Mahidevran: "Ellenségként támadott hátba minket. Ezért fizetni fog. Nyilvánosság elé fogjuk tárni a kapcsolatát Huricihannal!" Suleyman: "Azzal, hogy feleségül vetted nyíltan semmibe vetted az akaratom. A büntetés ezért nyilvánvaló." Gulbahar: "Mikor fogod leleplezni Fatma szultána titkát??" Mihrimah: "Hadd nőjön és erősödjön ez a szerelem.. Ahogy megnőtt, úgy fogom elvenni tőle, hogy darabokra törjön a szíve!!" Kadi (bíró): "Panasz érkezett! Ebben a házban fajtalankidás, házasságtörés történik!" Fatma: "Fajtalankodás???" Rustem: "Nagyon segítőkész volt (Fatma) , mindent elfogadott. Egyezséget kötöttem vele!" Hurrem: "Miféle egyezséget??" Atmaca: "Elkas Mirza személyi testőre.. Nagyurunkat vette célba." Piri Reis: "Ne feledd Atmaca, minden bűnhöz tartozik jóság is. Egy korszak lezárása nélkül nem kezdődhet újabb kor!" Rustem: "Elkas Mirza megérkezett a táborba, ahogy kívántad." Suleyman: "Nagyon jó..." Atmaca: "Egy merényletet tervez Nagyurunk ellen... Most két út áll előtted Hercegem: egyik fénnyel van övezve, a másikat sötétség borítja.."
2 dik elözetes:
AGA: Őfelsége Szelim Herceg! NURBANU:Ha trónra szeretnél kerülni, valakihez közel kell kerülnöd.. Tudod kire gondolok? SELIM : Nagyurunkra természetesen! NURBANU: Nem Hercegem.. A Validére! SULEYMAN: Remélem látod a feladat jelentőségét.. A fővárost kell megvédened. SELIM: A legjobbat fogom nyújtani hogy méltón érdemeljem ki. SOKOLU: A herceg, aki Manisából jött, már nem ugyanaz mint aki most a fővárost védeni fogja. CIHANGIR:A trónt, amire esélyes vagy, a megfelelő időben az fogja megkapni, aki megérdemli. SELIM: Beyazidot preferálod helyettem? Gondolj előre a jövőre.. A többiek élete függ szavaidon..
Cihangir: "Olyan szerencsés herceg vagy... Mindent birtokolsz, amit nem érdemelsz meg.. De a trónt, ahova ma téged ültetnek, egy nap az kapja meg, aki megérdemli." Selim: "Nekem legalább meg van rá az esélyem.. Viszont te sose kapod meg ezt a lehetőséget.. Mindig Validénk árnyékában maradsz..." Cihangir: "Tudom, hogy sosem leszek olyan, mint a bátyáim.. De egyszer szeretném érezni azt, amit ők.. Mint egy herceg! Nagyuram, engedelmeddel, szeretnék részt venni a hadjáraton. Suleyman: "Cihangir, oroszlánom! Velem fogsz jönni, mert senkinek nincs akkora tudása és értekme, mint neked! Szükségem lesz az éleslátásodra a háború alatt!
1.rész
118. rész
Selim bevonul a Hárembe. Anyja fentről figyeli, Selim üdvözli. Mögötte Nurbanu ballag méltóságteljesen. Afife lép oda hozzá, és közli, hogy elkészült a szobája.
Mustafa Atmacának: „Megírtam válaszomat az apámnak. Nem tudom, segít-e, mindenesetre azt írtam, ami a szívemből jött.” Atmaca: „Hercegem, a Szultán biztos megérti. De legalábbis, érteni fogja, hogy nem volt rossz szándékod.” Mustafa szkeptikusan: „Allah tudja.” Taslicali érkezik: „A Topkapi palota kincstárának őrzője, Cafer Aga megérkezett.” Mustafa: „Miért? Talán a Szultán küldte?” Taslicali: „Azt mondta, hogy a Perzsia elleni háborúról akar beszélni, ha fogadnád, megosztana néhány információt.” Mustafa engedélyezi.
Selim üdvözli apját, kezet csókol neki. Süleyman: „Üdvözöllek. Jól vagy?” Selim: „Igen, jól vagyok. Az, hogy láthatlak, és hogy te méltónak találsz magadhoz, boldogsággal tölt el. Köszönöm, hogy engem jelölték ki régensnek.” Süleyman: „Tudatában vagy mekkora érték ez? Rádbíztam a trónomat.” Selim: „Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy méltó legyek a erre a felelősségre. Biztos lehetsz benne, hogy nem csalódsz bennem.”
Cafer Aga: „Biztosan tudod, méltóságos Herceg, hogy Rüstem Pasa ajánlása nyomán a Szultán alkut kötött Elkas Mirzával. Biztosak benne, hogy diadalittasan térnek vissza a háborúból.” Mustafa: „Te nem így gondolod?” Cafer Aga: „Én is a Szultánunk győzelmét kívánom… de ez nem valószínű, hogy így lesz. Elkasnak nincs akkora hatalma Perzsiában, mint amekkorának az tűnik.” Mustafa: „Ha tudsz valamit, beszélj.” Cafer Aga: „Azt mondta, hogy a türkmének mellette állnak… De hogy bízhatunk meg olyanban, aki elárulta a saját családját? Honnan tudhatjuk, hogy minket nem hagy cserben?” Atmaca: „Mire akarsz utalni?” Cafer: „Nem láttam értelmét beszélni a Szultánnal… De meg kell állítanunk ezt a háborút, mielőtt még elkezdődik! Mindannyian tudjuk, hogy te nem támogatod ezt a háborút.” Mustafa: „A Szultánunk így tartja megfelelőnek, és ezt a döntését senki sem kérdőjelezheti meg!” Cafer megpróbál megszólalni, de Mustafa nem engedi: „Ha nincs más mondani valód, akkor távozz.” Cafer: „Az előttünk álló napok nehezek lesznek… Allah akaratával minden jól sikerül… főleg a te számodra.” Cafer távozik. Mustafa Atmacához: „Kövesd. Biztos, hogy össze fogja kutyulni a dolgokat. Tudj meg róla mindent: ki ő, és mi a célja.”
Mihrimah a Hárem folyosóján összefut Fatmával. Fatma: „Mihrimah! Megint boldogtalannak látlak! Rüstem miatt, igaz? Vársz a válással a háború végéig…” Mihrimah: „A legjobb döntést hoztam meg magamnak.” Fatma: „A te kedvedért, vagy az anyádéért?” Mihrimah: „Mindegy, hogy mi Szultánák vagyunk… helyzetünket és tetteinket nem válogathatjuk meg… rá vagyunk kényszerítve, hogy agyunk szerint cselekedjünk, ne a szívünk szerint, nem igaz?” Fatma: „A szerelem egy hatalmas érzés… ő maga válassza ki a saját útját, Mihrimah… ha megpróbálod megakadályozni, szíved apró darabokra törik… vagy a célod.” Miután Fatma elment Gülbahar: „Meddig vársz még, Szultánám? Mikor fogod leleplezni Fatma Szultánát?” Mihrimah: „Mindennek meg van a maga ideje. Hadd élvezze a szerelmét… hadd érjen… hadd érjen meg annyira, hogy mikor elveszem tőle, szíve darabokra szakad!”
Nurbanu körülnéz új szobájában: „Ez lesz az otthonom, Canfeda. Eljön az a nap, mikor nem kell visszamennünk (Manisába) és itt maradok ebben a csodálatos palotában.” Canfeda: „De ne feledd, minden nagyon törékeny…” Nurbanu: „Ez az ügy le van zárva. A Herceg tisztázta hibáját. Most tudja, mennyire nehéz elnyernie a trónt.” Canfeda: „Allah tudja, Szultánám.” Nurbanu: „Pakold ki a dolgaimat… Nem várathatom meg Hürrem Szultánát.”
