137.rész Leirása

Beyazit: „Utolsó vérünkig harcolunk! Ha meghalunk, becsülettel és méltósággal válunk mártírokká!” Hürrem: „A legfontosabb, Beyazit, hogy maradj életben. Mindegy, hogy hogyan, csak maradj életben!” Süleyman: „Fiam… Beyazit Herceg halott?”

Atmaca: Az igazságot szeretné helyére tenni és az árulókat megbüntetni.

Mihrimah: Van néhány dolog, amiről beszélnünk kell. A szobádban találkozunk, ott beszélsz majd.

Mihrimah: Ez egy nagyon gyors felemelkedés egy kondászhoz képest, nem igaz?

Rustem: A valaha élt legerősebb Vezíre vagyok ennek a szent nemzetnek!!

Mihrimah: Viszlát Rüstem...

Atmaca: Emlékszel arra a napra, igaz? Amikor Musztafa Herceget megfojtottad!! Én soha nem felejtettem!!

Atmaca: Emlékszel??? Megmondtam, hogy egy nap végzek veled!!

1.rész

137. rész

Ez az epizód a csata jeleneteivel kezdődik, egyfajta visszaemlékezésként, ahol Sokullu a Szultánnak, Lala Nurbanunak, Atmaca Defnének és Semiz Ali Pasa Mihrimahnak meséli el a történteket. Sokullu: „Utasításod szerint, Nagyuram, ötezer janicsárral és hétezer lovaggal csatlakoztunk Selim Herceg seregéhez. Segítségünkkel mindkét hadsereg ugyanakkora erőre tett szert.” Visszapillantásban Sokullut látjuk, mint leszállva lováról Selimhez megy: „Hercegem, Nagyurunk a te oldaladon áll. Engem nevezett ki sereged élére. Allah akaratával, mi nyerjük ezt a csatát.” Beyazit látja, mi történik a túloldalon: „Így néz ki, mikor egy apa megtagadja a fiát.” Atmaca: „Most már bizonyos. Hamarosan megérkeznek a minket támogató pasák. Velük együtt, ismét többen leszünk.”Semiz: „Annak ellenére, hogy a két sereg ugyanakkora erővel bír, Beyazit Herceg oldalán többen akarják ezt a csatát túlélni, és ezért fognak győzni. De a pasák érkeztével, változhat a helyzet. Húszezer katona érkezését várjuk.”

A csatamezőn Beyazit elégedetten veszi észre a pasákat seregeik élén. Azonban, rövid gondolkodás után, nem azt a sereget választják, amiben korábban megállapodtak. Beyazit: „Mi folyik itt?! Mit csinálnak ezek?!” Hussain: „Én sem értem, Hercegem!” Atmaca: „Elárultak bennünket! Úgy tűnik, Selim Herceg oldalán fognak harcolni.” Beyazit megragadja Atmaca nyakát: „Hogy történhetett ez, Atmaca?! Nem megígérted, hogy mellettem fognak harcolni?!” Atmaca: „Úgy tűnik, utasítást kaptak a fővárosból. Lehet, hogy megfenyegették őket.” Beyazit: „Nem! Lehetetlen! Ha ilyen dolog történt volna, Rüstem Pasa megakadályozta volna!” Atmaca: „Hercegem, nem akarod elhinni, de Rüstem Pasa áruló, téged is cserben hagyott.”Lala: „Mikor a pasák csatlakoztak a Hercegünk seregéhez, az felduzzadt ötvenezer főre. Beyazit Herceg serege maximum is csak harmincezer fő lehetett. A Szultán parancsára, Sokullu Mehmed Pasával elmentünk tárgyalni Beyazit Herceggel.” Látjuk a jelenetet. Sokullu: „Ez itt Padisah, Süleyman Szultán rendelkezése.” Átnyújtja a dokumentumot, de Beyazit kezével jelzi, hogy nem kíváncsi rá: „Te mondd el, hogy mit üzen a Szultán.” Sokullu: „Azt parancsolja, hogy add meg magad, és gyere vissza velem a fővárosba. Ha nem engedelmeskedsz, Nagyurunk nem vállalja a felelősséget azokért, kiknek vére eláztatja e földet. Amíg erőid azt teszik, amit mondunk, méltányos büntetésre számíthatnak.” Beyazit: „Mehmed Pasa! Vér fog folyni ezen a csatamezőn, de nem az enyém. Selim Hercegé, és azoké az árulóké, akik kutyaként engedelmeskednek neki! Allah akaratával, miután győztem, visszatérek tartományomba… Amasyába. És ott fogom kivárni a mi Urunk akaratát (a Szultán halálát).

Sokullu Süleymannak: „Beyazit Herceg, nem csak nem teljesítette parancsodat, de még olyan szavakat is mondott, amit Selim Hercegnek nem adhattam tovább. Keményen inzultálta.”Atmaca Defnének: „Selim Herceg serege megduplázódott. Ráadásul a mi embereink zsoldosok, az ő emberei pedig olyanok, akik több éve harcolnak, és sokat tapasztaltak már. Ennek ellenére, Beyazit Herceg nem lépett vissza. Egy percre sem ingott meg.”A háború elkezdődik. Zal Rüstemnek meséli a történteket. Rüstem: „Hogyan reagáltak a janicsárok?” Zal: „Első nap a szívük nem engedte, nem akartak Beyazit Herceg ellen harcolni. Így Beyazit Herceg serege könnyedén legyőzte Selim Herceg seregének jobb szárnyát. Karaman katonái azonban elkezdtek visszavonulni Konya felé. Az első nap nyolcezer katona vesztette életét. Ez a nap Beyazit Herceg győzelmével zárult.”Selim: „Hogyan mehettek szembe Süleyman Szultán parancsával, bolondok?! Ráadásul, akik veletek szemben állnak (Beyazit serege), nem is katonák! Ők bajt okozó banditák! Fosztogatók! Holnap a csatamezőn szétoszlatjátok Beyazit Herceg seregét! Ha nem teszitek, fejeteket vétetem! Sem én nem bocsájtok meg, sem Süleyman Szultán! Tűnjetek a szemem elől! Kifelé! Tűnés!”Sokullu: „Selim Herceg figyelmeztetése működött, Nagyuram. A janicsárok, félve haragodtól, teljes erővel harcoltak a következő napon.”

Fordul Beyazit szerencséje. Semiz: „Beyazit Herceg katonái élére állt, így ő is beállt harcolni.” Látjuk, ahogy büszke oroszlánként küzdi magát keresztül a csatamezőn. Semiz: „Ahogy a katonák megpillantották a Herceget maguk között harcolni, az ő küzdő szellemük is megnőtt, és mindenki úgy harcolt, mint egy igazi harcos. Így eljutottak Selim Herceg vonaláig.”Lala: „Ebben a pillanatban azt hittem, mindennek vége. Azt mondtam magamnak, Selim Herceg fog nyerni… Aztán olyan pillanatnak voltunk szemtanúi, amely megváltoztatta a háború végkimenetelét… Sőt! Az ottománok, a dinasztia és az egész birodalom jövőjét!”Egy nyíl halad szélsebesen Beyazit páncélja felé, és fúródott mellkasába. Murad nyila. A találat pillanatában Beyazitnak eszébe jutott, hogy ő tanította a kisfiú Muradot íjjal bánni. Selim, rövid hezitálás után támadásra ad parancsot. Egy janicsár odalép Beyazithoz, és megvágja kardjával, nagyobb sérülést okozva ezzel. Ekkor Beyazit felidézi édesanyja szavait: „A legfontosabb, Beyazit, hogy éld túl! Bármi történjen, éld túl!” Mielőtt a janicsár még nagyobb sérülést okozna, Atmaca érkezik, hogy megvédje Hercegét.Süleyman: „A fiam… az én Beyazit Hercegem… meghalt?” Sokullu: „Sérülései halálosak, Nagyuram. Csoda lenne, ha ezt túlélné.” Süleyman int Sokullunak, hogy hagyja magára. Mihrimah is hallotta, ő is gyászolja testvérét. Rüstem is tele aggodalommal.Nurbanu viszont boldogan öleli át hős fiát: „Én voltam az első, aki azért aggódott, hogy csatlakozik hozzátok. És Allahnak hála, megtette! Én bátor Hercegem! Mostantól, Beyazit Herceg nem menekülhet! Még az is nehezére eshet, hogy megálljon a saját lábán! De talán, már meg is halt.”Atmaca közben vigasztalja Defnét: „Reméljük, Hercegünk talpra áll, és ismét küzdhetünk Selim Herceg seregével.” Beyazitot mutatják, hogy eszméletlenül fekszik ágyában.

Mihrimah a Szultán szobájába siet. Sümbül követi: „Szultánám! Jobb lenne, ha most nyugodt tudnál maradni.” Mirhimah Ferhathoz: „Értesítsd Nagyurunkat, hogy beszélni szeretnék vele.” Közben Rüstem is feltűnik a folyosón. Mihrimah meglátja, felé veszi lépteit. Rüstem: „Szóval, te is hallottad a híreket.” Mihrimah: „Milyen jogon merészelsz elém állni?! Beyazit vesztett! Miattad! Mert elárultad!” Rüstem: „Senkit nem árultam el, Szultánám. Csak a Szultán parancsát teljesítettem. Én sem akartam, hogy ez legyen. Allah a megmondhatója, hogy én mindent megtettem Beyazit Hercegért, ami hatalmamban állt.” Mihrimah: „Elegem van a hazugságaidból! Hátba szúrtad a bátyámat! Gondolod, nem tudom?” Rüstem: „Hatalmam hasztalan volt, Szultánám! A Szultán előtt meg kell hajolnom!” Mihrimah: „Olyan hosszú ideig próbáltam megszabadulni tőled, Rüstem! Csak ezt az egyet kívántam! Mindig volt valaki, aki megállított. Egy valaki. De most már csak ketten vagyunk, én meg te. És most végre megteszem. Elválok tőled.” Ferhat ekkor érkezik: „Nagyurunk vár rád.”

Süleyman éppen fájdalmaitól szenved. Mihrimah belép a szobába: „Mindent hallottam. Apa! Hogy dönthettél így Beyazit sorsáról? Ráadásul azok után, hogy már keresztül mentél gyermekeid elvesztése miatti fájdalmon! Ha anya élne, ez soha nem történt volna meg!” Süleyman: „Te is hallod, mi hagyja el a szádat, Mihrimah? Hogy beszélhetsz velem így?! Az áruló testvéred miatt?!” Mihrimah: „Bocsáss meg, Nagyuram, ha átléptem határaimat, bocsáss meg! De nagyon jól tudod, min mentünk keresztül mostanában. Az, amiért nem tudok nyugodt maradni, ami miatt nem tudom kontrollálni magam, az a fájdalom, a gyász… Nagyuram, egyetlen kívánságom… hogy megbocsáss a bátyámnak!” Süleyman: „Ha nincs más mondanivalód, elmehetsz.” Mihrimah: „Van. Szeretnék elválni Rüstemtől.” Süleyman: „Beyazit miatt?! Ha mérges vagy Rüstemre Beyazit miatt, akkor nagyon tévedsz! Beyazit legnagyobb ellensége saját maga! Megtagadta parancsomat, és lázadást szított! Fegyvert adott az emberek kezébe, és hadsereget állított fel!” Mihrimah: „De ez egyáltalán nem ellened szól, Nagyuram, hanem Selim Herceg ellen!” Süleyman: „Inzultálni Selimet egyet jelent, ha engem inzultálnak. Bátyád elfelejtette, milyen egy herceg, és banditának állt. De megfizet érte! És Rüstem meg… csak azt tette, amit parancsoltam neki. Ő az én Nagy Vezírem! Ha nem az én parancsomat teljesíti, Rüstem elveszíti hatalmát! Nem engedem, hogy véget érjen a házasságotok! Nem váltok el! Elmehetsz!”

2.rész

Egy kis meglepetést csempésztem a fordítás közepébe. Remélem, berakja. Ha nem, utólag pótolom.  

Konyában Selim győzelmét ünneplik. Nurbanu észreveszi, hogy valami nincs rendben Selimmel: „Élvezd, Hercegem! A legjobb bort, a legízesebb ételt hozattam! És a társaság is a legkiválóbb! Akkora győzelmet arattál, hogy mindegy, mennyire vagy büszke, még az sem elég!” Selim: „Ez a győzelem nem az enyém, Nurbanu. Nagyurunké. Ha ő nem akarta volna, sem a janicsárok, sem a pasák nem álltak volna az oldalamra.” Nurbanu: „Az, hogy elnyerted a Szultán támogatását, nem elég győzelem neked? Süleyman Szultán téged választott. A te életedért cserébe, lemondott Beyazitról.” Selim: „Beyazit Herceg szívét átszúrta egy nyílvessző. Nem tudjuk, hogy valaha talpra fog-e állni. Ha igen, óriási gondot fog még nekünk okozni. Ő most olyan, mint egy megsebzett oroszlán. És a megsebzett oroszlán még veszélyesebb.” Nurbanu: „Én ezt nem hiszem. Nem fog még egy támadással próbálkozni. De igazad van… nem bízhatunk mindent a véletlenre. A Szultán bocsánatáért fog esedezni. Mihrimah Szultána is ismét próbálkozni fog… Valahogy meg kell akadályoznunk.” Selim: „Ne aggódj. Anélkül, hogy tudnánk róla, egy mondatot sem lesznek képesek Nagyurunknak mondani.”

Beyazit felkelt. Lokman: „Szavamra! Kérlek, légy óvatos, Hercegem! Még nagyon frissek a sérüléseid!” Defne: „Köszönöm méltóságos Allahnak, hogy megőrzött nekünk és gyermekeidnek!” Beyazit: „Lokman! Üzenj Atmacának, hogy azonnal jöjjön!” Defne: „El tudom képzelni, mi járhat most az agyadban. De ebben az állapotban, nagy hiba lenne cselekedni.” Beyazit: „Nincs vesztegetni való időnk. Ha nem ma, akkor holnap jönnek értem.” Beyazit a páncélját nézi. Defne: „A nyilat a szívednek célozták. Ez a páncél mentette meg életed.” Beyazit: „Az anyám ajándéka. A könnyei és az imái védtek meg.”

Sümbül: „Mondtam, Szultánám, hogy ebben az állapotban, nem fogja engedni, hogy elválj. Szavamra, most nem kéne ehhez ragaszkodnod.” Mihrimah: „Mert mi lesz, Sümbül? Rólam is hoz határozatot? És meddig tudjuk még ezt húzni? Csak egy kicsit még, aztán szétválhatunk.” Rüstem érkezik, Sümbül távozik. Mihrimah: „Ha nem ma, akkor holnap, Rüstem. De egész biztosan megszabadulok tőled. Figyelj mindig a kettőnk között lévő távolságra. Sosem jöhetsz közel hozzám. Soha nem érinthetsz meg.” Rüstem: „Nem érinthetlek meg? Honnan veszed, hogy akarom? Most már egyáltalán nem érdekelsz többé. Elfelejtetted? Már rég elégettem az irántad érzett szerelmemet!”

Atmaca megérkezik. Lokman: „Hercegem, annyira megijesztettél minket!” Beyazit: „Én nem vagyok az a típus, aki ilyen könnyen feladja! Láttátok, kivel harcoltam, és hogyan… Olyan volt, mintha az egész világ összefogott volna ellenem. És miért? Mert igazságot akartam!” Atmaca: „Allah csodája, hogy biztonságosan kimenekültél onnan!” Beyazit: „Láttalak, Atmaca. Amikor az a nyíl a szívembe fúródott, olyan volt, mintha a lelkem vérzett volna… mintha az égbolt telt volna meg vérrel… Te megjöttél, és kimentettél onnan. Tartozom neked.” Atmaca: „Nem, Hercegem. Allahnak hála, mindig olyanok parancsnoksága alatt harcoltam, mint te, az ártatlan emberek védelmében. Van ennél nagyobb megtiszteltetés?” Beyazit: „Milyen állapotban vannak a katonák?” Atmaca: „Durbán ezer emberrel tudtunk visszavonulni. Súlyosak a veszteségeink, de ismét képesek vagyunk azt a számot elérni!” Beyazit: „Kezd meg a toborzást. Ha nem állok talpra, ismét megpróbálják elvenni életem, de ezúttal sikerülni fog nekik.” Atmaca: „Allah adja, hogy ne lássuk ezt!” Beyazit: „Mitől szomorodtál el? Vagy talán az első vereségnél elfogadtad, hogy legyőztek bennünket?” Atmaca: „Amíg kezünkben a kard, addig nincs vége a háborúnak. Jelenleg, Rüstem Pasa körül forognak gondolataim. Árulása nem hagy nyugodni. Engedd meg nekem, hadd végezzek vele! Allah tudja, mi mindent tervez még ellenünk!” Beyazit: „Természetesen, bosszút állunk az árulón. De nem most. Eljön ennek is az ideje, Atmaca.”

