketten, bármit is tettünk, azt csakis a Szultán boldogsága érdekében tettük. Afife! Ha valaha is tettem valamit ellened, és ha te valamit cipelsz szívedben velem kapcsolatban, amiről nem tudtam, vagy nem vettem észre, kérlek, bocsáss meg!” Afife: „Nem, Szultánám… nincs ilyen… én nagyon örülök, hogy szolgálhattalak… az Úr is örüljön neked…” Hürrem: „Hívjátok az orvost!” Afife: „El kell neked mondanom valamit.” Hürrem: „Ki?” Afife: „A Szultán… beteg… most rád bízom, Szultánám.” Odaadja gyűrűjét Hürremnek.

6.rész

Suleyman: Oh csendben maradni.. Te vagy a bensőm. Te vagy szeretteim fátyola. Amiért a legkevésbé maradunk csendben az az ember teljes megsemmisítésétől való félelem és remény. . Ha egy ember egész életében hallgat, nem panaszkodik, sem a félelem, sem a remény nem marad vele. . Amíg Allah nem pusztít el engem szerencsétlenséggel és balsorssal, meg fog ajándékozni a titkos kinccsel? Egy tükör vagyok. Egy tükörvagyok. Nem egy ember, aki komolytalanul beszél. Csendben vagyok, ezért nem hallod a szívemben lévő fájdalmat, csak szemeid láthatnak és füleid hallhatnak és akkor talán majd megértesz. Keringek mint a Hold a Föld körül.. Keringek, mert a Földön élek.. A bolygó színe vagyok, mégha belőle is keletkeztem., de a szent bizalomnak köszönhetően ami az enyém, utam fényesebb mint a Holdé.. Ez sokkal nagyszerűbb."

Hurrem: " Oh csendben maradni. Te vagy a bensőm. Te vagy az arcom. O te bölcs, mondd el.. Beszélj, hogy imádkozhassam azért hogy igazat szólj majd, mert minden hajnal előtt ima idő van. Gyönyörű és boldog lettem. Nem fogom a taláromat, kabátomat megtagadni tőled. Bármit tegyen is az uralkodó, bármit adományoz, a fele az én részem. A Padisah az igazság forrását és a végtelenséget ajándékozta nekem.. Ha egy szolga egy kortyot is iszik ebből, akkor is, ha a Nap fénye ki is van oltva, képes fényt adni azoknak, akik attól elzárva élnek.. A torkom beteg, nem tudok beszélni. Csendben vagyok. O a bölcs aki gyönyörű szavakat szól.. Szívem királya. Boldogságom és létezésem oka.. Te szólod ezeket nekem. Mert te beszélsz Dávid hangjával..olyan vagyok mint egy hegy akit gyökerestül kitéptek és darabokra esett."


Hürrem a teraszán Selimet hívatja: „Gyere közelebb.” Selim: „Egészségesnek nézel ki, anya, de ez az egész baleset mindannyiunkat elszomorított. Kérlek, menj lefeküdni, pihenj egy kicsit!” Hürrem: „Most nincs idő alvásra, Selim. Épp ellenkezőleg. Azonnal meg kell erősítenünk a testőrséget. Azt akartad, hogy gondolkodjak el azon, melyikőtöket akarlak a trónon látni, téged vagy Beyazitot. Döntöttem. Mostantól egyedül járod az utad, fiam. Én mögötted állok.” Selim megcsókolja anyja kezét.


Süleyman: „Van híred Tahmaspról?” Rüstem: „Ulema Pasa és Kara Ahmet Pasa körbekerítették… de ez idáig nem sikerült elkapniuk.” Süleyman: „Mi van a katonákkal, Ferhat Aga?” Ferhat: „Várjunk a parancsodra, Nagyuram.” Süleyman: „Nem ezt kérdeztem… Arra vagyok kíváncsi, van-e panasz, egyéb incidens, lázongás?” Ferhat: „Ez egy nehéz ügy… te is tudod, hogy ha valaki kilóg a sorból, azt magunk között intézzük.” Süleyman: „Nem elég! Bármi nemű hiba vagy illetlen viselkedés, és a fejük repül! Nem ok nélkül jöttem erre a földre! Nem távozom győzelem nélkül! Nincs más út! A hitszegőket megtalálom! Süleyman Szultán vagyok!” Aztán összeesik. Beyazit orvosért kiált…