Cihangir Mihrimahval beszélget: „Nem fogok hazudni. Nem akarok Selimmel találkozni. Még mindig nem felejtettem el mi történt azon a vacsorán, amit te adtál a palotádban. Aztán meg ő panaszkodott ránk…” Mihrimah: „Az már a múlté, Cihangir. Mindegy, mi történt, ő a bátyád… ne feledd, kötelességed tisztelni őt. Vagy anyánkat nagyon elszomorítod.” Cihangir: „Ezért vontad vissza válási szándékodat? Hogy anyánk ne legyen szomorú?” Mihrimah: „Nem gondoltam meg magam… Amikor eljön az ideje, utunk szétválik.” Cihangir: „Hibát követtél el, Mihrimah. El kellett volna válnod Rüstemtől. Amíg meg volt rá a lehetőséged, meg kellett volna tenned. Biztos lehetsz benne, hogy egy neked tett ígéretét sem tartja be!” Közben csatlakozik hozzájuk Selim: „Mihrimah, hát itt vagy! Azt hittem, Cihangir beteg, mert nem jött elém üdvözölni.” Cihangir: „Láthatod, fivérem, jól vagyok. Üdvözöllek.” Selim: „Nem érzem az üdvözlést… vagy talán nem örülsz, hogy jöttem? Persze, te Mustafát vártad!” Süleyman: „Mustafa az egyetlen, aki a Szultán szívében van. De te milyen szerencsés Herceg vagy, hogy mindent megkapsz, amit nem érdemelsz meg! Először a manisai tartományt, most meg a régensi kinevezést!” Mihrimah: „Ne kezdjétek megint! Nem megfelelő sem az idő sem a helyszín!” Selim: „Nem érdemlem meg… De az, aki a Szultán háta mögött kullog, és titokban megnősül, az megérdemli, mi?!” Cihangir: „És te olyan ártatlan vagy?! Mindannyian tudjuk, mit műveltél Manisában!” Mihrimah: „Cihangir!” Cihangir: „Az, hogy régens leszel, nem változtat semmin! Ma ugyan rád bízzák a trónt, de holnap annak adják oda, aki a legjobban megérdemli! És ezért nem lesz a tied!” Selim: „Talán igen, talán nem… legalább nekem van esélyem… neked még ez sincs. Számos háborút fogunk vívni győzelmekkel, de te mindig itt maradsz… bezárva e palota falai közé! Anyánk parancsára!” Cihangir távozik. Mihrimah: „Muszáj volt ez? Tudod, mennyire érzékeny…” Selim: „Ő kezdte!”
Közben Nubanu kisfiával Hürremnél vizitál. Hürrem megcsodálja a gyermeket, imádkozik érte, majd egy szolgáló elviszi. Hürrem: „Hogy érzed magad?” Nurbanu: „Most, hogy látlak, sokkal jobban, Szultánám.” Hürrem: „Hogy mennek a dolgok Manisában?” Nurbanu: „Minden óhajod szerint alakul.” Hürrem: „Hogy van Selim? Tartja ígéretét?” Nurbanu: „Megnyugodhatsz, a Herceg már hónapok óta nem fogyaszt alkoholt.” Hürremet ez nem győzte meg, ezért folytatja: „Igaz, hogy néhány alkalommal elcsábult, de próbálkozik! És most, hogy a Szultán is itt van, most biztos nem fog inni!” Ez már kielégíti Hürremet: „Annyi elég is, hogy nem hoz bajt magára.”
Süleyman a szobájában sétálgat, és eszébe jutnak Mustafa sorai: „Megértettem a hibámat. Megértettem, hogy hibákat követtem el. Azt is értem, hogy most szégyenkezel miattam. Megingott benned a bizalmad irántam. A lelkem most nagyon zaklatott. Amikor elindulsz a háborúba, egyetlen kívánságom, hogy kikísérjelek, hogy egy kicsit tisztázzam magam...”
- Gyere -Nagyúram, Cihangir herceg érkezett. -Nagyuram -Mi történt Cihangir, mi okozza az arcodon ezt az állapotot? -Ha Ön beleegyezik, én is Önnel szeretnék tartani a harcban nagyuram. -Gyere foglalj helyet...Honnan jött elő ez a harcmezőre való hozzám csatlakozás ötlete? -Nagyon rég nem léptem ki a palota biztonságából. A palota falai közt rekedtem. Míg bátyáim harcba vagy szandzsákokba távoztak én megelégedtem azzal, hogy őket búcsúztatom, figyelemmel kísérem. - Mi történt, mondd el? Látszik, hogy valami nyomja a lelkedet. -Kisgyerekként, azt hittem ha megnövök olyan leszek mint a bátyáim, hogy minden rendbe jön...de nem így történt. Ahogy én nőttem, a hátamon lévő teher is nagyobbodott...súlyosabb lett. Néha annyira nehéz a terhét elviselni...pláne ennek a palotának a falai közt...Nagyuram, tudom, hogy sosem lehetek olyan mint a bátyáim...de legalább egyszer szeretnék úgy érezni mint ők...mint egy herceg. -Hiszen te egy herceg vagy...ha eddig nem csatlakoztál hozzán a harcmezőn két oka volt. Az egyik a korod, a másik az egészséged. -De most már a korom megfelel. Ha az egészségemet nézzük, hát tudom, hogy a legértékesebb orvosai Önnel tartanak. Ha bármi is történne velem, azonnal el tudnak látni. -Ahová most megyünk az Irán földje. Nagyon hosszú hadi út lesz. Időben is távolságban is. A terep és az időjárás is megviselő...nagyon nehéz, viszont magammal viszlek. ----------------------------------- -A ruhád, a fejdíszed nagyon szép lett. Nagyon hiányoztál már nekem. -Anyu, apa megjött. -Gülbahar, vidd Hümmassat a szobájába....Szerettem volna ha jelzed mielőtt jössz. -Nem kell engedélyt kérnem senkitől, hogy a lányomat láthassam. -Veled kötöttem egy megállapodást. Szólj ha nem tartod magadat hozzá. Akkor én is annak megfelelően intézem a dolgaimat. - Mihrima. Nemsokára egy nagyon hosszú hadba vonulok. Ha Allah megengedi és élve visszatérek, bizonyosan tudjuk, hogy mi fog történni.Elválsz tőlem. Utána mi fog történni Mihrima?Gondolkodtál ezen egyáltalán? -Rüstem! - Majd én megmondom. Én nagyvezír maradok, te meg elvált asszony. Csak, hogy a hagyományoknak megfelelően a legrövidebb időn belül ki fognak házasítani, az annyira nem kedvelt pasák vagy bégek egyikével. - Nagyon is tévedsz. Az anyám szavát adta, hogy ahhoz adnak majd akit én szeretek, vagy akit én kívánok férjnek. -Ha így is lenne, egy nagyon távoli és csendes helyen fog szolgálatot teljesíteni, mivel, hogy a parancsokat tőlem fogja kapni. Ez az amit akarsz? -Igen, lehet, hogy a parancsokat tőled kapja majd. De van még valami amit tőled fog kapni...a nőt akit szeretsz. ------------------------------------------------ -Hogyan mondjam el ezt ...nem is tudom. Azt írtad, hogy az ember a legnagyobb pofonokat a szeretteitől, a hozzá legközelebb állóktól kapja. Valóban így van Mustafa bátyám. Szégyenemben a kezem sem áll rá az írásra. Viszont szemtől szemben minden elmagyarázok.Addig is neked annyit mondok, hogy soha nem árultalak el, ebben biztos lehetsz. -Hátba döfött, most meg szégyen nélkül levelet ír neked... -Azt mondja, hogy nem árult el és szemtől szembe elmondja, hogy mi történt. -Allah tudja, milyen hazugságokat fog összehordani. -Mégis csak meg kellene hallgatni szultánom.Hátha mégis lesz valamilyen magyarázat. -Az árulásnak nem létezik magyarázata. Ha már az arcunkban barátnak mutatkozott, a hátunk mögött meg ellenségünk lett, akkor ennek az árát meg fogja fizetni.Mi is felfedjük az ő titkos kapcsolatát Hurricihannal . -Ezt már ezelőtt is megbeszéltük , anyám. Semmiképpen ilyen nem történhet meg. - Miért?Miért még mindig ót véded? Hurricihan miatt? - Ami szóban forog az az én tisztességem. Miként látja hozzám illőnek az ilyen aljasságot? -Hayrunisa, te is agy gondolkozol? -Mindenki tudja, hogy a herceg milyen erkölcsi és igazsági értékeket vall.Sajnos ezt fegyverként használják vele szemben. -Te meg mire vársz még? Már mindenki tudja, hogy a herceg hivatalos felesége vagy. Azt meg ne feledd, hogy amikor házasságra léptetek, nekem egy ígéretet tettél. Mikor fogod használni azokat az erőket amiről akkor beszéltél?
- Hercegem...napok óta egy szóval sem illetsz. Hagyjuk a a beszédet, még csak az arcomra sem pillantasz... létezem vagy sem... az égben vagyok vagy a földön élek ...nem is tudom... -Tér vissza a lakosztályodba Hurricihan. -Nem várhatom tőled, hogy megbocsájts, mikor még én sem tudok magamnak feloldást adni. De nem bánom Beyazit. Erre kényszerültem. Nem hagytak nekem más lehetőséget...Vagy magmat megöltem volna, vagy... nem veszíthettelek el még egyszer Beyazit...Érted.. a szerelmünkért tettem...ez nem értékelhető? - Napok ótta önmagammal harcolok. Egyik felem mindent felejteni akar és arra vágyik, hogy átöleljelek téged. A másik felem ezt megakadályozza...az árulásodra emlékeztet engem Hurricihan... -Ha engem nem akarsz már...ha már nem szeretsz ... ha a szerelmünk megszűnt...én is megszűnök. Bármi a büntetésem elfogadom. Ha akarod vedd el az életem, ha akarod parancsold, hogy elmenjek...igazából mind a kettő ugyan az...