Zal: „Sinan Aga elküdte mecseted tervrajzát. Túl elfoglalt voltál ahhoz, hogy megnézd. Várt a megfelelő időre, hogy megmutassa neked.” Rüstem megtekinti a rajzot. Tetszik neki. Zal felolvassa a levelet: „Méltóságos Pasa! Éjszakákat, nappalokat töltöttem mecseted kidolgozásával. Olyan mecsetet építek, amely méltó hírnevedre. Igen igényes épület lesz. A központi épületnek négy fő pillére lesz. Olyan mecsetet képzelek el, melynek belseje tele lesz kerámiákkal. Allah akaratával, elégedett leszel munkámmal. Főépítész, Sinan Aga.” Rüstem: „Ülj asztalhoz, Mahmut Aga. Végy elő papírt és tollat. „Nagyra becsült Sinan Aga! Nagyon tetszik elképzelésed. De nem elég jó. Sokkal díszesebb legyen. A költségek nem számítanak. Évszázadokkal később is lássa mindenki, hogy Rüstem Pasa az egész világon áthaladt. Ha ezt meglátják, meg fogják érteni hatalmat!” Küldj Sinan Agának még ötezer aranyat! Gyorsan!” Zal: „Ahogy parancsolod, Pasám.”

(Ha már erről van szó, gondoltam, küldök egy-két képet Rüstem dzsámijáról. Tényleg fényűzőbb lett, mint a többi. Nem a nagysága, hanem a díszítése. Ilyen sokféle csempét sehol máshol, még a Topkapiban sem látni!)

Beyazitot visszasegítik ágyába. Lokman: „Hercegem! Eddig hallgattam, de valamit el kell mondanom.” Beyazit: „Mondd, Lokman.” Lokman: „Lehet, hogy Rüstem Pasa elárult téged. Van még valaki a fővárosban, aki melletted áll. Mihrimah Szultána. Ő soha nem mondd le rólad. Biztos vagyok benne, hogy nevedben beszélni fog Nagyurunkkal, és megpróbálja dühét csillapítani.” Defne: „Mikor Mihrimah Szultána ide jött, én személyesen tapasztaltam irántad érzett hűségét és szeretetét. Biztos, hogy segíteni fog.” Beyazit: „Tudom, hogy Mihrimah az én oldalamon áll. De befolyása a Szultánra korlátozott.” Lokman: „Szultánánk megtalálja majd a megoldást. Ráadásul, megboldogult Hürrem Szultánánk életének jeleit hordod magadon. Talán, elnyered megbocsátását. Még mindig van remény. De legalább írj levelet. Írd meg, mi zajlik a szívedben.”Beyazit levele: „Én tiszteletreméltó Királyom! Milyen kár, hogy az élet az embert több helyre küldi! Milyen fájdalmas, hogy olyan emberrel kell küzdenem, aki ugyanabból a vérből és lélekből ered, mint én! Ahogy egy vad folyóban képtelenség megállni, ugyanolyan képtelenség volt ezt a háborút elkerülni. Milyen kár, hogy Selim Herceg elzárt minden utat, ami békéhez vezethetett volna! Ennek ellenére, te az ő oldalára álltál, és neki küldtél támogatást. Csak Allah akaratán múlt, hogy nem haltam meg Konyában és természetesen megboldogult anyám imáinak köszönhetően. Oh, Nagyuram! Drága apám! Tudd meg, hogy nem ellened harcolok, nem árultalak el! Tiszteletem és hűségem irántad örök. Kérlek, ne kételkedj hűségemben! Csak egy háborút vívok, mégpedig Selim Herceg ellen, aki tőrrel szúrt hátba! Hű szolgád, Beyazit Herceg”Azonban a levél nem érkezett meg a Szultánhoz, mert a küldöncöt lelőtték.

3.rész

Egy másik levél érkezett Lalához.

Süleyman a pasáihoz szól: „Fogd a megmaradt katonákat, Mehmet Pasa, és menj Konyába. Selim Herceggel találkozol.” Rüstemhez: „Te pedig Beyazit után mész. Amasya bégjei majd támogatnak. A határ menti bégeknek adod át parancsomat. De légy óvatos! Nem tolerálom tovább, hogy Beyazit állandóan elmenekül! Mindegy, melyik tartományt hagyja el, az ottaniak fejét vétetem! Üzenj Girayna, a krími Khannak. Semmilyen körülmények között nem szabad fogadnia! Beyazit megfizet árulásáért! Nem menekülhet sehova! Élve vagy halva idehozod elém!”

Selim és Nurbanu együtt vannak, mikor Lala érkezik: „Hercegem, ez most jött Nagyurunktól.” Nurbanu: „Mi a parancs?” Selim: „Azt írja, hogy szedjem össze a sereget, csatlakozzam Sokulluhoz, mihelyt megérkezik, és menjünk Beyazit után.” Lala: „Világos, hogy a Szultán mérges, viszont az már nem, hogy egy olyan herceg, aki lázadást szított, mit fog tenni. Még az is lehet, hogy az ország ellenségihez csatlakozik.” Selim: „Igen, ez igaz. Amíg Beyazit Herceg életben van, addig senki sincs biztonságban. Be kell fejeznünk, amit elkezdtünk. Eljött az idő. Azonnal készülődj.” Lala távozása után Nurbanu: „Tényleg okos döntés megtámadni Beyazitot? Mi van, ha csapdába estek? Ha a környezete őt támogatja? Nem lenne jobb, ha nem sietnél annyira elhagyni Konyát?” Selim: „Nincs mitől tartanunk. Én kezdtem ezt a háborút, most be kell fejeznem. Csodálkoznék, ha most a győzelmünk után a bégek és a pasák Beyazitot támogatnák, hiszen ezzel a Szultán parancsa ellen tennének. Ráadásul, azért tartok itt ma, mert késlekedés nélkül mindig követtem Nagyurunk parancsát.”

Közben Beyazit visszanyerte ereje egy részét. Beyazit: „Láthatod, megfiatalodtam!” Atmaca: „Természetesen, sebeid fognak még fájni egy darabig, de idővel begyógyulnak majd.” Beyazit: „Az én igazi sebemet nem kardok vagy nyíl okozta, hanem a Szultán parancsa…” Fájdalmai vannak. Egyik fia: „Jól vagy?” Hussain érkezik: „Hercegem! Selim Herceg elhagyta tartományát seregével. Sokullu Mehmet Pasa katonáihoz fog csatlakozni. Meg fognak támadni bennünket!” Beyazit: „Mit tanácsolsz Atmaca?” Atmaca: „Azonnal el kell innen mennünk! Nincs elég erőnk. Biztosan vereséget szenvednénk.” Beyazit: „Hussain Cavush?” Hussain: „Ez a legjobb. Hasznos lenne valami biztonságos helyre mennünk.” Beyazit: „Holnap hajnalban indulunk… Először Tokatba megyünk… ott majd meglátjuk, mik a hírek, és utána mehetünk tovább… Készülődjetek!”

Késő este Beyazit Lokmanhez: „Azért jöttél ide, hogy az anyám szeme és füle légy. Ezáltal az egyik legmegbízhatóbb emberem lettél. Szerencsés vagyok.” Lokman: „Én vagyok a szerencsés, Hercegem. Egy ilyen bátor és harcos herceg szolgálatában és közelében lenni, mint amilyen te vagy, nagy megtiszteltetés számomra. Feláldozom magam érted.” Beyazit: „Nagyszerű. Az előkészületek befejeződtek már?” Lokman: „Igen. Készen állunk hajnalban indulni.” Beyazit: „Van valami, amit szeretnék kérni tőled, Lokman. Te itt maradsz. Nem jössz velem.” Lokman: „Hogy tehetném, Hercegem? Megboldogult Hürrem Szultána bízott rám téged. Nem tehetem!” Beyazit: „De igen, Lokman. Megteszed. Itt maradsz, és gondját viseled a kedvencemnek, Defne Hatunnak és az én Mehmet Hercegemnek. Csak melletted tudhatom őket biztonságban. Semmi áron se hagyd őket magukra.”Beyazit Defnéhez megy. Defne: „Megboldogult édesanyád, Hürrem Szultána imái kísérnek utadon, aztán gyermekeidé, majd mindenki másé… és végül az enyém, méltatlan szolgádé. Mindannyian imádkozni fogunk érted és győzelmedért.” Beyazit: „A fiaim, Orhan, Osman és Mahmud velem jönnek. Te itt maradsz a lányaimmal és kicsi Mehmettel.” Defne: „Gyorsan menj, nem akarlak lekötni. Ne is gondolj ránk. Inkább ellenségeiddel foglalkozz.” Átölelik egymást. „Beyazit, nagyon nehéz és veszélyes út előtt állsz. Kétségem sincs afelől, hogy győzelemmel térsz vissza. Teljes mértékben bízom benned.”Beyazit verse: „Oh, én Defném! Eltemetett kincsem! Bőröm színe, gyógyírom, mosolygós Szultánám! Én finomságom, madaram, virágszálam! Fényedből eredő nyíl sebet ölt szívemen. Háremhölgyem arcáról sugárzó szerelem az én arcom része. Huhh! Ez a gyönyörűség csak márvány lehet! Nem vagyok az a fajta, aki siránkozik a szerelem miatt… A szívtelen szerelem nem hallgatta meg könnyeimet, még velem sem törődött… Az izzó harag és az összeszidás ugyanúgy folytatódik, mint régen… Mi a megoldás? Ha egyetlen csókkal kell fizetnem életemért… meghalnék, hogy újból megszülethessek, hogy még egyszer megtehessem… Oh, te egyetlenem, ki hozzám tartozol! Ne gondold, hogy elrejtheted gyönyörű szerelmedet. Nyitott könyv vagy előttem. Ez olyan egyszerű, mint szemedben a könnyek.”Beyazit családjától búcsúzik. Kislánya, Ayse szalad utána, őt a többi gyermek követi: „Apa!” Beyazit leugrik lováról, letérdel kislánya elé, és átöleli: „Oh, én gyönyörűséges Szultánám! Most mennem kell. Menj vissza a testvéreidhez!”

Később Hussain Beyazit sátrában szórakoztatja a fiúkat. Atmaca: „Küldtem üzenetet Erzerum bégjének, Ayas Pasának. Erzerum bejáratánál fogunk vele találkozni.” Beyazit: „Megbízhatunk benne? Mert most általánossá vált az árulás.” Atmaca: „Személyesen kezeskedem róla, mert korábban egymás mellett harcoltunk. Ő egy bátor pasa, aki igazságszeretetéről ismert.” Beyazit: „Saját testvéreim árulásának voltam szemtanúja. És Nagyurunk parancsát is ismerjük. Ha Ayas Pasa is hátba támad, azon sem fogok csodálkozni.” Atmaca: „Egyedüli választásunk Erzerum. Ha, ahogy mondod, Erzerum is bezárja előttünk kapuit, tűzgyűrűbe kerülünk.” Beyazit: „Milyen kár, hogy ebben az esetben rajtunk múlna, hogy ezt a gyűrűt félbe vágjuk.”

A Szultán asztalára egyszerű ételt visznek. Gülfem és Ferhat nézik az uralkodót egy darabig, majd távoznak. Süleyman megpróbál asztalhoz ülni, de lábai nem engedelmeskednek, így elesik. Közben kint a folyosón Gülfem: „Minden annyira szomorú itt. E kupolák alatt már senki nem fog tudni felépülni.” Ekkor meghallják a puffanást. Berohannak a szobába, és látják, hogy a Szultán a földön fekszik. Süleyman: „Menjetek innen!” Nem tágítanak. Próbálnak segíteni rajta. Észreveszik a lábán a keléseket. Gülfem: „Orvost hamar!” Süleyman mérgesen takargatja köpenyével a lába szárát. Gülfem: „Miért nem szóltál senkinek az állapotodról?”

Rüstem: „Hála Sinan Agának! Ez a komplexum csodálatos lesz!” Zal: „Sinan azt szeretné, ha döntenél a csempéket illetően.” Rüstem: „A legjobbakat… a legjobbakat használja, hogy az emberek nehogy azt gondolják, fukar vagyok. Jött hír Beyazit Hercegről?” Zal: „Azóta, hogy elhagyta tartományát, Tokatban látták. Mint tudod, a Tokati palota igen erős építmény. Annak idején még Timur sem tudta bevenni. Legkisebb fián, Mehmeten kívül, az összes hercegét magával vitte.” Rüstem: „Nagyurunk haragja ott fogja várni. Bizonyára nem bocsát meg neki. Ennek szemtanúi voltunk évekkel ezelőtt, nemde? Ráadásul, Mustafa Herceg nem is volt áruló.” Zal: „Még semmi sem biztos… Mihrimah Szultána mindent meg fog tenni, ami hatalmában áll… Beyazit Herceg, amíg egészséges harcolni fog. Hussain Cavush és Atmaca is mellette vannak.” Rüstem: „Amíg Beyazit Herceg a bátyám gyilkosát szövetségesének tartja, kést forgat a szívemben. Élve akarom Atmacát. Mondd meg Sokullunak, én akarom megölni!”

Mihrimah és Gülfem a Szultán szobája felé haladnak. Mihrimah: „Hogy van?” Gülfem: „Nem jól. A Szultán régi betegsége megint felütötte fejét. Rengeteg probléma és stressz éri. Nyilvánvaló, a Beyazit Herceg körüli események rossz hatással vannak rá.” Mihrimah: „Ha a bátyám miatt szomorkodik, akkor van még remény, Gülfem. Azt jelenti, hogy a szívében van még egy kis halvány reménysugár.” Gülfem: „Csak egy valaki léphet be Nagyurunk szívébe most, ez pedig te vagy, Szultánám. Próbáld meg a dolgokat elmagyarázni a Szultánnak, de ne add fel! Akadályozd meg, hogy elvegye Hercegünk életét! Nem akarom, hogy ez a palota még egyszer átéljen egy ekkora tragédiát.”

Süleyman mindkét lábát bekötötték. Ferhat: „Nagyuram, Mihrimah Szultána érkezett. Amint meghallotta állapotod, rögtön ide sietett. Nagyon aggódik érted.” Süleyman int, hogy vezesse be. Mihrimah: „Apa! Nagyon megijedtem, mikor megtudtam, hogy ismét beteg vagy!” Süleyman: „Ne aggódj! Már egyszer megbirkóztam ezzel a betegséggel, úgyhogy most is így lesz.” Mihrimah: „Reméljük. Egyszer megtanultam valamit: ha az ember lelke szenved, akkor a teste reagál erre. Apa, ugye tudod, miért jött elő ismét ez a betegség? Apaként nem cipelheted döntéseidet, amiket Szultánként tettél. Ehetünk együtt? Megengeded?”

Selim egy Sivash nevű helyen ver sátrat. Sokullu érkezik, üdvözlik egymást. Sokullu: „Megtiszteltetés a dinasztiát szolgálni.” Selim: „Hogy van az apám?” Sokullu: „Teljes mértékben téged támogat. Beyazit Herceggel kapcsolatban parancsot adott, hogy élve vagy halva el kell fogni.” Selim: „Nagyszerű.” Lala érkezik: „Beyazit Herceg elhagyta Amasyát. Seregével Erzerum felé tart. Egyértelmű, hogy Ayaz Pasától kap segítséget.” Selim: „Ez Beyazit legnagyobb gyengesége. Mindenkiben megbízik. Ayaz Pasa el fogja kapni. Mi meg odamegyünk, és börtönbe verjük.”

Ayaz Pasa: „Isten hozott Erzerumban!” Beyazit: „Köszönöm. Gondolom, már mindenről tudsz.” Ayaz: „Hercegem, ez Süleyman Szultán határozata. Ezt a levelet a határ menti tartományokba küldte: Erzerum tartomány bégjének! Fiam, Beyazit lázadást szított, és szökéssel próbálkozik. Ez a határozat engedélyt ad kivégzésére, valamint tiltja, hogy elhagyja országom területét. El kell kapni, bárhol is találnak rá. Élve vagy halva vissza kell őt hozni. Akik teljesítik parancsomat, megfelelő csatornákon keresztül nagylelkűen kompenzálva lesznek. De aki ellenszegül parancsomnak, és segíti lázadó Hercegemet, úgy értékelem, hogy hasonló bűncselekményt követ el, és ezért kivégeztetem. Ne válasszátok a helytelen utat.” Ayaz Pasa: „Ezek a szemek szemtanúi voltak egy ártatlan Herceg kivégzésének a múltban. Teljes szívemből kívánom, hogy ez még egyszer ne történjen meg. Ezért mindent megteszek, mi hatalmamban áll, hogy királyunk megbocsásson neked. Esküszöm, hogy szövetségesed leszek.”

Sümbül: „Édesanyád szerette azt az italt, melyet gyógynövényekből készítettem.” Mihrimah: „Rüstem Pasa teli láda aranyat küldött Sinan Agának.” Sümbül: „A mecsetre. Esküszöm, nem fukarkodik a költségekkel! Olyan csodálatos kerámia csempéket választott, hogy azt mondta, egyenértékű azzal, mint mikor megment egy emberéletet! Mi lehet a lelkiismeretével, ha az egész vagyonát elkölti?” Mihrimah: „Az embereknek nem kellene megbocsátást keresni bűneikre. Én a bűneimet mind a testvéreimért követtem el, és azért, hogy Beyazit Herceg kerüljön trónra. Mustafa vére az én kezemet is bepiszkolta. Aztán Cihangir meghalt. Az a sok vér és könny nem volt hiábavaló.” Szolga érkezik: „Szultánám, a Szultán végre elaludt, az orvosok reménykednek.” Sümbül: „Édesanyád útját kell, járjad. Legyél mindig a Szultán közelében, mert Beyazit Herceg élete most a te kezedben van.”

4.rész

Ayaz Pasa különce: „Mindjárt megérkeznek.” Ayaz Pasa aggodalmasan néz maga elé…Selim és Sokullu megérkeznek. Gazanfer jelenti be őket. Ayaz üdvözli a Herceget. Selim: „Nincs szükségünk formalitásokra. Csak mondd meg, hol van Beyazit Herceg. Annyi épp elég lesz… Lenyelted a nyelved, Pasa? Azt kérdeztem, hol van Beyazit Herceg? Azt hallottam, feloszlott az az egység, melyet hozzád küldött. Nem ment volna a támogatásod nélkül. Mondd, hol rejtegeted?” Ayaz: „Esküszöm, biztonságos helyen vannak. Küldtem levelet, melyben királyunk bocsánatáért esedezem.” Selim: „Ez meg mit jelentsen?” Visszajátszást látunk, ahol Ayaz Beyazitnak mondja: „Azonnal el kell innen menned, mert már úton van egy nagyobb sereg! Csak néhány napnyi járásra vannak ide. Beyazit: „Hová mehetnék? Ha távolabb megyek, ott már Perzsia van. Ezzel tulajdonképpen az ellenségünk kezére adnának. Milyen lehetőség ez?” Ayaz: „El fognak múlni ezek a sötét napok. Ne feledd. Egy jó parancsnok tudja, mikor kell visszavonulni. Egész kincstáramat, haderőmet a te parancsnokságod alá helyezem. Ezen kívül, kétezer katonám is a te parancsaidat teljesíti.” Beyazit: „Ayaz Pasa, ugye tudod, mit kapsz ezért cserébe? Köszönöm Allahnak, hogy ilyen bátor és tiszteletre méltó férfiak élnek ebben az országban, mint te.” Ismét a jelenben. Selim: „Bolond! Tudod te, mit tettél?!” Ayaz: „Beyazit Herceg egy megsebzett oroszlán. Egy vérző oroszlán a hiénák között. Reméljük, a Szultán megbocsát neki.” Selim megragadja Ayazt…

Beyazit sátrában Beyazithoz odalép egyik fia: „Már napok óta úton vagyunk. Én nem panaszkodom, de fivéreim nagyon fáradtak. Hová megyünk?” Beyazit: „Tőlem várod a magyarázatot? Menj azonnal vissza a testvéreidhez!” Atmaca Orhan oldalára áll: „Kars várába tartunk. Kérlek benneteket, ne legyetek dühösek Beyazit Herceg haragja miatt. Mint tudjátok, elég nehéz időszakon ment keresztül.” Atmaca Beyazithoz fordul: „Hercegem, már olyan közel járunk a perzsa határhoz. Eléggé homályos hol ér véget az ottomán határ és hol kezdőik a perzsa.” Hirtelen emberek érkeznek. Beyazit: „Kik vagytok?” Hussan: „A perzsák!” „Mentsétek a Herceget!!!” Perzsák küldönce: „Beyazit Szultán Herceg! Én Tahmasp Sah személyes küldönce vagyok, Sergent Marwan. Nincsenek rejtett szándékaink. Higgy nekünk.” Leszáll lováról és meghajol Beyazit előtt: „Üdvözöllek a Perzsa Birodalomban, Méltóságos Herceg! A mi magasságos Tahmasp Sahhunk küldött engem.” Beyazit: „Nem állt szándékomban belépni földetek területére. Csak a Kars várba igyekszünk. Ha átléptünk országotok területére, visszavonulunk.” Küldönc: „Tisztában vagyunk azzal, mi történt veled. Kars nem biztonságos számodra. Azt a hírt kaptuk, hogy tíz ezer katona menetel éppen Kars felé. Tahmasp Shah szívesen vendégül lát Kazvinban. Reméljük, elfogadod a meghívást, melyet jó szándékkal tettünk.”

Látjuk, hogy Beyazit megérkezik Kazvinba. Az asszonyok érméket dobálnak lába elé, ahogy elhalad előttük. Hercegként fogadják. Beyazit odalép Tahmasp Shah elé: „Méltóságos Tahmasp Shah!” Shah: „Méltóságos Beyazit Herceg! Üdvözöllek palotámban!” Beyazit: „Köszönöm. Lekötelezel, hogy vendégül látsz.” Shah: „Azt hallottam, te vagy Süleyman Szultán leglázadóbb Hercege. És ez igaz. Az árulás bátorságot kíván.” Beyazit: „Én nem árultam el Süleyman Szultánt. Nem is fogom… lehetetlen is… mert a világ egyetlen királya sem tud akkora erőt felmutatni, mint Süleyman Szultán. És senkit sem lehet hozzá hasonlítani. Az én háborúm egyedül Selim Herceggel van.” Shah: „Rengeteg időnk lesz, hogy ezekről a dolgokról beszélgessünk. Hosszú és fárasztó út áll mögöttetek. A legjobb kiszolgálásban lesz részed a palotámban.”

A hír gyorsan terjed. Sülyeman: „Beyazit Herceg az ellenségem, Tahmaspnál talált menedéket?! Hogy lehet ez?!” Rüstem: „Képtelenség felfogni. Tahmasp tárt karokkal fogadta Beyazit Herceget. Még aranyat is dobtak a lábához. Felajánlott neki egy palotát, ahová beköltözhetett. A hercegek is vele vannak. Évekkel ezelőtt, Tahmasp öccse, Elkaz Mirza nálunk húzta meg magát. Most Beyazit a kezükben van. Tahmasp nem hagy ki ekkora lehetőséget…” Süleyman, aki nagyon gondterheltnek látszik, félbeszakítja.

Közben kint a szoba előtt. Mihrimah: „Mennyi ideje van bent Rüstem?” Ferhat: „Nem olyan rég óta.” Kopognak, Rüstem jön ki a szobából: „Nem ajánlom, hogy most bemenj. Mert Nagyurunk haragja most rosszabb, mint a pokol tüze. De persze nem egyszerű végighallgatni, hogy fia legnagyobb ellenségénél talált menedéket. Beyazit Herceg jelenleg nem más, mint egy halott ember a Szultán szemében.” Mihrimah: „Nem! Nem az! Még mindig van remény!” Rüstem: „Ha az a szándékod, hogy behunyod a szemed és eltakarod magad elől a valóságot, akkor folytasd csak tovább.”

Beyazit tiszteletére ünnepséget tartanak Kazvinban. Beyazit és Tahmasp együtt esznek. Shah: „Mi szomorított el ennyire? Nem vagy boldog attól a luxusünnepléstől, amit a tiszteletedre rendeltem el?” Beyazit: „De, nagyszerű lakoma. Méltóságos Shah! Az, hogy fogadtál és saját palotát bocsátottál rendelkezésemre, nagy megtiszteltetés számomra. Kíváncsi vagyok, mit tettem, hogy ezt megérdemlem?” Shah: „Ismerted megboldogult bátyámat, Elkaz Mirzát, ugye? Most visszaadom, amit ő kapott évekkel ezelőtt Isztambulban. Persze, a kettőt nem lehet összehasonlítani. Te is vele voltál. Együtt harcoltatok ellenem, hmm?” Beyazit: „Világos. Eljött a bosszúállás ideje.” Shah: „Nézd, Hercegem. Ezt csak a te érdekedben mondom. Amikor egy uralkodó döntést hoz, nem szabad, hogy érzelmei befolyásolják. Egyetlen gondolata népe jóléte kell, hogy legyen.” Beyazit: „Akkor ebben az esetben, mi a szándékod jelenlétemmel?” Shah: „Azt mondtad, a te háborúd csak Selim Herceg ellen szól. Hiszek neked. De Süleyman Szultánnal más a helyzet. Ő elrendelte kivégzésed. És te ezért jöttél országomba. Nem igaz? Hmm?” Beyazit: „Nagyurunk minden bizonnyal meglátja az igazságot, és megbocsát nekem.” Tahmasp Shah elneveti magát: „Nézz vissza a múltba! Gondolj Cem Szultánra! A Pápánál talált menedéket. Alexandra Borgiánál. Megbocsátottak neki? Nem. Vissza tudott térni? Nem, mert a borgiák eladták néhány ezer aranyért. Megmérgezték.” Shah kezébe veszi Beyazit poharát, és kiissza belőle a bort, jóindulata jeléül. Shah: „Nézd, Hercegem. Veled szemben a Safavid Család egy tagja ül… nem egy eretnek pápa. Én a te oldaladon állok. Szabad vagy országomban. Ahogy Süleyman Szultán nem adta át nekem testvéremet, úgy én sem adlak át neki.” Beyazit: „Fátyol volt a szemem előtt, hogy összehasonlítottam magam lázadó fivéreddel, Elkaz Mirzával. Mert én nem árultam el az uralkodót. Mikor a helyzet megengedi, visszatérek országomba.” Shah: „Süleyman Szultán igen öreg már. Az oszmán emberek és katonák egy sokkal fiatalabb szultánt fogadnának el. Dolgozzunk együtt, Hercegem! Támadjuk meg együtt Süleyman Szultánt!” Beyazit feláll: „Tahmasp Shah! Úgy teszek, mintha nem mondtad volna ki ezeket a szavakat! És a füleim sem hallották meg, amit mondtál… Engedelmeddel, pihennem kell most.”

Beyazit és Atmaca belépnek szobájukba. Beyazit: „Gondolod, hogy az utolsó levél, mit Nagyurunknak írtam, eljut hozzá?” Atmaca: „Remélhetőleg. A legmegbízhatóbb embert küldtem.” Megjelennek fiai. Orhan: „Hercegem, mostantól itt leszünk?” Beyazit: „Orhanom, oroszlánom, mindannyian lelkem részei vagytok! Biztonságotok kedvéért, kész vagyok a pokol tüzén is elégni! Igen, egy ideig itt fogunk maradni. Allah engedélyével ez a vihar is elmúlik, az eső eláll, és Allah segítségével visszatérhetünk arra a földre, ahová tartozunk. És megindulhatunk a felé a trón felé, amit megérdemlünk.” Orhan: „Hercegem, ahol te vagy, az a mi földünk. Mi miattunk ne légy szomorú.” A kis család átöleli egymást.

Sümbül: „Szultánám, hír jött Beyazit Hercegről! Beszéltem azzal a küldönccel, aki ezt a levelet hozta. Hercegünk több levelet is küldött Nagyurunknak, viszont Nagyurunk egyre sem válaszolt. Világos, hogy megakadályozták, hogy a levelek eljussanak a címzetthez. Beyazit Herceg azt kéri, ezt a levelet személyesen te add át a Szultánnak.” Mihrimah: „Tudtam, hogy Beyazit nem marad csendben! Talán, ez a levél hozza meg a megoldást!”

Beyazit levele: „Oh, apám, a világ Szultánja, Süleyman Szultán!Lelkem színe, lelkem lelke, apám!Feláldoznád a te Beyazitodat, drága apám?Ártatlan vagyok, Allah is tudja, én dicső Szultánom, apám.”

Süleyman válasza: „Oh, fiam, ki megint engedetlen és lázadó lettél,Oh, fiam, ki soha nem hajt fejet határozataim előtt,Feláldoználak téged, Beyazit Han, fiam?Ne mondd, hogy „ártatlan vagyok”, legalább, sajnáld, fiam!

Beyazit levele:„Olyan vagyok, mint Mecnun, hegyek csúcsai váltak nyughelyemmé,Eltávolítottak lakhelyemtől, vagyonomtól, messze kerültem,Törlöm könnyeimet „Jajj, egyedül vagyok, jajj!”Ártatlan vagyok, Allah is tudja, én dicső Szultánom, apám.”

Süleyman válasza:„Mecnunnak, aki nem emlékszik Ádám nevére, tarló lett nyughelye,Annak, aki visszautasítja a parancsot, csak a száműzetés jut.Nem szégyen kimondani: „Jaj, nekem! Ments meg az egyedüllétből!”Ne mondd, hogy „ártatlan vagyok”, legalább, sajnáld, fiam!

Beyazit levele:„Ki tudná leírni neked helyzetemet, oh, nagylelkű királyom,Árva lettem, akit megfosztottak édesanyjától és testvéreitől,Egy szikrányi szándékom sem volt lázadni ellened.Allah bölcs, én meg ártatlan vagyok, Allah is tudja, én dicső Szultánom, apám.”

Szultán válasza:„A próféta jellem Allahtól származik, az aki kötelességtudó, kegyes leszAki viszont elutasító: „Ne mondd „ahh”, hogy megfedd őket, mert árva maradsz,Nagylelkű Allah tudja kik azok, akik a fegyelem ellen lázadnak,Ne mondd, hogy „ártatlan vagyok”, legalább, sajnáld, fiam!

Beyazit válasza:„Fogadjuk el, hogy kezeimhez vér tapad,Ez egy példa, ki azt mondta: „Ha egy szolga azt mondja, bűnt követett el, akkor az úgy van.”Bocsásd meg Beyazit hibáját, ne áldozd fel ezt a szolgádat,Ártatlan vagyok, Allah is tudja, én dicső Szultánom, apám.”

Süleyman válasza:„Fogadjuk el, hogy kezedhez vér tapad,Mert ha megbánod, könnyedén megbocsátunk neked.Beyazitom, megbocsátom hibáidat, amennyiben az egyenes utat választod.Ne mondd, hogy „ártatlan vagyok”, legalább, sajnáld, fiam!

5.rész

Elkészültem! Ez volt az utolsó fordításom. Köszönöm, hogy olvastátok! Remélem, mindenki meg volt velem elégedve. Sziasztok!