2.rész
Az isztambúli piacon egy Abbas nevű ember ül le egy asztalhoz Cafer Agával: „Remélem, jó híreket hoztál Amasyából.” Cafer: „Mustafa Hercegnek nem tetszik ez a készülődő háború. Viszont biztos, hogy nem száll szembe a döntéssel, és mégis lesz háború. Nincs már visszaút.” Abbas: „Süleyman Szultán ezzel saját balsorsát készíti elő.” Cafer: „Elkas mire készül?” Abbas: „A tűzzel játszik. Ő az áruló. Fatma Szultánával, Süleyman Szultán nővérével találkozgat.” Cafer: „Akkor ennyi… ne maradj túl sokáig... menj vissza Mirzához, ne fogjon gyanút.” Atmacát látjuk, hogy követi a férfit. Cafer egy ház ajtaján kopog, majd bemegy.
Később Elkas Abbassal sétál: „Írjunk levelet a türkmén bégeknek, Abbas! Tudniuk kell, hogy ha én leszek a Perzsa Sah, akkor mostani támogatásukat jutalmazni fogom.” Abbas: „Rendben, Hercegem.” Elkas: „Ne hagyd figyelmen kívül… Hová tűntél olyan hosszú időre?” Abbas: „A piacon voltam. Azért a nyakláncért mentem, amit Fatma Szultánának néztél ki.” Átadja neki az ékszeres dobozt.
Selim a szobájában, éppen önt magának, mikor Nurbanu lép be. Üdvözlik egymást, majd Selim megdicséri Nurbanut, mennyire jól néz ki. Nurbanu: „Szóltak az agá, hogy előkészítették a lovat, melyet édesapádnak szánsz.” Selim mosolyog: „Majd a megfelelő időben odaadom neki.” Selim önt magának. Nurbanu: „Ki hozta azt?” Selim: „Ne aggódj! Nem iszom sokat.” Nurbanu: „Nagyon veszélyes. Hürrem Szultána is megmondta, légy óvatos. Ne hívd ki magad ellen a sorsot.” Selim: „Beszéltél erről az anyámmal?” Nurbanu: „Amióta itt vagyunk, folyamatosan érdeklődik felőled. Főleg az érdekli, hogy betartod-e apádnak tett ígéreted?” Selim: „És te mit válaszoltál?” Nurbanu: „Mint minden titkunkat, ezt is elhallgattam előtte.” Selim leül. Nurbanu: „Segítségre van szükséged. Legalább, amíg a Szultán a palotában van, addig ne igyál.” Selim: „Ez a palota megfojt engem, Nurbanu. Minden kő rám akar esni. Annak ellenére, hogy itt születtem, itt nőttem fel… biztonságban kellene itt éreznem magam… de pont ellenkezőleg. Úgy érezem, hogy mindenki azt figyeli, hogy hibázom-e valamit.” Nurbanu: „Ha ez így van, akkor miért adsz nekik erre esélyt? Te vagy a régens… az uradalom őrzője… Ne frusztráljon a bizalom, mellyel a Szultán ajándékozott meg!” Selim: „Egyetlen dolog, ami enyhíti lelkemet a Szultán támogatása … és a te jelenléted.”
Selim: „Egy igazi arab telivér, Nagyuram. Az istállómester szerint az összes lovunk egy kategóriába tartozik. De ez itt egy egészen más kategória… Nagyon boldoggá tennél, ha elfogadnád tőlem, mint egy ajándékot.” Süleyman: „Mik a jellemvonásai?” Selim: „Nagyon erős, kitartó, és nagyon hűséges a gazdájához… és engedelmeskedik. De ha nem tetszik…” Süleyman: „Tulajdonképpen, nagyon is tetszik! Ezekben az időkben nagyon nehéz akár egy Herceget is találni ilyen képességekkel. Elfogadom az ajándékod. Imádkozom, hogy Allah ennél is szebb ajándékot adjon neked. Légy óvatos, és járj nyitott szemmel, amíg én távol leszek. Ellenségeink a leggyengébb pillanatodat lesik, hogy lecsapjanak… és ők ott vannak mindenütt.” Selim: „Megtanultam a leckét… nem hallgatok a vágyaimra, főleg, hogy most a te magasztos trónodat fogom őrizni.” Süleyman: „Készítsétek elő a lovamat! Nézzük, tényleg olyan jó-e, mint amilyennek mondják!”
Fatma Szultánát látjuk belépni egy épületbe, ahol Elkas már várja. Utasítja Meleket, hogy küldje el az őröket, mert magukra vonják a figyelmet. A következő jelenetben Gülbahar informálja Mihrimaht, hogy Fatma elment meglátogatni Elkast. Mihrimah kérdi, hogy minden elkészült-e, és a szemtanúk készen állnak-e? Mihrimah: „Mondtad nekik, hogy ha valami balul sül el, fejüket vétetem?” Gülbahar bólint. Mihrimah: „Jó. Eljött az idő. A madárka besétált a kalitkába.”Elkas: „Bárcsak a saját palotámban láthatnálak vendégül!” Fatma: „Így sokkal helyénvalóbb. Amint betenném oda a lábam, mindenki tudomást szerezne róla.” Elkas: „Már napok óta erről álmodtam… Végre itt vagy velem!” Elkas előveszi az ékszert: „Ezek az égkövek elhalványulnak szépséged mellett… Még a nap is féltékeny szépséged láttán!” Fatma: „Nem tudom, mi történik velem… Zavarba hoztál… Már el is felejtettem ezt az érzést, és nem is reméltem, hogy egyszer csak visszatér. A szerelem a távoli memóriámban volt… egészen érkezésedig.”
Atmaca követi Cafer Agát az épületbe. Hirtelen kést érez a nyakán. Atmaca: „Mustafa Herceg küldött, hogy öljelek meg. De előtte tudnom kell, ki vagy, és mi a feladatod?” Cafer Aga: „Majd meglátjuk ki öl meg kit! Elvágom a torkodat!” A következő pillanatban Atmaca kiszabadítja magát, de a férfi jó harcosnak látszik. Atmaca: „Az a férfi, akivel láttalak, Elkas Herceg embere! Mi dolgod vele?!” Cafer: „Várj! Várj! Elmondom! De van egy feltételem.” Atmaca: „Milyen feltételed?! Meg fogsz halni!” Cafer: „A fiam… a fiam… Nincs senki más neki. Nem akarom, hogy így lásson. Ígérd meg, hogy nem hagyod itt. Vidd innen. Van egy barátom… Ali Efendi, szőnyeg kereskedő… vidd hozzá a fiam.” Atmaca: „Először válaszolj nekem!” Cafer: „Ígérd meg! Nem hagyod itt! Ígérd!” Atmaca: „Megígérem.” Cafer: „Hallani akarom… hogy kihez viszed…” Atmaca: „Ali Efendihez.” Cafer: „A szőnyegkereskedőhöz.” Atmaca: „A szőnyegkereskedőhöz. És most beszélj!”
3.RÉSZ
Elkas: „Ezek az utolsó napjaim Isztambulban. Ha lehetséges, szeretném minden percét veled tölteni.” Fatma: „Én is ezt szeretném… De az igazság az, hogy tűz vesz minket körül… tulajdonképpen közöttünk tombol. Nem fogok tudni hozzád menni, és te nem fogsz tudni hozzám jönni.” Elkas megfogja a kezét: „Ki állíthatja meg az esőt, hogy a földre hulljon, Szultánám? Ki állíthatja meg a napot, hogy süssön?” Fatma elhúzza a kezét: „Ne így… ne itt és ne ilyen módon. Ismered szokásainkat és törvényeinket…” Elkas perzsául mond verset… Aztán hirtelen zajt hallani, és egy vizsgálóbíró jelenik meg janicsárokkal az oldalán. Elkas kérdi, hogy kik ők, és mit akarnak? A bíró azt feleli, hogy paráznaságról kaptak panaszt. Fatma: „Paráznaság???”
Hürrem és Mihrimah beszélgetnek: „Cihangir háborúba akar menni. Kíváncsi lennék, honnan jött ez az ötlete? Végül is, ő is csak úgy akar élni, mint a többiek. Szóval? Nem akarsz mondani valamit? Ragaszkodtál ahhoz, hogy eljöjjek ebédre. Valamit el szeretnél mondani, nem igaz?” Mihrimah: „A levélről akarok veled beszélni, anya… arról a hamis levélről, amit Fatma Szultána írt nekem. Azt mondtad, ne hagyjam válasz nélkül.” Hürrem: „Ne légy elhamarkodott. Mondtam neked, hogy ha eljön az ideje, elbánok Fatma Szultánnal, hogy ezt tette veled.” Mihrimah: „Szükségtelen… majd én gondoskodom róla.”
Visszatérve Mihrimah palotájába. Hürrem: „Mit tettél, Mihrimah?” Mihrimah: „Te kérdezel, és én válaszolok. Most tudja meg, mire méltó.” Hürrem: „Az az ember, akiről beszélsz, egy Szultána… a Szultán testvére! Hogyan érdemelhet ilyen mocskos dolgot! Jól van, akkor ne rá gondolj! De ez akár veled és akár a Szultánnal is megtörténhet! Itt a Dinasztia jó híréről van szó! Hogy tehetted ezt?” Mihrimah: „Nem én voltam, aki a család jó hírnevét eljátszotta, hanem Fatma Szultána volt. Csak le akartam leplezni az igazi arcát. Már rég megérdemelte!” Hürrem: „Fahriye! Azonnal készíttesd elő a kocsimat!” Mihrimahhoz fordulva: „Nem tudom megérteni, mire volt ez jó! Most azt fogják hinni, én voltam. Azt fogják mondani, én vagyok ennek a mocskos dolognak a felelőse.” Mihrimah: „A teljes felelősség engem illet, anyám… beszélni fogok a Szultánnal.” Hürrem: „Ne merészelj beszélni vele! Egy szót se! Senki sem fogja megtudni, hogy te voltál! Megértettél?” Mihrimah: „Anya…” Hürrem: „Megértettél?! Ne hagyd el a palotát addig, míg ezt az ügyet nem tisztázom! És most figyelmeztetlek utoljára, Mihrimah… Ha még egyszer ilyet teszel, annyira megbánod, hogy senki sem tud megmenteni!”
Közben Fatma idegesen járkál: „Nyilvánvaló, hogy valaki követett! Csapdába csaltak! Hogy lehettem ennyire felelőtlen?!” Elkas: „Ne hibáztasd magad! Ez az egész hazugság az én hibám! Én voltam az, aki kész voltam tűzbe menni!” Fatma: „A fenébe! Most nézz ránk!” Elkas: „Nem is olyan nagyon rossz, Szultánám! A legrosszabb esetben, száműznek téged, nekem meg fejemet veszik. Végül azt fogják mondani, hogy a szerelem miatt volt.” Fatma: „Nem. Elküldtem Meleket Afife Asszonyhoz. Majd ő kihoz minket innen anélkül, hogy bárkinek is szólna. És a Szultán nem is fog hallani róla.” Elkas: „Hogy fogod elhallgattatni azokat, akik tudnak rólunk? Csak engedjenek ki innen, aztán majd letagadjuk. Mindketten le kell tagadnunk.” Nyílik az ajtó, és ki lép be? Na ki? Rüstem!!! Fatmát sokkolja… Rüstem: „Az egyik aga üzenetet próbált bejuttatni a palotába, mint egy janicsár parancsot… Szerencsére az ajtónálló értem küldetett…”
Közben Melek Afife segítségét kéri. Valami nagyon fontosat kell neki mondania. Azonban el sem tudta kezdeni, Zal jött szólni, hogy Fatma Szultána már várja.
Hürrem a szobájában van, mikor Fahriye értesíti, hogy Fatma észrevétlenül visszatért a palotába. Hürrem megkönnyebbül. Üzeni Rüstemnek, hogy simítsa el a dolgokat anélkül, hogy bárki is tudomást szerezne róla. Fahriye nem érti, hogy most akkor védi Fatmát? Hürrem szerint, Fatma biztos kiáll a Szultán elé, így elég, ha annyit tud, amennyit a Szultána elmond.
Atmaca bemegy a szobába, ahol a kisfiú éppen alszik. Atmaca megvárja, míg felébred. „Pakold össze a cuccaidat. Elmegyünk.” Yusuf: „Ki vagy te?” Atmaca: „Akkor jöttem, mikor te aludtál. A nevem… a nevem, Turgul. Az apád a barátom volt.” Yusuf: „Hol az apám? Hová ment?” Atmaca: „Egyiptomba kellett mennie, mert a dolgai oda kényszerítették… Hosszú időre ment el… nem tudjuk, mikor jön vissza… Elmegyünk Ali Efendihez. Ismered, ugye?” Yusuf bólint. Atmaca: „Jól van, akkor készülj. Amíg apád távol van, nála maradsz. Gyerünk! Készülődj!”
Hürrem Süleymannál van. Süleyman: „Nekem sem tetszik, de Cihangirnak igaza van. Felnőtt már. Neki is ugyanannyi joga van eljönni velem a háborúba, mint a fivéreinek.” Hürrem: „Még nem jött el az ideje… Beszélek vele. Majd meggondolja magát, mert az egészsége mindennél fontosabb.” Süleyman: „Persze, ez is igaz. Mondd, mit akarsz neki mondani. Lokman azt mondta, valami fontosat akarsz nekem mondani.” Hürrem: „Én… nem tudom, hogy mondjam el neked, de tudnod kell… Fatma Szul…” Kopognak. Lokman bejelenti, hogy Fatma Szultána kér bebocsátást. Süleyman: „Mondd meg neki, hogy várnia kell.” Lokman: „Mondtam, de ragaszkodik hozzá.” Süleyman: „Bejöhet!” Hürremhez: „Történt valami köztetek?” Hürrem rázza a fejét, Fatma belép. Süleyman: „Gyere közelebb.” Fatma: „Bocsáss meg, hogy ragaszkodtam, hogy bejöhessek, de azt akartam, hogy tőlem személyesen halld először, mi történt. Persze, ha Hürrem még nem mondta el neked.” Süleyman: „Mi lenne az? Hallgatlak.” Fatma: „Találkoztam Rüstem Pasával. Azt mondta, hogy a Perzsa Herceg feleségül akar venni.” Süleyman: „Tessék? Ez meg mi???” Fatma: „Rüstem Pasával beszélt. A Pasa csak tudni akarta, én mit szólok hozzá, mielőtt eléd áll. Azt mondta, Elkas Mirza elfogadja Imam Abu Hanifa tanításait. (Imam Abu Hanifa szunni tanító volt. Elkas, mivel perzsa volt, szektát kellett váltania, hogy feleségül vehessen egy ottomán Szultánát…) Természetesen ez az ügy nem engedi, hogy mondjak bármit is. Tudatni akartam veled, hogy az a döntés, amit hozol, megfelelő lesz számomra, és elfogadom azt.”
Atmaca megérkezik a piacra, ahol a többi kereskedőtől kérdi, merre találja Ali Efendit, a szőnyegkereskedőt. Az egyik azt mondja, hogy sajnos elkésett, mert Ali Efendi meghalt. Épp aznap volt a temetése. Atmaca a férfi családja felől érdeklődik. Kiderül, hogy nem volt senkije. Csak a kereskedő társak jelentek meg a temetésén. Atmaca tanácstalan. Elmondja a gyereknek, hogy a férfi meghalt, és kérdi, van-e ismerőse, akihez mehetne. A kisfiú rázza a fejét.