Visszatérve Isztambulba, Mihrimah a piactéren találkozik Atmacával. Visszajátszást látunk. Beyazit: „Lépésről lépésre távolodom az otthonomtól és a fővárostól, Atmaca. Ebben a vad világban most csak egy feladatom van, életben maradni.” Atmaca: „Ne veszítsd el a hited. Egy nap visszatérünk.” Beyazit: „Nem tudom, velem mi lesz, de te visszatérsz, Atmaca.” Atmaca: „Hogy érted ezt?” Beyazit: „Évek óta ég benned a tűz, hogy bosszút állj Rüstemen. Ígéretet tettem neked. Hogy mikor trónra kerülök, személyesen nyújtom át az áruló fejét. De… úgy tűnik, a trón egyre messzebb kerül tőlem. Menj vissza a fővárosba, és vedd el te annak az áruló kutyának a fejét.” Atmaca: „Nem hagylak itt. A Hercegek is itt vannak.” Beyazit: „Mint ahogy vannak olyan fájdalmak, melyek sosem múlnak el, bizonyos árulások sem. Ez olyan, mint a vörösön izzó parázs példája. Amelyről azt hisszük, kiolthatjuk, de csak a megfelelő szélre vár, hogy újra lángra kapjon… Elmész… Már nincs itt semmi, amit értem tehetsz. A bátyámért, Mustafáért, kisfiáért Mehmetért, értem… menj, és öld meg Rüstemet.” Aztán látjuk, hogy Atmaca megnyugtatja Mihrimaht: „Beyazit Herceg és fiai jól vannak. Tiszteletét és üdvözletét küldi, és reméli, te jól vagy.” Mihrimah: „Amíg az én bátor, de szerencsétlen bátyám a perzsáknál van, hogy lehetnék jól? Még mindig nem tudom megérteni a történteket. Képes lesz a bátyám onnan visszatérni? Lesz alkalmam újból átölelni?” Atmaca: „Ez csak rajtunk múlik, Szultánám.” Mihrimah: „Több levelet is küldtem, de egy válasz nem érkezett.” Atmaca: „Talán Selim Herceg emberei akadályozták meg, hogy megkapja.” Mihrimah: „A dolgok egyáltalán nem alakulnak jól, Atmaca. Nem bízom Tahmaspban. Egyetlen megoldás az lenne, ha Beyazit Herceg valami biztonságos helyre tudna menni.” Atmaca: „Megtettük, amit tudtunk. De minden ajtót bezártak előttünk. Nem volt más választásunk, csak Perzsiába menni. A tűz kellős közepében vagyunk. Vagy megmérgezzük magunkat, mint a skorpió, vagy benne égünk a tűzben.” Mihrimah: „Akkor, hogy-hogy visszajöttél? Miért jöttél vissza? Miért hagytad magára a Hercegemet?” Atmaca: „Beyazit Herceg parancsát teljesítem. Igazságot akar szolgáltatni. Azt akarja, hogy fizessenek meg az árulók.” Mihrimah: „Rüstem Pasa?” Atmaca: „Vagy most ölj meg, Szultánám, vagy segíts nekem, hogy végleg megszabaduljunk ettől az ördögfajzattól!”

Defne Beyazit gyerekeihez beszél: „Szultán apátok ellenségeivel harcol. Legyőzi őket, aztán jön is. És attól a naptól kezdve, soha többé nem válunk szét.” Ayse: „Te mindig ezt mondod, de sose jön! Már két éve! El is felejtettem az arcát… Visszatér valaha?” Lokman érkezik: „Mihrimah Szultána üzenetet küldött.” A gyerekeket kiviszik, miközben Defne is és Lokman is abban reménykednek, jó hírt kaptak. „Bárcsak azt írná, hogy Nagyurunk megbocsátott Hercegünknek!” Defne végigolvassa a levelet. Lokman: „Mi történt?” Defne: „Nagyurunk tárgyalásba kezdett Tahmasp Shahhal Beyazit életéért. Lokman Aga, Hercegünket értesíteni kell ezekről a tárgyalásokról!” Lokman. „Képtelenség innen üzenetet küldeni Perzsiába! Mindannyian tudjuk, hogy jártak azok a küldöncök, akiket Perzsiába küldtünk a múltban! Kutakban találtuk meg a fejüket.” Defne: „Ha Hercegünket sikerül informálni, ha nem hagyja el Perzsiát, meghal… Miután nem bízhatjuk ezt küldöncre, én megyek.” Lokman: „Mi mondasz? Viccelsz?” Defne megrázza a fejét. Nagyon elszánt.

Rüstem a gyerekeit jött megnézni: „Ahogy múlik az idő, egyre gyönyörűbbek vagytok! Remélhetőleg, a jövő sok szépet tartogat számotokra! Osman, fiam!” Humashah észrevesz egy kalitkát, benne egy madárral: „Mi ez? Milyen madár ez? Milyen szép színei vannak!” Rüstem: „Egy indiai kapitány hozta. Papagájnak hívják. Ez az én ajándékom neked.” Humashah: „Csodálatos színei vannak!” Leülnek enni. Rüstem: „Csodálkoztam, hogy anyád elhívott, hogy együtt vacsorázzunk.” Humashah: „Az anyám nem olyan, mint gondolod, nem szívtelen. Gondol a gyerekei boldogságára. Biztos vagyok, most is látja, mennyire törődsz velünk.” Rüstem: „Reméljük. Na, együnk!”

Mihrimah a szobájában van, mikor Sümbül érkezik: „Rüstem Pasa megérkezett.” Visszajátszás. Atmaca: „Egy időben üldöztem Rüstem Pasát. De mindig megmenekült. Ezúttal nem fog, nem futhat el.” Mihrimah Atmacához: „Ha arra gondolsz, hogy megmérgezhetnénk, nem jó ötlet. Zal Mahmud saját maga ellenőriz mindent, amit az asztalára tesznek.” Atmaca: „Katona vagyok, Szultánám. Ha elveszem valaki életét, azt a saját két kezemmel teszem, erőből. Úgy akarom csinálni, hogy közben belenézek a szemébe.”

Később… A gyerekek a madárral játszanak, mikor Mihrimah belép: „A gyerekeknek most már ágyban a helyük. Késő van.” A gyerekek távoznak. Mihrimah közelebb lép férjéhez: „Hallottam, beteg voltál. Remélem, nem volt súlyos.” Rüstem: „Egy ideig rendetlenkedett a gyomrom. A mellkasom megfeszült, és alig kaptam levegőt. De az orvos gyógyszere segített. Ma már jobban vagyok.” Mihrimah. „Van egy-két fontos dolog, amiről beszélnünk kell. Találkozunk a szobádban…” Kint a folyosón Mihrimah a szolgálójának: „Vidd a gyerekeket a Topkapiba, és maradjatok ott.” Szolga: „Mi történt?” Mihrimah: „Tedd, amit mondtam.”

Atmaca közben kapucnival a fején belép a palota kapuján.

Rüstem várja Mihrimaht, aki meg is érkezik. Rüstem: „Igazság szerint, kíváncsi vagyok, minek köszönhetem figyelmedet. Azt hittem, gyűlölsz.” Mihirmah: „Amikor először megláttalak, te voltál a főlovász. Az uralkodó család lovait kellett ellátnod. Az én lovamat is beleértve. Anyám kegyének köszönhetően te egy vagy kettő lépcsőfokot is megtettél egyszerre. Egészen addig, míg Nagy Vezír lett belőled.” Rüstem: „Mit akarsz mondani?” Mihrimah: „Egy disznópásztor fiának ez egy hatalmas ugrás, nem?” Rüstem: „Én választottam az utam, Mihrimah. Különben, ha úgy lenne, ahogy mondod, akkor most egy távoli vidéken vigyáznám a disznókat. A te nyelvedre lefordítva, nem véletlenül értem el ezt a pozíciót. Mindeértt, amit elértem, foggal-körömmel megküzdöttem. Én vagyok e birodalom legerősebb Nagy Vezíre. Mi a célod? Azért hívtál ide, hogy ezekről beszélgessünk?” Kopognak. Sümbül az: „Szultánám, Herceged nem tud aludni. Téged hív.” Mihrimah: „Majd, ha elaludt Osman, folytatjuk a beszélgetésünket.”Mihrimah távozik.

Zalt látjuk, hogy a folyosón ácsorog. Atmaca hirtelen feltűnik mögötte, és megragadja: „Zal Mahmud! Emlékszel arra a napra? Mikor megfojtottad Mustafa Herceget! Én egyáltalán nem felejtettem el!” Tőrével többször is beleszúr.Rüstem szobája előtti folyosó tele van testőrrel. Észre se veszik Atmacát, csak mikor harcosunk kihúzza kardját hüvelyéből. Egyesével végez mindegyikkel. Rüstem meghallja, hogy odakint történik valami. Egy puskával megcélozza a bejárati ajtót. Mikor Atmaca feltűnik az ajtóban, rálő. Azonban Atmaca fel tud kelni, és a két férfi egymásnak esik. Atmaca: „Azt hitted, hogy ágyban, békésen fogsz meghalni?” Atmaca egy zsinórt teker a nyaka köré: „Emlékszel? Azt mondtam, hogy egy nap megöllek! Ideje, hogy bosszút álljak Mustafa Herceg miatt!” Rüstem holtan esik össze a padlón. Atmaca fájdalmaival küszködve lép ki a szobából. Eszébe jut családja, és Mustafa. Aztán katonák érkeznek, de már nincs dolguk, mert Atmaca holtan esik össze.Mihrimah érkezik, hogy megbizonyosodjon, hogy sikerült a tervük. Látja az összes férfit, Atmacát is beleértve a földön. Aztán Rüstemre is rátalál. Mihrimah Sümbülnek: „Takarítsátok fel. Dobjátok a holttesteket a vízbe. Atmacát pedig szokásaink szerint temessék el. Rüstem egy ideje a gyomrával küzdött. Azt akarom, hogy mindenki azt higgye, ez vitte el.” Sümbül: „Szultánám, mit tegyünk Zal Mahmuddal?” Mihrimah: „Mondd meg neki, ha egy szót is mer szólni, saját magam fejezem le… Viszlát, Rüstem.”

Tahmasphoz küldönc érkezik levéllel a kezében: „Isztambulból érkezett. Az a Rüstem Pasa írt választ javaslatodra.” A levelet hangosan olvassa fel: „Perzsia uralkodójának, Tahmasp Shahnak! Megkaptuk leveled. Javaslatodat megtárgyaltuk Süleyman Szultán Hannal. Bagdadot és 1,2 millió aranyat kérsz Beyazit Hercegért cserébe. Készek vagyunk a kér összeget megadni. Viszont, hogy feladjuk Bagdadot, nem lehet kérdés tárgya. Nagyurunk hajlandó Kars várát odaadni helyette. Azonban, feltételül szabjuk, hogy Beyazit Herceget élve kapjuk vissza. Husrev Pasa és küldöttsége már elindult. Ha nem fogadod el a feltételeket, akkor nem mi leszünk a felelősek azért a véres háborúért, amit el kell indítanunk ellenetek. A Nagy Vezír, Rüsem Pasa.”

Hussain érkezik: „Hercegem, új híreim vannak!” Beyazit: „Atmaca?” Defne és Lokman lép be helyiségbe.

Lala megérkezett Perzsiába. Tahmasppal kíván tárgyalni.

Beyazit: „Hol vannak a gyerekeim?” Defne: „Amasyában hagytam őket. Nem tehettem ki őket vezélynek.” Beyazit: „Mi hozott ide?” Lokman: „Mihrimah Szultána küldött levelet.” Beyazit: „Mit írt?” Defne: „Tárgyalásba kezdtek Tahmasppal, aki pénzt és földet követel érted cserébe.”

Lala: „Méltóságos Tahmasp Shah! Van bégje vagyok, Mustafa Pasa. Selim Herceg parancsára jöttem hozzád. Üdvözletét és tiszteletét küldi.” Shah: „Hallgatlak, Mustafa Bey. Mit akar tőlem Selim Herceg?” Lala: „Azt szeretné, ha a lázadó Beyazit Herceget kiadnád neki.” Shah: „Süleyman Szultán Husrev Pasát küldi, hogy adjam át neki Beyazit Herceget. Ha nekik adom át a Herceget, busás ajándékot kapok cserébe.” Lala: „Természetesen, méltóságos Nagyurunk nemes és jómódú. Viszont senki sem akar Selim Herceg nagyvonalúságától elesni. Ha nekünk adod át Beyazit Herceget, megsokszorozzuk, amit megígértek neked. És ezzel szoros köteléket köthetnél a jövő királyával.” Látjuk, hogy Selim is ott áll hátul, mintha a küldöttségbe tartozna…

136.rész leirása

136. 1. előzetes

Atmaca: „Néha visszanézek, és azt kérdezem magamtól, hol változott meg az életünk? Ahhh… a mi ártatlan Hercegünk! Már az első nap, mikor Amasyába küldték, fel kellett volna emelnie a lázadás zászlaját … úgy, ahogy te csinálod!”

Beyazit: „Két út áll előttünk… győzelem vagy halál.”

Süleyman: „Oh, Allah te nagyszerű vagy! (Nem lehet lefordítani…)

Mihrimah: „Bárki is akarja elvenni Beyazit életét, először velem kell végeznie!”

Beyazit: „Éppen ezért, ha az életembe is kerül, nincs visszaút, Defne! Igazságot akarok!”

Sokullu: „Ha Beyazit Herceg megindul ellened, a Szultánnal találja szembe magát.”

Selim: „És mi van, ha nem ér ide?”

Sümbül: „Allahra, Szultánám! Háború kezdődik, igazi háború!”

Lala Mustafa: „Beyazit Herceg úton van felénk seregével.”

Rüstem: „A lázadó Hercegek jövője egyértelmű. A dolgok nekünk kedveznek, hacsak…”

 2. előzetes

Mihrimah: „Mindig, ha valami rossz történik, Beyazit hibáját keresed.”

Süleyman: „Selimnek egyedül a gyengesége árthat. Beyazitnak pedig az a gyengesége, hogy veszélybe sodorja saját magát, a fivérét és engem is.”

Mihrimah. „Életed árán is megvéded Beyazit bátyámat! Ne verd ki a fejedből!”

Rüstem: „Beyazit Herceg seregével együtt Konya felé vette az irányt.”

Ali Aga: „Rüstem Pasa Selim Herceg oldalára állt.”

Mihrimah: „Vidd seregedet és tedd meg, ami szükséges! Teljes hatalmammal melletted állok.”

Beyazit: „Ez háború. Háború mindazokkal szemben, akik az ártatlanokat eltapossák! Oroszlánjaim! Allah áldja ezt a hadjáratot!”

Beyazit: „Vagy győzünk, vagy meghalunk.”

Lala Mustafa: „Beyazit Herceg a seregével idefelé tart!”

Selim: „Tudtam!”

Sokullu: „Mi a parancsod Nagyuram?”

Süleyman: „Miután harcolni akar, hát legyen.”

Süleyman: „Hürremem, Szultánám, bocsáss meg nekem!”

1.rész

136. rész

A két kamasz Herceg veszekszik az erdőben… Selim: „Várj meg! Most hová mész?” Beyazit: „Menj az utamból, Selim, különben összes dühömet rád szabadítom!” Selim: „Nem értem, miért vagy rám mérges? Nagyurunk döntött így!” Beyazit: „Rossz dolgokat mondtál rólam! Azt mondtad, hogy neki nem kéne jönni, miközben én is ott voltam! Miért vinne a Szultán pont téged a hadjáratba?” Selim: „Vigyázz a szavaidra, Beyazit!” Beyazit: „Hazudnék? Gyáva vagy! Még egy kardot sem tudsz megfogni!” Selim: „Most azonnal kérj bocsánatot!” Beyazit: „Nem!” Selim: „Azt mondtam, kérj bocsánatot, különben…” Beyazit: „Különben mi lesz? Mit fogsz tenni? Elmész, és úgy harcolsz megint, mint egy nő?”

Sokullu levelet hoz a kezében, melyet átad Ferhat Agának. A levelet Selim írta: „Méltóságos Nagyuram, hét világ Szultánja! Nyugtalanító híreket kaptam Kütahya tartományból. Sajnálatos módon, Beyazit testvérem árulásra készül ellened. Híreim szerint, megtagadta parancsodat, és nem hajlandó Amasyába költözni, Kütahyában óhajt maradni. Elkezdett sereget toborozni. Két célja van: az egyik, hogy ellenem indít hadjáratot, hogy elvegye életem, a másik rosszabb, hogy a főváros felé vegye az irányt, és letaszítson téged a trónról. Ezért beláthatod, hogy az időzítés nem megfelelő, hogy Manisából átköltözzek Konyába, hisz az út során még rám támadhat, és akkor meg kell küzdenem vele. Attól tartok, egyikünk kárát látná ennek. Várom méltóságos parancsodat, hogy ebben a helyzetben, mit tegyek. Alattvalód, Selim Herceg.”Süleyman Ferhathoz: „Hagyj magamra.” Elkezd imádkozni: „Óh, Allah! Hatalmas vagy! Kérlek, ne tégy megint próbára a gyerekeimmel!”

Lala Mustafa Selimhez. „Elfogadhatatlan, amit Beyazit Herceg tett! Ha kitart a hibái mellett, nem menekülhet a Szultán haragjától.” Selim: „A levelem vajon elért a Szultánhoz?” Lala: „Sokullu mindent megtett, amit kellett. Ez a levél jelenti az égő nyilat, mely Beyazitot elégeti.” Selim: „Én nem bízom apám döntésében, hogy nekem fog kedvezni, de míg meg nem kapom támogatását, nem ülhetünk ölbe tett kézzel.” Lala: „Mire gondolsz, Hercegem?” Selim: „Nekünk is toborozást kell tartanunk. A háború a küszöbön áll. Beyazit bármelyik percben megtámadhat bennünket és erőre van szükségünk, hogy szembe nézzünk vele.”

Miközben Beyazit a katonák kiképzését nézi, Atmaca: „A Szultán hamarosan tudomást szerez, hogy itt toborzás folyik.” Beyazit: „Pontosan ezért kell sietnünk. Mielőtt az apám beleavatkozik az ügybe, már fel kell készítenem a seregem, hogy azonnal le tudjam győzni Selimet. Így mindenki megértheti, hogy nem az apámmal harcolok, hanem Selimmel.” Atmaca: „Ez az út veszélyes, Hercegem. És ha erre rálépünk, már nincs vissza út.” Beyazit: „Először az anyám állt közénk, hogy megállítson, aztán az én vak könyörületem. De ez a kettő már nem létezik. Selim Herceg megfizet azért, amit elkövetett.” Atmaca: „Ezek a katonák nem elegendőek, Hercegem. Új szövetségeseket kell találnod.” Beyazit: „Több támogatás is kell. Üzenj Anadolu Bégjének, Cenab Ahmet Pasának, Karaman Bégjének, Soluk Ferhat Pasának, és Adana Bégjének, Piri Pasának. Mindannyian nagyon kedvelték szeretett Mustafa bátyámat. Azt hiszem, ők mind az én oldalamon állnak.” Atmaca: „Hasznosabb lenne személyesen beszélned velük, Hercegem. Nem bízhatunk meg a levelekben.” Beyazit: „Igazad van. Ha nem szerzem meg támogatásukat, munkánk hiábavaló. Üzenj nekik, hogy jöjjenek ide.”

Süleyman pasái társaságában: „Beyazit Herceg éppen hazaárulást készül elkövetni, és erről nektek fogalmatok sincs?!” Rüstem: „Talán visszautasította, hogy elhagyja tartományát, de nem hinném, hogy ez lehetőséget adna neki, hogy sereget toborozzon és árulást kövessen el. Talán, Selim Hercegnek vannak téves információi.” Sokullu. „Ezek a vádak nagyon komolyak. Anélkül, hogy biztos lennék benne, Selim Herceg soha nem küldene ilyen híreket. Mindannyian tudjuk, Beyazit Herceg nem volt boldog a tartományát érintő döntéseddel. Úgy vélem, érzelmei irányítják.” Süleyman: „Most menjetek.”

Közben Manisában a kis Szultánák mindent felforgatnak édesanyjuk szobájában. Egyikük rátalál Hürrem gyűrűjére. Elkezdenek veszekedni, melyiküké legyen. Ekkor lép be a szobába Fahriye: „Hürrem Szultána gyűrűje! Hol találtátok?” Megpróbálja elhagyni a szobát, kezében a gyűrűvel, de Nurbanu rajtakapja: „Nem meg mondtam, hogy nem lépj be a szobámba?! Mit rejtegetsz a kezedben?” Fahriye: „Nem én vagyok, aki rejteget valamit!” Megmutatja a gyűrűt. „Tudtam, hogy te loptad el! Magyarázatot kell, adjál a Hercegnek!” Nurbanu megragadja: „Hogy merészeled?! Add vissza a gyűrűmet!” Fahriye: „Ez nem a tied! Hürrem Szultánáé volt! Lássuk, mit mond Selim Herceg, hogy elloptad elhunyt édesanyja gyűrűjét!” Nurbanu megpróbálja kivenni a kezéből, de ekkor érkezik Selim: „Mi folyik itt?” Nurbanu: „Fahriye ellopta azt a gyűrűt, amit Hürrem Szultána adott nekem.” Fahriye: „Nem, Hercegem! A Szultánánk gyűrűje már rég elveszett! Az imént találtam meg Nurbanu Szultána ékszerei között! Épp, mikor hozzád készültem vinni, megakadályozott benne!” Selim: „Hogy merészeled Hercegeim édesanyját lopással gyanúsítani?! Gazanfer! Vigyétek a börtönbe!” Nurbanu: „Nézd csak, miket nem hazudik össze!” Közben felhúzza a gyűrűt az ujjára. Selim: „Vedd ezt le! Az anyám még a bűneit sem adta neked! Felejtsd el ezt a gyűrűt! Szégyentelen! Miközben én az életemért aggódom, te meg ezzel töltöd idődet?! Nézz magadra! Imádkozz inkább a gyerekeidért! Különben drágán megfizetsz ezért!”

Semiz Ali Pasa Rüstemnek: „Ha igaz az, ami Selim Herceg levelében áll, akkor a vihar nagyon közel van mrá. Imádkozzunk, hogy a Szultán nem ad parancsot, hogy végezzék ki Beyazit Herceget.” Rüstem: „Allah bocsássa meg.” Ali Pasa: „Mit fogunk tenni?” Rüstem: „Sirat hídján állunk, ami keskenyebb, mint a hajszál, és élesebb, mint a kard. Mindegy, mit teszünk, nem lesz értelme… A Szultán előtt, sem nekem sem neked nincs hatalmunk.” Mirhimah érkezik. Ali Pasa: „Engedelmeddel, távozom.” Mirhimah: „Mi folyik itt? Azt üzented, hogy valami fontosat kell mondanod, ami Beyazittal kapcsolatos.” Rüstem. „Beyazit Herceg nem hagyta el Kütahyát. Ráadásul katonákat toboroz. Ez egyet jelent a lázadással. Mihrimah, te vagy az egyetlen, aki hatni tud a Szultánra! Csillapítsd a dühét!”

Fahriyét börtönbe viszik. Fahriye: „Hibát követtek el!” Aga: „Ne ellenkezz! Úgyis a Herceg szava számít!” Fahriye: „Miért vertek láncra?” Aga: „Gazanfer ötlete volt, mivel nem vagy megbízható.” Fahriye visszahívja az agát: „Ha elengedsz, megmondom, hol tartom az aranyamat. Egész életedben kényelmesen élhetsz belőle!”

Nurbanu: „Ti Selim Herceg Szultánái vagytok. Az a rendetlenség, amit csináltatok, nem méltó a Szultánákhoz. Melyikőtök kutatta át az ékszeres dobozomat?” Esmahan a másik kettőt hibáztatja: „Ti mondtátok, hogy nézzem át! Ne haragudj!” Nurbanu: „Ígérjétek meg, hogy soha többé nem fordul ilyen elő.” „Megígérjük.” Nurbanu: „Én gyönyörű Szultánáim! Ti Szultánának születtetek! Soha ne feledjétek ezt, és így is viselkedjetek! Eljön majd az az idő, mikor mindenki a ti parancsaitokat fogja lesni ebben a palotában. Egyetlen paranccsal a szokásokat átírhatják! Egy szempillantás alatt minden megváltozhat! A legbefolyásosabb oszmán férfiak fognak legyeskedni körülöttetek. Ti mindhárman nagyobb hatalommal fogtok bírni, mint én, mert ti születésetek óta Szultánák vagytok, és a Dinasztia vére csörgedez ereitekben. Eljön az a nap, mikor a ti apátok fogja ezt az országot irányítani. És akkor mindannyian elfoglaljátok helyeiteket mellette.”

Mihrimah: „Nem szeretlek így látni… a legnagyobb uralkodót ilyen állapotban. Sajnos, Selim bátyám is ilyen gyerekkora óta. Panaszkodik, és a legkisebb dolgokból is nagy ügyet csinál. És előszeretettel vonja ki magát a dolgokból. Biztos vagyok benne, hogy a Beyazitról írt dolgok helytelenek.” Süleyman: „Arról ír, hogy Beyazit sereget toboroz. Ha ez nem lenne igaz, hogy merészelne ilyet írni?” Mihrimah: „Te magad is tudod, hogy már nagyon régóta gyűlölik egymást. Az utolsó incidens óta nekem is nehezemre esik hinni bármelyiküknek is. Te tudod a legjobban, hogy nem lehet úgy határozott döntést hozni, hogy ne vizsgálnád ki az ügyet.” Süleyman: „Annak az eshetősége, hogy Beyazit ezt teszi, elég nagy.” Mihrimah: „Apa, kérlek, ne ülj fel Beyazitról alkotott ilyen súlyos rágalmaknak! Talán a múltban hibákat követett el, de sohasem volt hitszegő! Nem lehet! Hűséges hozzád!”

Kütahyában Defne Beyazithoz: „Hamarosan lecsap a vihar.” Beyazit: „Félsz?” Defne: „Amióta melletted vagyok, nem félek semmitől. És különben is, olyan életem van, melyet tőled kaptam. Minden egyes perc Allah ajándéka. Csak egy aggodalmam van, te és a fiaid.” Beyazit: „Ne aggódj. Azért is harcolok, hogy megvédjem a fiaimat. A jövőjük érdekében teszem.” Defne: „A Szultán mit fog mondani? És mit fog tenni? Igazából ezen gondolkodom egyfolytában.” Beyazit: „Én meg az utóbbi napokban egyre csak Mustafa bátyámra gondolok. Egyre jobban kezdem megérteni. Bármi áron, az ember meg akar bízni a saját apjában. Ez az én kívánságom is. Allah akaratával ő is megért engem.” Defne: „És mi lesz akkor, ha ellened fordul?” Beyazit: „Hazrat Ali azt mondja: Ne hajolj meg az igazságtalanság előtt, mert az igazaddal együtt a becsületedet is elveszted. Pontosan ezért, ha az életem veszélyben is van, nem fordulok vissza. Nincs helye tétovázásnak. A jogomat, az igazságomat keresem.”

Mihrimah: „Selim ismét megtette! Nem hagy ki egy lehetőséget sem, hogy bemártsa Beyazitot a Szultán szemében! Ez volt az utolsó! Mikor vakította el a trónért folyó ambíció? Mikor veszítette el emberségét?” Sümbül: „Szultánám, Selim Herceg természetesen megbocsáthatatlan dolgokat művel. De mi van akkor, ha igazat írt? Mi van akkor, ha Beyazit Herceg sereget toboroz, hogy háborút indítson a Szultán ellen?” Mihrimah: „Ne is mondj ilyet, Sümbül! El sem tudom ezt képzelni Beyazitról! A mai napig mindent megtett, hogy elnyerje apánk jóindulatát. De bármit is tett, csak visszafelé sült el. Minden egyes alkalommal csak nő közöttük a távolság. És ez az oka a makacsságának és dühének. Ha a bátyám ennyi tiszteletet adna a Szultánnak, elképzelhetetlen lenne számomra, hogy az apám ellen küzdjön. Remélem, senki sem mérgezte meg az apám agyát, és befolyásolja a rossz döntéshozatalban!” Sümbül: „Reméljük, Szultánám!” Mihrimah: „Máskülönben vihar fog tombolni.”

Mihrimah és Sümbül sétálnak… Sümbül: „Ha a Szultán úgy dönt, hogy nem áll ki Beyazit mellett, velem találja szembe magát! Akárcsak az anyánk! Én sem fogom hagyni!” Sümbül: „Nyugodj meg, Szultánám! Nem hinném, hogy Nagyurunk kemény döntést fog hozni.”

Süleyman: „Sokullu, gyere közelebb. Ezt a levelet átadod Selim Hercegnek. Győződj meg arról, hogy el is olvassa. Ali Pasa, te ezt a másikat pedig Beyazit Hercegnek adod át. El kell olvasniuk a levelet, és meg is kell érteniük. Tanácsadóként elég nehéz pontjára értetek munkátoknak. Allah legyen veletek.” A Szultán szobája elé érkezik Mihrimah, de Ferhat nem engedi: „Nagyurunk most nem tud fogadni.” Mihrimaht ez nem érdekli, bemegy. Süleyman a pasákhoz: „Most menjetek!” Majd beengedi lányát. Mihrimah: „Döntöttél a Hercegeidről. Az anyám rám bízta a testvéreimet. Engedelmeddel, szeretném hallani, hogy döntöttél velük kapcsolatban.” Süleyman: „Utolsó alkalommal adtam nekik tanácsot apaként. És mint uralkodó, utolsó alkalommal figyelmeztettem őket. Ez az utolsó alkalom, hogy ezt teszem… főleg Beyazit miatt. Azonnal Amasyába kell mennie. És Selimnek Konyába.” Mihrimah: „Én mindig tiszteltem a jogérzeted. Most lenne egy kívánságom, mint az ő nővérük és mint Szultána.”

Telik-múlik az idő… Selim: „Mi történt, hogy ilyen kora reggel jöttél?” Lala: „Sokullu érkezett a palotába.” Selim: „Mit csinálhat itt?” Lala: „Csak azt jelentheti, hogy a Szultán elhitte leveled. És egy átlagos küldönc helyett, befolyásos Vezírét küldte inkább.” Selim: „Azon aggódom, hogy Beyazittal kapcsolatban vajon hogy döntött?” Lala: „Ki fog derülni.”

Beyazit eközben Atmaca társaságában a három pasával találkozik. Atmaca bemutatja őket a Hercegnek. Atmaca: „Ismerem őket abból az időből, mikor még Mustafa Herceg szolgálatában álltam.” Cenab Pasa: „Üdvözöllek, Hercegem! Nagy megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek.” Piri Pasa: „Hercegem, hosszú életet kívánok neked! Allah akaratával életünket adjuk érted!” Solak Ferhat Pasa: „Azonnal jöttünk, ahogy a hírt megkaptuk. Felháborítónak tartjuk, hogy el kell hagynod tartományod.” Beyazit: „Köszönöm Allahnak, és büszke vagyok, hogy ilyen bátor bégek támogatását élvezhetem. Elmondok mindent. A bátyám, elfelejtette, hogy testvérek vagyunk. A hátam mögött áskálódik. Összeállt Lala Mustafával és Sokulluval, még az életemre is rátört! Ő fog lépni, hacsak én nem támadom meg. Ennek fényében, azt akarom, álljatok mellettem, és adjatok erőt.” Cenab Pasa: „Selim Hercegnek nincs meg az a képessége, hogy egy egész birodalmat irányítson.” Solak Ferhat Pasa: „Az országért mindenre hajlandók vagyunk, Hercegem.” Piri Pasa: „Lenne egy kérdésem… ki ellen harcolsz? Selim Herceg vagy a Szultán ellen?” Beyazit: „Nekem csak Selim Herceggel van dolgom. Pasák! Selim Herceggel fogok harcolni. És Allah engedelmével én fogok győzni! És mint egyetlen trónörökös, várni fogom Allah akaratát.” Piri Pasa: „Szóval, nem áll szándékodban Süleyman Szultánt letaszítani a trónról?” Beyazit: „Esküszöm, hogy egyetlen nyilat sem fognak kilőni táboromból a Szultán irányába. Tudjátok, hogy Rüstem Pasa és Semiz Ali Pasa hűségesek hozzám. Ha úgy, mint ők, ti is az én oldalamra álltok, el tudjuk intézni ezt az ügyet anélkül, hogy szemtől szembe kerüljünk a Szultánnal.” Cenab: „Irántad érzett hűségünk szikla szilárd. De ha megengeded, mielőtt elsietnénk a dolgot, szeretnénk mi magunk között ezt megbeszélni. Aztán, majd informálunk.” Beyazit: „Ez csak természetes! De ne feledjétek, hogy aki velem van a nehéz időben, az velem tart a jövőben is!”