Rüstem az irodájában találja Hürremet: „Azt mondtad, hogy Elkas Mirza Fatma Szultána kérője?! Allah akaratával, tudsz magyarázattal szolgálni!” Rüstem: „Az az incidens, ami az éjszaka történt… én értesültem róla először. Azonnal odamentem. Olyan kétségbeesett helyzetben voltak, hogy bármit mondtam, mindent elfogadtak. Megegyeztem velük.” Hürrem: „Megegyeztél???” Rüstem visszaemlékszik: „Nem képzeltem, hogy valaha is ilyen helyzetben foglak látni benneteket!” Elkas: „Nem az van, amire gondolsz, méltóságos Pasa… Egy nagyon fontos dolog miatt hívtam ide a Szultánát, amit meg kellett vitatnunk.” Rüstem: „Szultánám?” Fatma: „Nem fogom neked elárulni, Rüstem Pasa!” Rüstem: „Amúgy sem kell magyarázkodnod ebben a szituációban, Szultánám… Ha az, ami itt történt eljut a Szultán fülébe… azt hiszem, mindannyian tudjuk, mi lesz.” Fatma: „Mondd, mit akarsz?!” Rüstem: „Hozzámész Elkas Mirzához feleségül!” Fatma: „Hogy merészeled, Rüstem Pasa! Viccelsz velünk?!” Rüstem: „Soha! Nem is merném! Csak felvázolom, hogyan menthetnétek ki magatokat ebből a balszerencséből. Először a Herceg szektát vált, a szokás kedvéért. Különben még elvesztheti a fejét... Aztán a Szultán engedélyével összeházasodtok.” Fatma: „És neked ebből mi hasznod származik?” Rüstem: „Én csak a Család jó hírnevét tartom szem előtt, és az állam jövőjét, Szultánám. Nincs más hasznom belőle.” Fatma: „Azt hiszed, becsaphatsz minket? Látom, forgatsz valamit a fejedben! Mi a célod? Beszélj!!!” Rüstem: „Így a legjobb mindenkinek!” Fatma: „Oh! Szóval, mindenkinek? Kíváncsi vagyok, kire gondolsz? Mihrimahra? Bosszút akarsz?!” Rüstem: „Ahogy mondtam, Szultánám. Én csak…” Fatma: „Ezt az egészet Mihrimah ellen csinálod, nem ellenem! Hogy revansot vegyél rajta! És még Hürrem Szultánán, igaz?”Visszatérve a jelenbe Hürrem frusztrálva: „Miféle megállapodás ez? Azt a dolgot, ami miatt követtük Fatma Szultánát, most a kezébe adtad! Mit titkolsz előlem?! Beszélj!!!” Rüstem: „Én csak megmentettem a Szultán és a Család jó hírnevét. Mielőtt megpróbáltad leleplezni Fatma Szultánát, bárcsak te is erre gondoltál volna!” Hürrem: „Semmi közöm ehhez az egészhez! Mihrimah tette! És most halld az én válaszomat: Mit adtak neked cserébe?” Rüstem: „Én vagyok a Nagy Vezíre ennek a magasságos Birodalomnak, Szultánám. Nincs szükségem kérni tőlük semmit! Mint mindig, kérlek, ne kételkedj bennem! Már a háború küszöbén állunk. Miután hónapokig dolgoztunk a háború előkészületein, nem akarom, hogy bármi is hiába való legyen, mert ha a Szultán korábban megtudná, akkor Elkaz Mirzát kivégeztetné, és a háborút is visszavonná.” Hürrem: „Szükségszerű volt? Máshogy is elintézhetted volna.” Rüstem: „Akkor Fatma Szultána a palotában maradt volna, és folytatta volna a bajkeverést. De most férjhez megy, és soha nem tér vissza. És ráadásul, jó messzire megy el. Nem ez az, amit akarsz?” Hürrem: „Mi van akkor, ha a Szultán nem fogadja el?” Rüstem: „Tulajdonképpen ez egy politikai döntés lesz. Tahmasp távozik, helyére pedig Elkas Mirza kerül, és átveszi a perzsa trónt, amely végül a Dinasztiáé lesz.”
4.rész
Piri Reis hajóján fogadja Atmacát: „Nem kaptam üzenetet, hogy meglátogatsz. Történt valami?” Atmaca: „Fontos dolog. Egy Cafer Aga nevű ember jött Amasyába, aki elbizonytalanította Mustafa Herceget. A Herceg megbízott, hogy kövessem ezt az embert.” Piri Reis: „És ki ő?” Atmaca: „A palota kapuinak egyik őrzője. (tudom, azt írtam, hogy kincstárnok, mert ez volt az előzőekben lefordítva, de most meg ez… bocsi) Láttam egy emberrel találkozni, egy Abbas nevűvel, aki Elkas Mirza mellett teljesít szolgálatot. Abbas tulajdonképpen kém, aki Tahmaspnak szállít információt Elkas Mirza minden lépéséről.” Piri Reis: „Valami nincs rendben. Ha ez tényleg így van, akkor Tahmasp már rég megparancsolta volna Abbasnak hogy ölje meg Elkast.” Atmaca: „Pontosan ez a probléma: ez az ember nem azért van ott, hogy megölje Elkast vagy hogy kémkedjen róla, hanem az ő igazi célja a Szultán!”
Közben Elkas a Diván ülésén járul a Szultán elé. Süleyman: „Rüstemtől azt hallottam, hogy megkérted a nővérem kezét.” Elkas: „Áldott legyen a Pasa… továbbította kérésemet. Remélem, megbocsátod arcátlanságomat.” Süleyman: „Te a Safavid Család tagja vagy… és Fatma Szultána az én Családomé. A két család számára a házasság elképzelhetetlen.” Elkas: „Nagyuram, ha beleegyezel… ha méltónak találod szegény szolgádat Fatma Szultánához, mindent megteszek, ami szükséges, hogy ez a házasság létrejöjjön.” Süleyman: „Ha nincs más mondanivalód, elmehetsz.” Miiután Elkas elment, Süleyman Sokulluhoz fordul: „Te mit gondolsz, Sokullu?” Sokullu: „Elkas Mirza személye nagyon fontos számunkra, Nagyuram. Ha kívánod, átveheti a trónt Tahmasptól. Ez a házasság csak növelné hűségét, és hozzád kötne.” Süleyman: „Igen, de a perzsák elfogadnak egy olyan Saht, aki a mi szektánkból való?” Sokullu: „Természetesen nehéz lesz elfogadniuk, de Hercegünknek a te védőszárnyaid alatt lesz hatalma. Aztán az emberek egy idő után elfogadják, és talán még meg is szeretik.” Süleyman: „Mit javasolsz?” Sokullu: „Óvatosnak kell lennünk, Nagyuram. Talán először eljegyezhetnék egymást… az esküvő meg várhat a háború végéig… mert csak Allah tudhatja a háború kimenetelét.” Süleyman: „Tetszik a gondolkodásmódod, Sokullu. Ne feledd, amíg így folytatod, engem szolgálsz.”
Atmaca: „Úgy tudjuk, Elkas csatlakozik a Szultánhoz és seregéhez a háborúba. Cafer Aga szerint Elkas és a Szultán az előcsapattal fog menni, ahol Abbas csapdát fog állítani a Szultánnak. Piri meglepődötten: „Az árulók már mindent kitanultak.” Atmaca: „Igen, még a palotába is bejutottak. Azonnal tájékoztatnunk kell a Szultánt!” Piri Reis: „Tud erről még valaki?” Atmaca: „Nem.” Piri Reis: „Akkor maradjon kettőnk között.” Atmaca csodálkozik: „Akkor mi ketten menjünk Abbas után?” Piri Reis: „Nem. Nem avatkozunk be. Sőt! Úgy teszünk, mintha nem is tudnánk erről az egészről!” Atmaca: „Jól hallottam? Hagyjam megtörténni?” Piri Reis: „Minden rosszban van valami jó is, Atmaca… ha egy ajtó nem csukódik be, másik nem is nyílik.”
Rüstem Zallal találkozik: Rüstem: „Találkozott Elkas Mirzával?” Zal: „Szultánunk fogadta. Minden a tervek szerint alakult.” Rüstem: „Nagyszerű.” Mihrmah lép be a szobába, azt kéri, hogy négyszemközt beszélhessen Rüstemmel: „Mit képzelsz, mit csinálsz? Minek avatkozol bele a dolgaimba?” Rüstem: „Szóval, az a dolgod, hogy a Család egy tagját megszégyenítsd!” MIhrimah: „Mi ütött beléd? Mióta kedveled Fatma Szultánát? Az anyám és te, ti ketten… Vagy talán elfelejtetted, mit művelt velem a minap?” Rüstem: „Köszönetet akarsz hallani, hogy tíz év után végre találtál kifogást, hogy megszabadulhass tőlem?” Mihrimah: „Szándékosan csináltad, nem igaz? Így öntöd ki a mérgedet… hogy bosszút állsz rajtam!” Rüstem közelebb lép: „Miért vagy ennyire mérges? Azért mert megakadályoztam vagy hogy összeházasítom Fatma Szultánát Elkas Mirzával?”
Atmaca egy férfihoz viszi a kisfiút egy zacskó arannyal: „Kapjon enni, és legyen hol aludnia… Ha nem akarod a fiút, akkor találok valaki mást.” Férfi: „Nem, majd kint fog dolgozni valamit.” Yusuf: „Akkor nekem most itt kell maradnom?” Atmaca: „Mostantól itt maradsz. Légy jó.” Távozik.