Lala: „Remélem, nem rossz hírt hoztál.” Sokullu: „Nem. Minden jól halad.” Lala: „Még. Amíg a Herceg nincs egyedül a trónhoz vezető úton. Aztán egyikőnk sem érezheti magát biztonságban.” Sokullu. „Eljön az az idő is, mikor Hercegünknek nem lesz több kihívója, és akkor átveheti a trónt… Te és én, Lala, akik oly közel állnak a Herceghez, mindig a háttérben voltunk. Mindig felkészítettük magunkat a magasabb pozícióra. Biztos lehetsz benne, megkapjuk méltó fizetségünket.”

Beyazit: „Már régóta ismered őket. Mit gondolsz, mellém állnak, és harcolni fognak velem?” Atmaca. „Bocsáss meg, de mindhármat a Szultán nevezte ki. Bárcsak a hűség a szívből eredne! De ez nem így van. Az erőd a legfontosabb. Habár, hatalmad van, mégis az erő az, ami meghatározza, hogy hány hűséges ember van körülötted.” Beyazit: „Kételkedsz az erőmben?” Atmaca: „Nem, soha. De ne feledd. Egy herceg ereje a mögötte álló pasákból és a seregéből ered.” Beyazit:”Nem az egész hadsereg áll mögöttem, de nem is állnak velem szemben. És ha már pasákról beszélünk, a Nagy Vezír és Semiz Ali Pasa is a mi oldalunkon áll.” Atmaca: „Én nem bízom bennük. Sem Semizben, sem Rüstemben… Ne feledd, mindkettő kezéhez Hercegünk vére tapad.” Beyazit: „És ha az utolsó percig kiállnak mellettem, és bebizonyítják, hogy tévedsz?” Atmaca: „Ebben az esetben a győzelem a tiéd.” Husain Cavus ekkor érkezik: „Emberek érkeztek a fővárosból.”

Sokullu belép Selim szobájába: „Gyere közelebb. Miután személyesen te kézbesíted nekem ezt a levelet, azt jelenti, fontos dolog áll benne.” Kibontja a levelet, és elkezdi olvasni.Semiz is oda adja Beyazitnak a levelet: „Ez az utolsó figyelmeztetés, hogy a Szultán azt parancsolja neked, hogy menj Amasyába. Különben árulásnak fogja fel, és megteszi a szükséges lépéseket.” Beyazit: „Csak azt jelenti be, amit már eddig is tudtunk.” Semiz: „Hálásnak kéne lenned, Hercegem. A Szultán igazságos és könyörületes volt. De nem csak neked küldött parancsot, hanem Selim Hercegnek is.” Atmaca: „Sokullu tanácsát ismerjük… De én hallani akarom a tiédet.” Semiz: „Az ilyen időkben, nagyon fontos, hogy nyugodtak maradjunk, és ne cselekedjünk elhamarkodottan. Éppen ezért, azt tanácsolom, teljesítsd a parancsot.” Beyazit: „Rüstem Pasa is ezen a véleményen van?” Semiiz bólint: „A Szultán parancsának ellent állni épp elég, hogy háborút indítson ellened. Igazi háborúról beszélek, amire nem vagyunk felkészülve, Hercegem. Trónüresedést okozna. Gondolj csak méltóságos elődödre, Mehmet Szultánra.” Beyazit: „Le tudom győzni Selimet, mielőtt még a Szultán serege ideér.” Semiz: „Lehetetlen, mert Selim Herceg nem áll ki veled. Amint megkapja a hírt, visszahúzódik, és a Szultán szárnyai alatt keres menedéket.” Atmaca: „A legmesszebbre Bursába tudna elmenekülni, de ott Turgut Reis avatkozna közbe a Mediterrán tenger felől. Két tűz közé kerülne.” Semiz: „Előbb vagy utóbb a Szultán utolérné. És akkor mit tennétek?” Beyazit: „Akkor kinyilvánítanám hűségemet és követném utasításait. Elmennék Amasyába, persze csak akkor, ha én maradnék az egyetlen trónörökös.” Semiz. „Úgy tűnik, mindenre gondoltál. Remélem, Mihrimah Szultána meg tud győzni.” Beyazit: „Mi köze van ehhez Mihrimah Szultánának?” Mihrimah belép a helyiségbe.

Sokullu: „Helyesen cselekedtél. Nem hagyhattad ki, hogy Beyazit Herceg nem hagyta el tartományát.” Selim: „Nagyurunk megkért, hogy azonnal induljak. Ráadásul azt mondta, hogy ne vádoljam Beyazitot alaptalanul. Ezek a szavak nem alaptalanok! Beyazit sereget toboroz. Azon nyomban le fog csapni rám, amint elhagyom ezt a palotát.” Sokullu: „Nagyurunk mindig téged támogatott… Ha Beyazit Herceg ellened akar háborúzni, a Szultánnal kell szembe néznie.” Selim: „És ha nem ér időben oda?” Sokullu: „Ne aggódj… Beyazit Herceg napról napra veszti el pozícióját. A jövő és az állam magas tisztségei már a tied.” Selim: „Mi van Rüstem Pasával?” Sokullu: „Úgy döntött, hogy senki oldalára sem áll, inkább kívülről figyeli az eseményeket.” Selim: „Ezt így nem lehet! Mondd el neki, hogy velem van, vagy ellenem.”

Mihrimah: „Hogy ellenkezhetsz a Szultán parancsával? Miért nem indultál még el Amasyába?” Beyazit: „Te is tudod, hogy ez így nem igazságos, Mihrimah. Nem fogok abba az elátkozott tartományba költözni, hogy Selim játéka szerint, száműzzenek. Mustafa egyenesen Amasyából sétált a halálba. Én nem akarok ugyanabba a hibába esni.” Mihrimah: „Tisztában vagyok azzal, mi Amasya jelentősége. Teljesen mindegy. Azzal, hogy itt maradsz, megtagadod a Szultán parancsát. Épp, ahogy Selim akarta!” Beyazit: „Selim azt akarja, hogy a Szultán vegye el életemet, mert ő maga erre sosem lenne képes!” Mihrimah: „Selim azt mondta a Szultánnak, hogy sereget toborzol. Azt akarom, hogy tudd, én épp az ellenkezőjéről próbáltam meggyőzni. Beyazit… nem… ugye nem toborzol sereget?” Beyazit: „Mit vártál, Mihrimah? Ültem volna karba tett kézzel, és vártam volna a halálomra?” Mihrimah: „Nem hiszem el! Hogy tehetted? Megígérted anyánknak!” Beyazit: „A nővéremnek tett ígéretem betartottam, de ők nem hagytak más választást! Számomra már csak győzelem vagy halál létezik.”

Rüstem: „Ne aggódj, Nagyuram. Mihrimah Szultána lenyugtatja Beyazit Herceget. Remélhetőleg jó hírrel tér vissza.” Süleyman: „Én is ebben reménykedek. Ez az utolsó lehetőség, amit Beyazitnak adok.” Rüstem: „Csak a nagy szívednek köszönheti. Egyáltalán nem hiszek abban, hogy Beyazit Herceg szándéka az lenne, hogy trónfosztást kövessen el. Egyedül Selim Herceggel van baja. Remélhetőleg, egy nap a kettejük közötti ellenségeskedés megszűnik.”

Defne és Mihrimah beszélgetnek: „Kérlek, könyörgöm, ne hagyd magára a Herceget! Szeretetedet és irántad érzett hűségét más nem töltheti be. Mostantól behelyezett téged édesanyja, Hürrem Szultána helyére. És mindez Nurbanu ördögi műve! Ő a gonosz, aki Selim Herceg gondolataival játszik!” Mihrimah: „És akkor rólad mit mondjak? Nézd csak meg, mi minden történt! A háború már a kapuknál van. Erről nem üzentél nekem.” Defne: „Féltem. Nem mindig világos, mi történik a fővárosba tartó levelekkel. És ha ellenségeink kezébe kerül? Nem tehetem ki ekkora veszélynek a Hercegem életét.” Sümbül: „Igen, de amitől tartottunk, bekövetkezett. A tűz minket is el fog nyelni! Ebben biztos vagyok!” Mihrimah: „Mi minden bizonnyal kikerülünk ebből a tűzből. Te és én, Defne. Mindent meg fogunk tenni, hogy meggyőzzük a Herceget. Be kell, fejezze serege toborzását, és el kell mennie Amasyába.” Defne: „Szerinted ennyi elég, hogy megállítsa Süleyman Szultánt? Szerinted, ez majd eltünteti a fekete felhőket Hercegünk feje fölül?” Mihrimah: „Ezt nem tudom… De egyértelmű, hogy most ez megállítja. Nem igaz, Sümbül?” Sümbül: „Igen, és talán a Hercegünknek is jobb lesz, ha Amasyába megy. Nem akarjuk, hogy megégesse magát. Jobb lesz, ha minél távolabb kerül a tűztől.” Defne: „Természetesen mindent megteszek, amit csak tudok. De tudjátok, hogy én az egyik oldalon állok ebben a háborúban. Bármit is parancsol Hercegünk, mögötte fogok állni, még akkor is, ha életemet kell feláldoznom érte.” Mihrimah: „Jó. Légy mindig ilyen okos, mint most. Ha a háború elkezdődik, nem állíthatjuk meg… Egyetlen dolgot kell tennünk, megakadályozni a háborút… Értetek engem?”

2.rész

Selim a szobájában gondolkodik, mikor Nurbanu lép be hozzá: „Tudom, hogy most mérges vagy rám Fahriye miatt.” Selim: „Nem Fahriyéről van szó. És ezt te is nagyon jól tudod.” Nurbanu: „Mindegy. Ma inkább ne beszéljünk bűnökről és ne mérgelődjünk. Éppen ellenkezőleg! Fogjunk össze ellenségeink ellen. Kérlek, ne távolodj el tőlem! Ki gondol rád többet, mint én? Ki az, aki nálam közelebb áll hozzád? Mihrimah Szultána Kütahyába utazott, hogy tanácsot adjon Beyazitnak.” Selim: „Mihrimah az anyám útját járja… Minden erejét beveti, hogy Beyazitot lássa a Szultánság élén.” Nurbanu: „Mindegy, mennyire haragudott rád az anyád, a maga módján, mindig támogatott téged, a te oldaladon állt. De Mihrimah Szultána nem ilyen. Nyíltan kifejezte ellenszenvét velünk szemben. De Rüstem Pasa velünk van. De ha mégsem, felfedjük viszonyát Signora Mendezzel.” Selim: „Te azt hiszed, szívesen várakozom? Ha eltávolíttatom a Nagy Vezíri posztról, Semiz Ali Pasa veszi át a helyét! És ő is Beyazit oldalán áll!” Nurbanu: „Ha Semiz Ali Pasa okos, átáll a mi oldalunkra.” Selim: „Én ezt nem hiszem. Ráadásul a janicsárok sem foglalnak állást Rüstem Pasa miatt. Nem tudom, mit tennének, ha ő elmenne.” Nurbanu: „Mihrimah biztos meg tudja győzni Beyazitot, hogy menjen Amasyába. És mindez távol a fővárostól történik és tőlünk!” Selim: „Még akkor is, ha meggyőzi Beyazitot, mérge nem fog csillapodni. Beyazit kardjától már egyszer kicsordult a vérem. Biztos megbánta, hogy akkor nem vágta el a torkom. Az életemet akarja… Senki más nem állíthatja meg, csak a Szultán.”

Atmaca és Husain beszélgetnek: „Mi újság? A bégek felveszik a harcot Hercegünk mellett?” A következő jelenetben Atmaca számol be Beyazitnak: „A pasák nagyon félnek. Hűségük a tiéd, azonban a Szultán haragjától még jobban tartanak.” Beyazit: „Térj a tárgyra, Atmaca! Velem vannak, vagy nem?” Atmaca: „Még több időre van szükségük, hogy átgondolják.” Beyazit: „Nem várok többet rájuk. Saját erőből folytatjuk a sorozást.” Husain: „Amíg nem döntenek, folytatjuk a katonák toborzását.”

Mihrimah: „Fogalmam sincs, hogyan csillapíthatnám Beyazit mérgét. Teljesen felkészült a háborúra.” Sümbül: „Mit fogsz tenni, ha kitör a háború? Egyszer eljön a felelősségre vonás ideje is. És akkor félelmünk valósággá válik.” Mihrimah: „Ha itt lenne az anyám, te tudod, mit tenne, ugye?” Sümbül: „Nagyurunk nyilai elé állna és feláldozná magát a fiaiért.” Mihrimah: „Én is ezt fogom tenni… Bárki is akarja elvenni Beyazit életét, előbb az enyémet lesz kénytelen.” Sümbül: „Imádkozzunk, hogy ez a nap soha nem jön el, Szultánám, soha!”

Fahriyének ételt visznek a cellájába. Fahriye. „Emlékszel, hogy mit mondtam az aranyamról? Meg mondom, hol találod! Mikor viszel ki innen?” Aga: „Csak koporsóban juthatsz ki a börtönből.” Fahriye: „Megállapodtunk! Aranyért cserébe kijutok innen!” Aga: „Nem tudok semmiféle aranyról.” Ekkor Fahriye hirtelen hátulról megragadja, és a láncával megfolytja. Elveszi tőrét és végül az agánál lévő kulccsal leveszi magáról a láncot. Az őrnek közben gyanús lesz, hogy az aga még mindig nem jött ki. Ahogy belép a cellába, Fahriye leszúrja.

Nurbanu Gazanferhez: „Ne hagyd a Herceget és Sokullut egyedül. Részletesen tudni akarom miről beszélgettek.” Nurbanu ezek után a szobájába megy Canfeda társaságában. Nurbanu: „Halála után, Hürrem Szultána miatt veszekedtünk Selimmel.” Canfeda: „Állandóan történik valami! De legalább, most megszabadultunk Fahriyétől!” Nurbanu: „Nagyon fáradt vagyok. Készítsétek elő a fürdőmet.” Canfeda távozik. Nurbanu a tükör előtt kezd vetkőzni, majd hirtelen meglátja Fahriyét a tükörben. Fahriye: „Tettem egy ígéretet Hürrem Szultánának. Hogy megöllek. Végre eljött ez az idő is!” Nurbanu: „Ha én meghalok, te is meghalsz!” Fahriye. „Én mindenféleképpen meghalok, de egyetlen kívánságom, hogy magammal vigyelek!” Nurbanu megüti, de Fahriye elkezdi fojtogatni. Fahriye: „Most végre megszabadulok tőled!” Nurbanu nagy nehezen eléri a tőrt, majd többször is beleszúrja a kalfába, aki nagy nehezen meghal. Selim pont ekkor lép be a szobába. Nurbanu a nyakába ugrik.