Sümbül meglátogatja Hürremet: „Nagyon jól tetted, hogy meglátogattál! Mert ha te nem jöttél volna, akkor én mentem volna el hozzád.” Sümbül: „Hoztam neked kávét, hogy megnyugtasson és pihentessen.” Hürrem: „Talán nem hiszed, de amióta nálad megkóstoltam a kávét, az íze nem megy ki az agyamból!” Sümbül: „Ha gondolod, most is főzhetek neked!” Fahriye: „Mi ez? Valami gyógyszer féle?” Sümbül: „Nem. Magam sem tudom, de nagyon kellemes íze van… főleg édességgel!” Hürrem: „Ebéd után főzhetnél, és Fahriye is megkóstolhatja!” Sümbül: „Fahriyével beszélgettem egy kicsit… Hallom, Cihangir Herceg nagyon szomorú.” Hürrem: „Még rám se néz… Sőt! Azt mondta, hogy ha nem mehet, akkor soha többé nem áll szóba velem!” Sümbül: „Ez természetes… az ő korában… és mint Herceg, ő is menni akar.” Hürrem: „De ez a háború nagyon kemény lesz… Hogy engedhetném? De ha én bele is megyek, a Szultán biztosan nem.” Sümbül: „Habár már nem az én feladatom, de úgy vélem, elfoglaltságot kellene adni a Herceg szívének… hogy elterelje gondolatait…” Hürrem: „Igazad van! Különben is, már itt az ideje! Annyira el voltam foglalva fivéreivel, hogy elhanyagoltam a fiamat!”
Atmaca a piacon észreveszi, hogy valaki követi. Megfordul, a kisfiú az: „Miért jössz utánam? Menj! Menj! És ne hagyd el többé azt a helyet, mert különben nem lesz hová menned!” Yusuf: „Te nem az apám barátja vagy! Ha az lennél, nem hagytál volna ott!” Atmaca: „Ne zavarj engem! Van elég dolgom! Fontos ügyet kell elintéznem!”
Este Cihangirhoz Fahriye érkezik: „Mit akar már megint az anyám?!” Fahriye: „Hürrem Szultána egy ágyast készíttetett elő számodra. Ma éjjel jön.” Cihangir: „Most ezt miért?!” Fahriye: „Hirtelen történt, Hercegem? A szabályok szerint feltételezhetően lesz háremed. Az agák hamarosan megérkeznek. Ha valami kívánságot lenne, nekik szólj.”Fahriye közli Hürremmel, hogy tájékoztatta Cihangirt a látogatójáról. Hürrem: „Hogy fogadta?” Fahriye: „Nem mondott túl sokat, csak egy kicsit izgatott lett. Meg kellene mondani a lánynak, hogy tegye boldoggá a Herceget, különben repül a palotából.”
Közben Süleyman hátát az orvos vizsgálgatja. Süleyman: „Mi történt?” Orvos: „A balzsam úgy tűnik használt. A hólyagok elkezdtek száradni. Most már biztos, hogy nem komoly.”
5.rész
Hürrem megérkezik Süleyman szobájához. Kéri Lokmant, jelentse be. Azonban az orvos még mindig bent van: „Van még fájdalmad, vagy egyéb panaszod?” Süleyman: „Néha fáj a hátam, de nem vészes, főleg, hogy sokat sétálok.” Kopognak, Lokman bejelenti Hürremet. Süleyman: „Várjon egy kicsit. Afife! Kísérd ki az orvost a hátsó ajtón ki!”Hürrem mosolyogva: „Süleyman! Ha kívánod, együtt ebédelhetnénk! Közben megbeszélhetnénk Cihangir ügyét. Engedd meg, hogy megkínáljalak ezzel az újdonsággal. Kávé a neve… Hamarosan az egész szobát ellepi az illata.” Egy aga megjelenik két csésze fekete kávéval, mellette édesség. Kint a folyosón az orvos Afiféhez: „Nem akartam a Szultán előtt mondani, de valamit tudnod kell. Nem tudom, hogy meg tudom-e egyáltalán gyógyítani a Szultánt.” Afife: „Nem azt mondtad, hogy a hólyagok száradnak?” Orvos: „De igen, csak óvatosnak kell lennünk… a háborúban változhatnak a dolgok.” Afife: „Allah óvja! Egyik kezünkkel mézet adunk, másikkal mérget… Most mit tegyünk?”
Közben Cihangirhoz megérkezik az ágyas. A fiú nagyon ideges, amit a lány mosollyal próbál enyhíteni. Közelebb lép. Meg akarja fogni a kezét, de a fiú nem szívesen mozdul, végül enged a lánynak.
Süleyman megkóstolja a kávét: „Milyen finom! És az illatai is kellemes!” Hürrem: „Sümbül hozta! Yemenből kapta.” Süleyman: „Hogy jutott Sümbülhöz a kávé?” Hürrem: „Egy barátjától kapta a piacon. Miután Sümbülnek tetszett az illata, kapott egy zacskóval.” Süleyman: „Utána kellene néznünk, hogy mi is ez valójában. Lehet, hogy egészségre ártalmas.” Hürrem: „Nem hinném. Tulajdonképpen erőt és éberséget ad.” Süleyman: „Akkor is meg kell vizsgáltatni. Majd beszélek Ebu Suuddal, hogy engedélyezzük-e fogyasztását? És? Hogy van Cihangir? Sikerült meggyőznöd?” Hürrem: „Nem, még nem.”
Atmaca rakott egy kis tüzet az erdőben. A kisfiú is vele van, éppen alszik. Egyszer csak a gyerek felkiált, rémálma lehet. Atmaca apai ösztönei előjönnek, és megnyugtatja a gyermeket.
Cihangir alszik. Azt álmodja, hogy a háremhölgyek sorfalat állnak neki. Ő büszkén kihúzza magát, jó magas, púp nélkül, úgy ballag végig köztük. Minden lány őt lesi. Aztán a sor végén ott áll az a lány, akivel együtt volt. A daliás herceg izgatottan néz a lány szemébe, aki viszont kineveti. Riadtan ébred a rémálomból.
Reggel Süleyman Rüstemmel és Sokulluval a térkép fölött beszélik tervüket. Rüstem: „Allah engedélyével, először Akshehirbe kellene mennünk, ahol Beyazit Herceggel találkozhatnánk. Aztán indulhatnánk Erzurum felé, majd végül Vanba. Elkas az embereivel Vannál fog várni minket. Miután bevettük a várost, indulhatnánk Tabrizba.” Sokullu: „Elkas és a türkmen bégek Azerbajdzsánból fognak támadni. Tahmasp vagy visszavonul, vagy szökésre kényszerül… jó messzire.” Süleyman: „Remélem, lesz annyi bátorsága, hogy a csatamezőn találkozzunk!” Rüstem: „Legalább a fivére, Elkas bátor… Nagyuram, döntöttél már Fatma Szultána ügyében?” Süleyman: „Ez nem politikai kérdés. Fatma Szultána a vérem, ezért fontos, hogy tudjam, ő mit gondol. Úgy érzem, nincs kifogása a házasság ellen… Sokullunak is meg van erről a véleménye…”
Fatma a teraszán idegesen várakozik. Melek érkezik az örömteli hírrel: „A Szultán engedélyezi házasságot! Most hallottam Afife Asszonytól!” Fatma szívéről leesik a hatalmas kődarab, hálát mond Allahnak. Melek: „Az esküvőt a háború után fogják megtartani, miután Elkas átvette a trónt.” Fatma: „Már olyan régóta vártam erre! Kicsit tovább is a boldogságra! Most boldogság és szerelem vesz körül. Amíg itt vagyok, csak a saját szórakoztatásomra török borsot Hürrem orra alá.”
Afife ugyanezt a hírt közli Hürremmel is, majd rátérnek Cihangirra: „Beszéltem az ágyassal, Szultánám. Azt mondta, minden rendben ment, minden csodálatosan működött, boldoggá tudta tenni a Herceget… De aztán valami miatt felbosszantotta Cihangirt, aki üvöltve parancsolta ki a szobából. Én kérdeztem, mi lehetett az… de a lány nem válaszolt.”
Mihrimah és Fatma a folyosón futnak össze: „Mihrimah! Micsoda véletlen! Épp hozzád indultam!” Mihrimah: „Szultánám, történt valami?” Fatma: „Azt akartam, hogy elsőként halld meg a jó hírt. A Szultán engedélyezte házasságomat Elkas Mirzával. Rövidesen eljegyezzük egymást.” Mihrimah: „Lehet, hogy így lesz a legjobb. Allah adjon boldogságot nektek!” Fatma: „Nem mindenkinek van ennyire fiatal kérője, mint Elkas. Nem is tudod, mennyire szerencsésnek érzem magam! A háború után házasodunk össze. Szeretném, ha velem tartanál az előkészületekben, hogy együtt döntsünk bizonyos kérdésekben.” Mihrimah: „Én is szeretném.” Fatma. „Köszönöm… Annyira boldog vagyok, Mihrimah! Allah segítse azokat, akik soha nem éreztek ekkora boldogságot életük során! Milyen fájdalmas, üres életük lehet! De legalább egészségesek!” Miután távozott, Mihrimah füstölögve Gülbaharhoz fordul, hogy találja meg Zalt, mert beszélni akar vele.
Süleyman Hürremmel beszélget: „Holnap indulok.” Hürrem: „Kétségem sincs afelől, hogy gyarapítani fogod győzelmeid hosszú sorát ezzel a háborúval.” Süleyman: „Allah akaratával… Amíg nem vagyok itt, tartsd a szemed Selimen.” Hürrem: „Nem bízol Selimben?” Süleyman: „Az az állapot, amiben Manisában láttam nem is oly rég, nem múlt el… persze, megbánta és már ki is jutott a gödörből… de még mindig óvatosnak kell lennünk! Nagyon érzékeny ez a helyzet! Allah bocsássa meg, de jön egy szél és újabb gondokat fúj ide közénk!” Hürrem: „Ne aggódj, Süleyman. Mellette állok. Majd együtt megoldjuk ezt a problémát.” Süleyman: „Nagyszerű.” Hürrem: „Ez a különválás hosszú időre szól. Máris hiányzol. Hogy fogom kibírni? Nem is tudom. Cihangir helyzete is aggaszt engem.” Süleyman: „Történt valami?”
Mihrimah fogadja Zalt: „Senki, még Rüstem sem tudhatja meg, hogy beszéltünk! Megbízhatok benned?” Zal: „Nem kell kételkedned bennem.” Mihrimah: „Jól nyisd ki a füled! Mint tudod, Elkas Mirza és Fatma Szultána el fogják jegyezni egymást. Aztán elmennek a háborúba. Elkas Mirza nem fog visszatérni! Érted? Nem tér vissza!” Zal: „Ahogy kívánod, Szultánám.”
6.rész
Süleyman Cihangirnál: „Annak a Hercegnek, aki háborúban akar részt venni, sötétben kell duzzognia?” Cihangir: „Meggondoltam magam. Már nem akarok… soha többé. Ha elmennék, semmi hasznomat nem vennéd.” Süleyman: „Mindenki cipel terhet magán! Van, aki a testén, és van, aki a lelkében. Mindenki el akarja rejteni, hogy ne tűnjön gyengének mások előtt. De ettől függetlenül ezek a terhet ott vannak! Nem tűnnek el! Cihangir, fiam… Eljönnél velem a háborúba? Szükségem van a véleményedre!” Végre Cihangir elmosolyodik.
Kutahyában Beyazit induláshoz készülődik. Hurichihan: „Még mindig nem mondtál nekem semmit. Van még reményünk?” Beyazit: „Ezt csak akkor tudom megmondani, miután visszatértem a háborúból. A Szultánt is be fogom avatni. Elmondom neki, hogy feleségül vettelek. Ha meg tudom győzni, élhetünk együtt.” Lala érkezik, hogy eljött az idő, indulniuk kell. Beyazit: „Várj rám, míg visszatérek!” Majd Lalára rábízza gyermekeit és asszonyait. Hurichihan: „Imádkozom érted.”
A piacon Sümbül meglátja barátját, Kudret Agát, aki elszundikált. Sümbül felébreszti. Kudret: „Arra várunk, hogy a háborúnak vége legyen, mert utána csak úgy ömleni fog a pénz!” Sümbül: „El kellene adnod nekem a boltodat.” Kudret: „Hogyan? És mihez kezdenél az áruval?” Sümbül: „Kávé italt árulnék. Kiraknék székeket, asztalokat…” Kudret kineveti ötletét, de Sümbül azt kéri, hogy mondja meg, mennyit akar.
Beyazit Cihangirral beszélget a sátorban: „Annyira boldoggá tesz, hogy csatlakoztál hozzánk, a háborúba, hogy el sem tudom mondani, mennyire!” Cihangir: „Szultánunk azt mondta, szüksége van a véleményemre.” Beyazit: „Nem csak a Szultán, hanem mindannyian! Az egész világ!” Cihangir: „Ne játssz velem… Hogy van Hurichihan?” Beyazit: „Jól… Valójában, beszélni akarok a Szultánnal a házasságunkról. Nem számít, mennyire akarom eltitkolni, a lelkiismeretemet bántja. Tovább már nem akarok titkolózni az apám előtt.” Cihangir: „A döntés a tied. De elfelejtetted, mi történt Mustafával?” Beyazit: „Ez az, ami nagyon bánt… Mustafa azt hiszi, én fedtem fel a titkát.” Cihangir: „A levél a te palotádból érkezett, Beyazit.” Ekkor érkezik Rüstem, aki bizonyos információt szeretne megosztani Beyazittal. Cihangir távozik.
Közben Isztambulban Sokullu tájékoztatja Selimet, hogy Lehistan Hercegnője látogatást szeretne tenni náluk, és Hürrem Szultánát szeretné meglátogatni. Selim: „Miért akarja az anyámat meglátogatni?” Sokullu: „Mindketten ugyanarról a földről származnak… Feltételezem, politikai okai vannak.” Selim: „Rendben. Még sosem láttam hercegnőt. Talán hasznos lesz eggyel találkozni. Tudod, mert soha senki nem hitt bennem igazán és borzasztó gazembernek állítottak be gyerekkoromtól kezdve… Milyen különös, nem Sokullu? Amíg mindenki Mustafa bátyámat várta, én vagyok itt, mint a Birodalom védője.” Sokullu: „Miért lenne különös, Hercegem? Te vagy a Manisai Tartomány kormányzója.” Selim: „Mindenki másképp gondolja… Te tényleg így gondolod, vagy csak azért mondod, hogy felvidíts?” Sokullu: „Én csak csodálattal adózom a Szultán intelligenciája és gondolkodásmódja előtt… Ahogy én láttam… meglátta benned azt a szikrát, amely a többiekben nincs meg…” Selim: „Az nem biztos, hogy a holnap mit hoz, de vannak dolgok, melyek nagyon bizonyosak… például, ha Beyazit kerülne a trónra, Rüstem folytatná munkáját… ha Mustafa kerülne a trónra, hozná a saját embereit. Ha enyém lenne a trón, én valaki tapasztaltat szeretnék… nem is tudom, ki lenne az.” Sokullu: „Akit te megfelelőnek tartasz.” Selim: „Talán ez a személy lehetnél te.” Sokullu: „Megtisztelsz Hercegem.”
Rüstem Beyazithoz: „Nem tudom, hogy tudatában vagy-e, de Hürrem Szultána szívében, és az enyémben is, te vagy az, akit a trónon szeretnénk látni. Minden erőfeszítésünk a te jövődért megy.” Beyazit: „Ebben az esetben, minden hiábavaló volt. Szultánunk akkor engem helyezett volna trónja védőjének, és nem Selimet!” Rüstem: „Ne ezt nézd! A mi segítségünkkel, egy nap Allah téged akar a trónra ültetni! De először is, minden egyes lépéseddel légy nagyon óvatos!” Beyazit: „Mit akarsz mondani? Beszélj érthetően!” Rüstem: „Nem szabad Hurichihanról beszélned a Szultánnak!” Beyazit: „Honnan tudod, hogy akartam?!” Rüstem: „Ne aggódj emiatt, csak nem beszélj róla senkinek. Mert ha a Szultán tudomást szerez róla, Selim akkora előnnyel fog a trónra ülni, hogy soha nem éred utol. Ez az, amit akarsz?”
Atmaca elviszi Mustafához a fiúcskát. Először megtanítja, hogy kell viselkedni a Herceg előtt. Először Mihrünissa érkezik: „Ki ez a fiatalember?” Atmaca: „Hosszú történet. Majd később elmesélem. Mustafa Herceggel kell beszélnem.” Mihrünissa: „Nincs itt. A Szultánnal fog találkozni.” Atmaca aggódik. Mihrünissa: „Mi a neved?” „Yusuf” Mihrünissa: „Az arcod legalább annyira jóképű, mint a neved. (Yusuf próféta volt. Egy írás szerint külseje magába foglalta az emberiség összes szépségét…) Ő a te fiad?”