Mihrimah: „Tudd, hogy addig nem hagyom el palotádat, míg meg nem gondolod magad!” Beyazit: „Az, hogy itt vagy a palotában, boldogsággal tölt el. Bárcsak mindig itt lehetnél!” Mihrimah: „A múlt olyan, mint egy könyv. A jövődet is meg lehet tudni belőle. De ezt csak azok tudják elolvasni, akik tudják, hogyan tegyék azt. Megtanultuk már korábbi fájdalmas esetekből, hogy a Szultán, ha trónfosztásról van szó nem veszi figyelembe még a gyermekeit sem.” Beyazit: „Képtelenség elfelejteni, mi történt szegény Mustafa bátyámmal.” Mihrimah: „Nagyurunk mély gyászba esett miután anyánk elment. Csak Allah tudhatja, miféle gondolatok cikáznak a fejében! Ígérd meg, hogy elmész Amasyába, hogy megmenekülj a haragjától!” Beyazit: „Elmegyek, Mihrimah, ne aggódj.” Mihrimah: „Tényleg elmész?” Beyazit: „Ha ez az, amit a Szultán akar, akkor elmegyek Amasyába…” Mihrimah: „Most mi jutott eszedbe, Beyazit? Mire készülsz?” Beyazit: „Nem fogom előled titkolni, Mihrimah, hiszen te maradtál egyedül a családban, akiben megbízom. Időre van szükségem.” Mihrimah: „Mire?” Beyazit: „Folytatom a katonák toborzását. Ezen felül várok még választ néhány bégtől is. Aztán elmenetelek Selimhez és lezárjuk ezt a témát.” Mihrimah: „Nincs más út?” Beyazit: „A kardot már egyszer kihúzták tokjából, Mihrimah. És a Szultán és Selim nem felejt. Az első adandó alkalommal fejemet fogják venni. Én Mihrimahhom! Én gyönyörű nővérkém! Senki másom nincs, csak te! Ha nem vagy velem, ha nem támogatsz engem, akkor azt most mondd meg.” Mihrimah: „Készítsd fel sereged, gyűjtsd erődet, és tedd meg, amit kell. Esküszöm neked, minden erőmmel támogatlak téged.”

3.rész

Rüstem a szobájában van, mikor Zal érkezik: „Signora Mendez hajója épp most érkezett meg a kikötőbe.”

Mihrimah Kütahyából utazik hazafelé: „Annyira aggódom! Nagyon úgy néz ki, hogy Beyazit nem fog visszalépni. Félek, hogy háború közeleg.” Sümbül: „Mit fogsz mondani Nagyurunknak? Ha megtudja mi történt, senkit sem hagy békén, még téged sem, Szultánám.” Mihrimah: „Megmondom, hogy Beyazit elmegy Amasyába. Figyelmeztetlek, Sümbül! Semmilyen körülmények között nem szabad Nagyurunknak megtudnia, hogy Beyazit folytatja a toborzást!” Sümbül: „Ne aggódj, lakat lesz a számon. De megbízhatunk Semiz Ali Pasában?” Mihrimah: „Ő egy remek államférfi. Természetesen, neki is választania kell, hova áll. Az a kérdés, mit választ? Rüstem megbízik Ali Pasában. Nem hinném, hogy ellenünk szegülne. De igazad van. Mindenre fel kell készülnünk.”

Gracia a folyosón sétálva az új szolgájának: „Korábbi szolgálóm a jobb kezem volt, akit egy sajnálatos balesetben elvesztettem. Azt akarom, hogy te vedd át feladatait.” Szolgáló: „Nagyon remélem, hogy én is olyan jól el tudom majd végezni a feladatokat, mint ő.” Gracia belép szobájába, és meglepődve látja, hogy Rüstem már várja: „Signora Mendez! Üdvözöllek a villádban! Csakhogy visszaértél!” Gracia: „Bocsáss meg, de olyan gyorsan történt, hogy üzleti ügy miatt el kellett mennem, hogy még üzenni sem tudtam neked!” Rüstem mutatja, hogy üljön le mellé. Rüstem: „Amikor arról meséltél, hogy a Pápa asztalánál ültél, és hogy Ferdinánd Király barátságát tudhatod magadénak, azt hittem, intelligens nő vagy. De úgy viselkedtél, mint egy kis fruska. Felfedted az oszmán Nagy Vezírrel kialakított titkos viszonyodat.” Gracia: „Higgy nekem, Pasám! Én nem tudtam! Az unokaöcsém… Mikor Selim Herceggel volt, véletlenül kicsúszott a száján!” Rüstem: „Kit akarsz bolonddá tenni? Mindenről tudok! Amikor azt az asszonyt, ki szolgálatodban állt megölték, elvesztetted a fejed! Szándékosan dobtál Selim Herceg markába! És most miattad, elveszíthetem pozíciómat, jó hírnevemet, még az életemet is!” Gracia: „Bocsáss meg, Pasám! Nem tehettem semmit! Selim Herceg megfenyegetett! Különbenis, mindig szerettelek! És mindig is szeretni foglak! Kérlek, felejts el mindent! Kérlek!” Rüstem: „Nagy hibát követtél el, Signora! Nagyon veszélyes, hogy ilyen közel kerültél a tűzhöz! Mostantól, még egy hibás lépés, és neked véged! Még a hulládat sem találják meg!”

Semiz Ali megállította a kocsit. Mihrimah: „Mi történt?” Semiz: „Az eső miatt lassan kell továbbmennünk. De már nincs sok Üsküdarig.” Mihrimah: „Most nyisd ki a füled és jól figyelj! Beyazit Herceg nagyon fontos volt az anyámnak és nekem is. Mikor visszatérünk, azt mondjuk a Szultánnak, hogy elmegy Amasyába. És ennyi.” Semiz: „És hogy magyarázzuk meg, hogy sereget verbuvál? Mert ez lesz az első, amit kérdezni fog.” Mihrimah: „Láttad a saját szemeddel, Ali Pasa? Mert én nem. Miért kéne ok nélkül vádolnunk?” Semiz: „Nem, persze, sosem merném! Nem is láttam semmit és nem is hallottam semmit!” Mihrimah: „Nagyszerű. Ugyanazon az oldalon állunk, Ali Pasa. Beyazit oldalán. Teljes mértékben megbízom benned. Remélem, nem okozol nekem csalódást.”

Sokullu belép a Szultán szobájába: „Nagyuram, Selim Herceg üdvözletét küldi. Valamint, ajándékul küldött néhány igen kiváló paripát is.” Süleyman: „Mikor megy Konyába? Mondd.” Sokullu: „Minél hamarabb. Nem áll szándékában parancsod ellen szegülni. Az egyetlen okot, hogy Manisában maradt, már elmondta neked. Nem akar Beyazit Herceggel szembe kerülni. Remélhetőleg, Kütahyából is jó hírek érkeznek, és az ügyet békés úton lezárhatjuk.”

Mihrimah megérkezik. Rüstem: „Látva mosolyodat, azt jelenti, jó munkát végeztünk Kütahyában.” Mihrimah: „Már türelmetlenül várom, hogy elmondjam a jó hírt Nagyurunknak.” Mihrimah mielőtt apjához térne be, üdvözli gyermekeit. A szoba előtt Semiznek: „Remélem, nem felejtetted el, mit mondtam neked. Biztos vagyok benne, nem hiába bízom meg benned. Még gondolni sem akarok az ellenkezőjére.”Mihrimah belép az apja szobájába. Süleyman: „Beszélj, Mihrimah. Hallgatlak.” Mihrimah: „Minden úgy lesz, ahogy parancsoltad. Miután jó utat kívánt nekem, a bátyám megígérte, hogy átköltözik Amasyába.” Süleyman: „Akkor miért időzött ennyit Kütahyában?” Mihrimah: „Arról beszélt, hogy egy komplexumot építtet az emberek számára, amit még nem fejeztek be. Nem akarta úgy otthagyni a helyet, hogy ez még nincs kész, így nehéz helyzetbe hozni az embereket.” Süleyman: „Ali Pasa! Igaz az, hogy Beyazit Herceg katonákat toboroz? Láttál valamit, ami bizonyítaná ezt?” Semiz: „Kivizsgáltam az ügyet… több embert is kikérdeztem, de semmi jelét nem láttam, hogy Beyazit Herceg sereget épít.” Süleyman: „Elmehetsz.” Mihrimahhoz fordul, int neki, foglaljon helyet. Süleyman. „Mihrimah, ha törődsz a bátyáddal, mondd el az igazat. Mondd meg, hogy a helyzet ne legyen még rosszabb.” Mihrimah: „Természetesen nem titkolok el előled semmit. Beyazit tényleg nem akart elmenni. Nem értette, miért kell elhagynia tartományát, és főleg nem, hogy pont Amasyába! De beszéltem vele, és meggyőztem. Esküszöm! Menni fog!” Süleyman: „Remélhetőleg, tanult a leckéből, és végre abbahagyják az ellenségeskedést fivérével.” Mihrimah: „Nagyuram, te minden rossznak okozóját Beyazitban látod. De ez nem így van. Selim, tudván testvére természetét, provokálja, majd hozzád fordul panaszkodni. Neki is sok hibája van. Te is tudod, hogy az alkoholnak, mi palotájába érkezik, nincs határa. Annak ellenére, hogy megbánta és ígéretet tett neked.” Süleyman: „Selim hibáit is nagyon jól ismerem. Mindent megteszek, hogy elhagyja rossz szokásait. De Selim gyengesége csak saját magának okozhat kárt. Míg Beyazit gyengesége önmagát is, a testvérét is és engem is veszélybe sodor. Ez a gond.”

Selim: „Hogy van Nurbanu Szultána?” Gazanfer: „Jól. Próbálja összeszedni magát.” Lala érkezik: „Jó hírek, Hercegem! Beyazit Herceg elindult Amasyába!” Selim: „Allahnak hála! Lala, ez azt jelenti, hogy feladta, hogy katonákat toborozzon?” Lala: „Ezt nem hiszem. Nagyon jól ismerem Beyazit Herceg mérgét.” Selim: „Megpróbál félrevezetni.” Lala: „Lehetséges, Hercegem. Ugyanakkor, az, hogy Amasyába megy, kedvez nekünk… Nem vághatja félbe utunkat… Most már semmi sem akadályoz minket, hogy Konyába menjünk.”

Rüstem belép abba a szobába, ahol Mihrimah van. A kalfához: „Menj, törődj a gyerekekkel.” Így kettesben maradnak. Rüstem: „Mi folyik itt, Mihrimah? Hogy lehet az, hogy Beyazit Herceg egyszer csak beleegyezett, hogy Amasyába menjen?” Mihrimah: „Megértette, hogy bolondság volt a Szultána parancsával ellenkezni.” Rüstem: „Meggondolta magát?” Mihrimah: „Nem. Folytatja serege toborzását. Egyetlen okból teszi, hogy időt nyerjen. Nagyon közel már a háború.” Rüstem: „Mi lesz, ha a Szultán értesül erről? Nyíltan hazudtál.” Mihrimah: „Mikor Beyazit győzedelmeskedik, ennek már amúgy sem lesz jelentősége. Teljes mértékben megbízom a bátyámban. Ráadásul Anadolu és Karaman bégjeivel is találkozott. Az ő segítségükkel, legyőzi Selimet.” Rüstem: „Ebben az esetben, mindanyiunk élete veszélyben van. Tudnunk kell, hová álljunk.” Mihrimah: „Mit beszélsz, Rüstem? Már nyilvánvaló, hol állunk! Beyazit oldalán állunk ebben a háborúban, és minden támogatást megadunk neki.” Rüstem: „Nagy hibát követtél el, Mihrimah. A kötelességünk az volt, hogy megakadályozzuk a háborút, és védelmezzük Beyazit Herceget, míg el nem éri a trónt.” Mihrimah: „Már évek óta a vezírség élén állsz… Nagyon jól tudod, ha egy kardot már kihúztak tőréből, nem lehet úgy visszahelyezni, hogy ne legyen véres. Nem fogják békén hagyni. Amint talál Selim alkalmat, meg fogja támadni. És a leg alattomosabb módon! Rüstem, megígérted anyánknak… felesküdtél a Koránra! Hogy életed árán is megvéded Beyazit bátyámat. Ezt ne verd ki a fejedből!”

Beyazit megérkezik Amasyába. Eszébe jut, mikor annak idején meglátogatta Mustafát…

Rüstem elmerült gondolataiba. Arra gondol, mikor a Koránra felesküdött. „Zal! Hívd ide nekem Rumeli Kazaskert! Ki kell kérnem véleményét egy ügyben.” Zal: „Az lesz a legjobb… Mi a baj?” Rüstem: „Személyes gondok, Mahmud Aga… az ígéretek, miket tettem... dolgok a múltból… emberek, akikben megbíztam… az igazság, amit megvédtem… és a jövő.”

Beyazit Atmacának: „Nincs több vesztegetni való időnk! Szólj Husainnak, hogy terjessze el, hogy ajtóm nyitva áll minden férfi előtt, aki az oldalamon akar harcolni. Aztán tudd meg, hogy a bégek most támogatnak-e? A sereget minél hamarabb fel kell készíteni.” Atmaca: „Ahogy kívánod… Hercegem, nem akarod elfogadni, de nyilvánvaló… mint a bátyád esetében, a te ellenfeled nem Selim Herceg, hanem Süleyman Szultána Han. Légy óvatos… Sose fordíts hátat. Mindig kételkedj magadban, amíg Nagyurunk az uralkodó, aki olyan apára emlékeztet, aki pusztító dolgokat művelt. Ne feledd ezt.” Beyazit: „Te most azt mondod nekem, hogy ne sétáljak be a halálba, úgy, ahogy Mustafa bátyám?” Atmaca: „Néha… habár képtelenség megváltoztatni a múltat… visszanézek, és azon csodálkozom, hol változott meg az életünk? Oh, én ártatlan és könyörületes Hercegem! Mindjárt az első nap lázadnia kellett volna, ahogy száműzték, mint ahogy te csinálod! Akkor minden másképp alakult volna. De a te sorsod nem úgy fog alakulni, ahogy az övé. Te győzedelmeskedni fogsz ebben a háborúban!” Beyazit: „Bármilyen is az ember természete, végzete ugyan az, Atmaca. Mióta eszemet tudom, mindig azt próbáltam tenni és mondani, mi helyes. Most pedig bátran készen állok elfogadni, mit hoz nekem a jövő. Allah legyen velünk!” Atmaca: „Úgy legyen.”

A következő jelenetben Rüstemet látjuk a kertben sétálni Kazaskerrel. Rüstem: „Szeretnék egy csöppet abból a nagy tudásodból, mit annyi év alatt halmoztál fel... Lenne egy nagyon fontos kérdésem.” Kazasker: „Kedvességed zavarba ejtő, Pasám. Miben tudnék én segíteni neked?” Rüstem: „Ha egy szolga felesküdött a szent Koránra, de nem tudja betartani esküjét, hogy fizeti meg bűnét? Létezik valamilyen bűnhődés számára?” Kazasker: „Először is a szolgának meg kell bánnia… Allah szereti azokat, akik megbánják bűneiket. Megbocsájt nekik.” Rüstem: „Elegendő, ha csak Allahnak bánjuk meg?” Kazasker: „Elegendő, viszont vagyona egy részét fel kell ajánlania jótékonyságra, segítenie kell a szegényeket és a nélkülözőkön, az árvákon és az özvegyeken, és még egyéb jó tetteket kell végrehajtania.”

Konyában Nurbanu: „Már hozzá is szoktam Konyához! És nincs is olyan messze a fővárostól! És ráadásul hegyek választanak el Beyazittól. Attól tartottam, hogy Beyazit Herceg ránk támad Manisában. De itt biztonságban vagyunk.” Selim: „Gondolod, hogy a távolság visszatartja a bátyámat?”

Beyazit táborához hosszú sorban állnak a csatlakozni kívánó férfiak. Husain: „A mai nap 300 katona csatlakozott hozzánk, Hercegem. Kiszámoljuk étel és ruházkodásukra fordítandó költségeket, majd folytatjuk a toborzást.” Atmaca lovon érkezik: „Beszéltem a pasákkal. Belementek. Most már a te parancsnokságod alatt 20.000 katonával csatlakoznak hozzánk.” Beyazit:. „Végre! Selim Herceg és serege nem lesznek képesek kiállni ellenünk. Allah engedélyével közeleg a győzelmünk!”

Rüstem: „Ezt a ládát küldd Mimar Sinannak. Azt akarom, hogy egy komplexumot építsen nevemben.” Zal: „Jó az időzítés. Később úgyis akartunk egy komplexumot építtetni, ami méltó nevedhez…” Rüstem: „Mondd meg Sinannak, hogy ne spóroljon a költségekkel. Az én épületemnek évszázadokig kell működnie. Ezt a másik ládát vidd Hürrem Szultána Alapítványához. Ott döntsék el, kik érdemlik meg, és osszák szét közöttük. Úgy rendelkezem, igazságosan osszák szét.” Zal: „Mi értelme van ennek?” Rüstem: „Nem csak arról szól, hogy vagyonunkat nem vihetjük magunkkal a következő világba. Tedd, amit mondtan.”