Visszatérve az ottomán táborba, mindenki állva fogadja az érkező Mustafát. Mustafa ránéz Beyazitra, aki direkt a távolba néz. Majd belép apja sátrába: „Beszélj Mustafa! Hogy jöhettél ide parancsom ellenére? Miért hazudsz bele a szemembe? Tudni akarom az okát!” Mustafa: „Talán nem jelent neked semmit, ha elmondom neked mély érzéseimet Kapudan Pasa lányáról, Mihrünissa Hatunról. De ez az igazság. Nem kapok levegőt nélküle… Értelmetlen az életem nélküle… Hercegként követnem kellene a szabályokat, de nem megy. Gyengeséget mutattam. Ezért, kérlek, bocsáss meg nekem… Legnagyobb kegyelmedet kérem…” Süleyman: „Nem mutathatsz gyengeséget! Nincs jogod ilyen döntést hozni! Ha gyenge vagy, nem tudod uralni a birodalmat! Ellenségeid kihasználják gyengeséged és mint a dögkeselyűk az elhullt állaton, úgy falnak ők is fel! Hanyadik hibád ez már, Mustafa? Mint megannyiszor, ide jössz elém, bocsánatért könyörögsz… Az a célod, hogy próbára teszed türelmemet és könyörületességemet?” Mustafa: „Nagyuram…” Süleyman: „Megházasodtál… nyiltan megtagadtad a parancsomat. Büntetésed egyértelmű. Ha valaha is megbocsátok neked, az azért van, mert nagyon szeretlek téged, nem csak azért, mert a fiam vagy… a többi gyerekem miatt is… De azt kell látnom, hogy fiaim gyengeségnek fogják fel azt a szeretet, amit irántuk érzek, és ezt felhasználják ellenem.” Kis csend után Süleyman folytatja: „Ez volt az utolsó alkalom Mustafa! Mostantól kezdve még egy hiba és gondolkodás nélkül megbüntetlek! Anélkül, hogy itt vesztegelnél, azonnal térj vissza tartományodba, és várj parancsomra. Elmehetsz.”
Hürrem a kertben találkozik Sokulluval, aki tájékoztatja, hogy Lehistan hercegnője meglátogatja és a segítségét szeretné kérni. Hürrem: „Leh Hercegnő” Sokullu: „Anna Yagellonka (Jagelló?) Hercegnő” Hürrem: „Annak a földnek az uralkodója, ahol születtem most a lábaim elé járul. Nem utasíthatom vissza, hadd jöjjön… Nagy feladatok maradtak rád Rüstem távollétében, mert mikor a Szultán kiteszi a lábát a palotából, ellenségeink felkapják fejüket.” Sokullu: „Ne aggódj, minden lehetséges óvintézkedést megtettem.” Hürrem: „Egyik szemedet tartsd Selimen. Ha csak egy apró ballépést is tesz, azonnal értesíts!” Sokullu: „Ahogy kívánod, Szultánám. De nagy a különbség a között a Herceg között, aki a tartományába ment és a között, aki most a trón várományosa.” Mindketten felnéznek a teraszra, ahol Selim Nurbanuval nézi a kilátást.
Cihangir Mustafához megy: „Ne szomorkodj azon, amit a Szultán mondott! Mert szeret téged, és megbízik benned! Tulajdonképpen pont ezért beszélt veled így. Próbáld megérteni őt… épp kettétört álmaival próbál megküzdeni.” Mustafa: „Igazad van, de azokat a szavakat, melyek olyanok, mint a méregfullánkok, nehéz lenyelni.” Beyazit érkezik, közli, hogy Mustafával négyszemközt kell beszélnie.Beyazit: „Nem szóltam a Szultánnak rólad és Mihrünissáról. Nem tennék ilyet! Még a fejemben sem fordult meg!” Mustafa: „Ha nem te tetted, akkor ki? Senki más nem tudta, csak te! … Hurichihan?” Beyazit könnyeivel küszködve: „Annyira nehéz ez nekem! Egyik oldalon ott az anyám, a másikon pedig Hurichihan. Azt sem tudom, kire legyek mérges… hogy kit taszítsak ki a szívemből! Azt sem tudom, van-e elég erőm ezt megtenni!” Mustafa kezét nyújtja testvérének…
Közben Nurbanu és Selim a trónt nézegetik. Nurbanu: „Milyen csodálatos és hatalmas!” Selim: „Ez a trón illik egy hét világot uraló szultánhoz!” Nurbanu: „Ugye tilos a Szultánon kívül másnak ráülni? De most csak ketten vagyunk. Ki látná?” Selim ráül és mosolyog. Nurbanu beleül az ölébe: „Ha akarod a trónt… tudod, kihez kell közel kerülnöd.” Selim: „Persze! A Szultánhoz!” Nurbanu: „Nem, Hercegem… az anyádhoz. Tedd boldoggá a Szultánt, de az édesanyád az első. Néhány napja már itt vagyok, és mindenki Hürrem Szultánáról beszél, a páratlan győzelmeiről és roppant nagy hatalmáról. Van egy mondás, ahonnan én jövök: A férfiak uralkodhatnak, de valójában a nők azok, akik irányítanak.”
Napok telnek és Mustafa hazaérkezik Amasyába. Atmaca üdvözli, majd Mustafa ránéz Yusufra: „És ő ki?” Atmaca: „Az apja rámbízta… ha megengednéd, hogy maradjon… segíthetne az agáknak.” Mustafa odahívja magához a gyermeket: „Mi a neved?” „Yusuf” Atmaca: „Yusuf, Hercegem.” Mustafa: „Rendben van. Ha rád bízták, akkor neked van jogod hozzá, Atmaca. Légy apja, mert minden gyermeknek szüksége van apára. Jut eszembe, követted azt az embert, akit úgy hívnak, hogy Cafer?” Atmaca: „Követtem, de semmi nem derült ki.”
Hürremnek Selim ajándékot ad át, egy koronát: „Neked hoztam. Velencéből való. Remélem, tetszik.” Hürrem: „Nagyon tetszik, fiam!” Selim: „Nem elég méltó arra se, hogy a hajadba rakd… nagyon becses vagy számomra.” Hürrem: „És te is nekem, fiam.” Selim: „Igaz, de beszéljünk nyíltan. Mindegy, mennyire értékes vagy számomra, senki sem veheti el Beyazit helyét a szívedben. Számodra a legkedvesebb ő.” Hürrem: „Miért mondod ezt? Ti mindketten ugyanolyanok vagytok számomra.” Selim: „Ne érts félre, anya. Csak azt szeretném, ha komolyan gondolnád… Igaz az, hogy előnyben részesíted Beyazitot nálam? Eljön a nap, mikor átveszi a trónt, de ezt az államot Mustafa fogja irányítani… Gondolod, hogy megadja neked a jogot, hogy beleszólj? Lehetetlen.” Hürrem: „Ez most honnan jött???” Selim: „Gondolkodj, anyám… Gondolj a jövőre. Képzeld el, ha mindannyian, magamat is beleértve úgy lesz, hogy vezetők leszünk, mit mondasz?”
Amasyában Atmaca nézi, ahogy a fiúcska alszik. Eszébe jutnak Mustafa szavai, az apai szeretetről, meg, hogy mennyire fontos egy gyermeknek az apja.
Rüstem: „Elkas és a türkmének Van határában fognak várni ránk.” Süleyman elégedett: „Remélem, jó hírekkel szolgálnak.” Beyazit: „Nagyuram, te jobban tudod, de hogyan bízhatnánk meg Elkasban, hogy tartja a szavát? Nem kellene a legrosszabbra felkészülnünk, és megtennünk az óvintézkedéseket?” Süleyman: „Mire gondolsz?” Beyazit: „Néhány emberrel előre megyek, és bebiztosítom a helyet, hogy elég biztonságos a fogadásotokra.” Cihangir: „Beyazitnak igaza van… Hogyan bízhatnánk olyan emberben, aki a sajátjait is elárulta?” Süleyman: „Megígértem neki a trónt, és hogy ha nyerünk, feleségül veszi… ráadásul nem is kell harcolnunk! Rendben! Azt mondjátok, lehet, hogy elárul minket? De mit tenne? Testvérével karöltve, akit utál ellenünk szövetkezne? Beyazit! Természetesen kapsz feladatot a harcokban, de én döntöm el, merre, és milyen feladat legyen az.”
Mustafa olvas, de nem tud figyelni. Egyszer csak kopognak, Atmaca az: „Valami fontosat kell elmondanom, amiről tudnod kell. A fiú, akit magammal hoztam, nem egy barátom gyermeke… ő Cafer fia, akit követnem kellett… rá voltam kényszerítve, hogy hozzam magammal, miután megöltem az apját.” Mustafa: „Azt mondtad, hogy semmi nem derült ki abból, hogy követted azt az embert!” Atmaca: „Cafer perzsa kém volt… mindent elmondott. Van külterületén, Elkas emberei csapdát állítanak a Szultánnak. Ezt tervezgették, nehogy hibát kövessenek el. Ha nem lépünk közbe, még sikerül nekik. Most két választásod van, Hercegem: egy könnyű és egy nehéz. Melyik utat választod?”