Süleyman a sötét szobában kuksol. Kopognak, Gülfem és Ferhat Aga érkezik: „Nagyuram, engedd meg, hogy kinyissuk az ablakokat! Jöjjön be egy kicsit a napfény!” Süleyman bólint. Gülfem: „Tudom, még mindig nagy a fájdalmad… de látom, más is bánt téged. Mi okozza benned ezt a mély aggodalmat?”Ahogy Gülfem kijön a szobából, összefut Sümbüllel: „Miért tűnsz ennyire kiábrándultnak? Nagyurunk jól van?” Gülfem: „Nagyurunk egyáltalán nincs jól. Még erőszakkal sem lehetne szóra bírni. A napfényt is alig bírja. Attól tartok, eltemeti magát a sötétségbe. Habár abban reménykedtem, hogy az a jó hír, amit Mihrimah hozott Kütahyából mosolyt csal az arcára és megnyugtatja, de mindhiába. A szíve még mindig jégcsap. Nyilvánvaló, hogy még mindig vannak dolgok, amik miatt tétovázik. Nem titkolsz semmit, ugye Sümbül?” Sümbül: „Nem, soha! Amit Mihrimah Szultána mondott, én is csak annyit tudok. Beyazit Herceg fejében meg sem fordul, hogy az apja ellen harcoljon! Nagyurunk talán aggódik, azok után, ami Hercegünkkel történt az elmúlt időszakban, de idővel ő is megérti, hogy félelmei megalapozatlanok.” Gülfem: „Remélhetőleg Hercegünk nem fog helytelenül cselekedni!” Sümbül: „Gülfem Hatun! Ismerjük Hercegünk természetét. Még egy apró szikra is fel tudja bőszíteni. De ha Hercegünk hibázik, mi mindanniyan úrrá leszünk rajta. Rendben?” Gülfem: „Igen. Én is gondolkodás nélkül, mindent megteszek Hercegünkért. Dinasztiánk már elvesztett egy bátor Herceget. Nem áll szándékomban még egyet elveszíteni!” Sümbül bólint.

Beyazit a fiaival beszél: „Belőletek merítem a legtöbb erőt! Ti vagytok a mindeneim!” Orhan: „Legnagyobb kívánságunk, hogy méltó gyermekeid legyünk hozzád.” Beyazit: „Nagyon remélem, hogy ti értitek, mit jelent a testvéri szeretet. Azt kívánom, a ti kapcsolatotok is olyan legyen, mint amilyen az enyém volt Cihangirral és Mustafával… Orhanom! Mostantól te vagy Corum tartomány bégje. Szép eredményeket várok el tőled.” A második gyermek: „És én mikor megyek?” Beyazit: „Rád is hamarosan sor kerül. Mint tudjátok, sereget toborzok. Egy hatalmas sereget. Amikor készen állunk, Selim Herceg ellen indítunk támadást. Remélhetőleg, ezúttal győzedelmeskedni fogunk.” Orhan: „Két ezer katonám van a tartományomban. Velük az oldaladon fogok harcolni.” Második: „Én is! Én is veletek megyek!” Beyazit: „Oroszlánaim! Remélhetőleg, közösen tudunk harcolni ellenségeink ellen. De nekem egyedül kell ezt a háborút megvívnom. Visszatértek tartományaitokba, testvéreitekkel maradtok, és gondoskodtok róluk.” Orhan: „Hercegem, testvéreim még túl kicsik, de rám bíztál egy tartományt. Nem akarok ölbe tett kézzel várni, míg az apám a jövőnkért harcol. Engedd meg, hogy én is menjek.” Beyazit: „Nem teszed ki magad veszélynek. Pontosan azt teszed, amit mondok. Megígéred?” Ohran: „Megígérem.”

4.rész

Sümbül: „Összesen 500.000 ezüst tallér. Esküszöm, ezzel a vagyonnal mindent meg tudtál volna venni Üsküdarban!” Mihrimah: „Nem fontos. A bátyámnak éreznie kell, hogy támogatom. Tudom, hogy szüksége van erre a pénzre. A legmegbízhatóbb ember vigye Amasyába. Biztosak kell legyünk, hogy valóban eljut Beyazithoz.” Sümbül: „Ahogy kívánod, Szultánám.” Mihrmah: „Remélem, nem sértem meg ezzel az anyám emlékét. Nem akarok részese lenni a testvéreim háborúskodásának.” Sümbül: „Sajnos, Selim Hercegnek nem maradt más választása, mint harcolni, Szultánám. És ebben a helyzetben, a mi Hürrem Szultánánk Beyazit Herceg oldalán állna.”

Sokullu Rüstemnél: „Pasám! Meglátogattam Gracia Mendezt… Tudomásom van róla, hogy te is jártál nála. Gracia Mendez és Yessif Nessih Selim Herceg védelme alatt állnak. Tisztában vagy ennek jelentőségével. Ha bármi történik a Signorával, vagy az unokaöccsével… nem fogsz tudni vele elszámolni.” Rüstem: „Nekem nincs problémám a Signorával, Sokullu. Hát neked? Mikor hagysz fel azzal, hogy olyan ügyekbe ütöd bele az orrod, amik nem tartoznak rád?” Sokullu: „Csak a te érdekedben mondtam…” Rüstem: „Mikor lett a te feladatod megmondani, mi jó nekem, ember? Hordd el magad!”

Atmaca: „Beszéltem a pasákkal. Azt mondták, hogy parancsod szerint megadott helyre jönnek seregeikkel. Ha összesítjük hadereiket a mienkkel, akkor úgy durván 50.000 katonát fogunk kitenni.” Beyazit: „Jó! Konyába masírozunk, és megrengetjük a földet is! Össze kell roppantanunk Selim seregét. Van hír Selimről?” Atmaca: „Azt hallottam, hogy óvintézkedésként sereget kezdett toborozni. De nem hinném, hogy olyan hatalmasat sikerül összehoznia, mint amilyen a miénk lesz.” Beyazit: „Remélhetőleg, a szelek ezúttal a mi kedvünk szerint fújnak.”

Míg Süleyman a kandallójában lobogó tüzet bámulja, azt halljuk, hogy Sokullut informálják, hogy Beyazit újonnan toborzott seregével támadást fog indítani Selim Herceg ellen.

Semiz: „Most már bizonyosan Sokullu fülébe jutott, hogy Beyazit Herceg folytatja toborzását. Tovább már nem titkolhatjuk el a Szultán előtt. Mit tegyünk? Hogyan magyarázzuk meg a Szultánnak?” Rüstem: „Mit tehetnénk? A két Herceg így is úgy is háborúzni fog egymással. Nem tudjuk megakadályozni. És hogy hivatalosan hogyan járunk el, arról a Szultán fog dönteni.” Kopognak, Sokullu az: „Már ti is hallottátok a híreket?”

Ferhat: „Nagyuram! Három pasád szeretne beszélni veled. Azt mondják, fontos.” Rüstem: „Híreket kaptunk Amasyából. Beyazit Herceg sereget toboroz. Azt hallottuk, három bég is csatlakozott hozzá. Beyazit Herceg tekintete Konya megtámadásán van.” Süleyman: „Miről beszélsz, Rüstem? Milyen katonák? Kik segítik Beyazitot?” Rüstem: „Anadolu bégje Cenabi Ahmed Pasa, Karaman bégje Solak Ferhat Pasa, és Adana bégje Piri Pasa. Mindhárman seregeikkel támogatják a Herceget.” Süleyman: „Te mire gondolsz, Ali Pasa?” Semiz: „Nagyuram, míg Kütahyában jártunk, Beyazit Herceg nem toborzott katonákat. Hogy utána mi történt Amasyában, azt nem tudom.” Süleyman: „Biztos vagy benne, hogy ez nem csak egy rágalmazás, Rüstem?” Rüstem: „Sajnos nem, Nagyuram.” Sokullu: „Mi a parancsod, Nagyuram?” Süleyman: „Sajnos, Beyazit Herceg elvesztette az utolsó lehetőséget, amit adtam neki. Ha háborút akar, megkapja. Elmehettek.”Süleyman: „Óh, Allah! Már megint próbára teszel a trónfosztással!”

Rüstem Semiz kíséretében megérkezik irodájába: „Azonnal írnunk kell azoknak a pasáknak, akik Beyazitot támogatják.” Semiz: „Pasám, ez a levél jelentené akkor Beyazit Herceg halálos ítéletét.” Rüstem: „Arra esküdtünk fel, hogy a Szultánhoz leszünk hűségesek, Ali Pasa. Beyazit Herceg azzal, hogy sereget toboroz, nem csak Selim Herceg ellen is cselekszik, hanem a Szultán ellen is. Többé nem lehetünk az ő oldalán. Senki sem. Egy Herceg, aki árulást hajt végre, egyértelmű, hogy végzi. Eddig tartott.”

Sümbül: „Szultánám, a pénz, melyet testvérednek küldtél, hamarosan célba ér.” Mihrimah: „Nagyon aggódom! Mindegy, mennyi kárt okozott Selim, nem akarom, hogy idáig fajuljanak a dolgok!” Sümbül: „Ezt senki sem akarja.” Rüstem érkezik, Sümbül távozik. Mihrimah: „Van hír Beyazitról?” Rüstem: „Nincs. Csak egy kis időt szerettem volna veled és gyermekeinkkel tölteni.”

Egy kígyót látunk kúszni Süleyman ágyán, míg ő alszik. A férfi felriad álmából, de az állatot nem látja sehol. Ordít az agáknak, hogy hozzanak fényt. Ferhat Aga is megérkezik: „Nincs itt semmi, Nagyuram.” Süleyman: „Siessetek! Fényt! Hamar!”

A következő jelenetben Süleyman hangját halljuk. Levelet írt Ebu Suudnak: „Ebu Suud Efendi, Hoca Celebi, akit én nagyon nagyra értékelek! Nyelvem nem akarja kimondani, kezem nem akarja leírni… de országom jövője érdekében muszáj… Alattvalóim jövője és a béke kedvéért, nagyon gyorsan döntésre kell, jussak. Urunk ismét próbára tesz egy másik Hercegem árulásával. Beyazit Herceg utasításaimat megszegte, azzal ellentétesen cselekedett. Sereget toboroz, hogy támadást indítson fivére, Selim Herceg ellen. Irántad érzett tiszteletem halhatatlan. Teljes mértékben megbízom tudásodban és igazságszolgáltatásodban. Most, Beyazit Herceg árulásával, ki kényszerítene, hogy az állam bajaival foglalkozzam? Az iszlám törvények szerint, mit csináljak?”

Beyazit készülődik: „Hagyj magunkra, Lokman Aga. Az anyám már rég előre látta ezt.” Defne: „Imái ma is veled vannak, Hercegem. Meg fognak védeni.” Beyazit: „Visszatérek, Defne. Megígérem. Túl későn találtam rád. Nem hagylak el ilyen gyorsan. Soha nem hagylak sem téged, sem a gyerekeimet magára.”

Ferhat: „Ebu Suud Efendi levele megérkezett, Nagyuram.” Süleyman átveszi a levelet, Ferhat kimegy. „Méltóságos Nagyuram. Sokáig gondolkodtam kérdéseden. Mindent számításba vettem, és mindent minden oldalról átvizsgáltam. A jog és a tudomány könyveit is fellapoztam, annak ellenére, hogy már előre tudtam a választ. De másikat kerestem. Azonban, nem találtam egyet sem. Beyazit Herceg megtagadta közvetlen parancsodat, sereget toborzott, és fivére ellen háborúzik. Mindezzel nyílt veszélybe sodorja a Dinasztia jövőjét, téged és magát az Oszmán államot. Beyazit Hercegből lázadó lett, aki letért a helyes útról, és az egész világ előtt kinyilvánította lázadási szándékát. Az a herceg, aki ilyen bűnt követ el, az állam törvényei alapján, kivégzése kötelező.”Süleyman elégeti a levelet.

Beyazit a seregéhez: „Oroszlánjaim! Harcosaim! Eljött az idő! Egyenesen Konyába megyünk! Anatolia, Karaman és Adana bégjei Konyában csatlakoznak hozzánk seregükkel. Csak egy út áll előttünk! Ezt a háborút a zsarnokok ellen fogjuk vívni, hogy elnyomjuk önkényüket! Oroszlánjaim! Allah legyen velünk!” Katonák: „Hosszú életet a Hercegnek!”

Süleyman a pasákhoz: „Készítsetek fel 5000 janicsárt és 3000 lovagot. Selimet fogják támogatni. Jött hír a pasákról?” Rüstem: „Mindegyiknek elküldtem parancsodat, hogy Selimet támogassák a háborúban. Remélem, engedelmeskedni fognak.” Süleyman: „Remélhetőleg, hiszen én nem fogok tétovázni, és lecsapatom mindhárom fejét.” Sokulluhoz: „Te állsz a seregem élére. Készülődj. Menj Konyába, és Selim seregét is te veszed át… Most pedig menjetek.”

Telnek-múlnak a hetek. Lala a szobájában van, mikor levél érkezik. Azonnal Selimhez megy: „Hercegem! Beyazit Herceg úton van felénk seregével.” Selim: „Tudtam! Tudtam, hogy lesz mersze ezt tenni! Lala! Azonnal készítsd fel a katonákat! Mennyi katonánk van?” Lala: „Nem elég. Biztos vagyok benne, hogy Beyazit Herceg rengeteg katonát toborzott. Máskülönben, nem jönne ide. Nem tudunk ekkora erő ellen harcolni!” Nurbanu: „Nagyurunk tud erről, nem igaz? Akkor segíteni fog.” Lala: „Ez az egyetlen reményünk. Talán már ő is értesült erről. Reméljük, időben megérkezik a segítség.” Selim: „Hívd Hercegemet, Muradot! Azonnal jöjjön ide tartományából! Velem kell tartania seregével!” Nurbanu: „Kérlek, ne dobd Muradot tűzbe!” Selim: „Te azt hiszed, ha történik velem valami, ő biztonságban marad? Nagyon jól tudod, ti mindannyian az én életemhez vagytok kötve!”

Sümbül rohan Mihrimahhoz: „Szultánám! Elkezdődött! Elkezdődött a háború!”

Selim és Nurbanu azt a harci öltözetet nézi, melyet még Hürrem ajándékozott fiának. Selim: „Anyám el sem tudta képzelni, hogy ez a páncél majd Beyazittól fog védeni.” Murad érkezik. Nurbanu: „Nem akarom, hogy menj, de nincs más választásunk.” Murad: „Mennem kell. Nem hagyhatom apámat egyedül. Apám végzete az enyém is. Le kell győznünk Beyazit nagybátyámat.”

Mihrimah a folyosón fut össze Rüstemmel: Igaz, amit hallok? Tényleg háború lesz?” Rüstem: „Jól hallottad. Selim ellen fogok harcolni. Erős vagy, régóta harcolsz. Azt mondtad, megbízol a bégekben, és támogatni fogják őt. Ugye, minden körülmények között győzni fog?” Rüstem: „Reméljük, Mihrimah… reméljük a legjobbakat.”

Mihrimah: „Miről akartál beszélni, Ali Pasa?” Semiz: „Nehéz elmondani…” Mihrimah: „Beszélj.” Semiz. „Rüstem Pasa elárulta Beyazit Herceget. Megakadályozta, hogy a pasák segítsék a Herceget. Másképp mondva, átállt Selim Herceg oldalára.” Mihrimah: „Nem! Képtelenség! Rüstem!”

Mihrimah számon kéri férjén a hallottakat: „Te áruló! Te csaló! Hogy tehetted ezt?! Hogy tehetted ezt Beyazittal?!” Rüstem. „Mihrimah! Nem volt más választásom! Beyazit Herceg sorsa elrendeltetett miután Hürrem Szultána meghalt! Veszítenie kellett!” Mihrimah: „Te miattad! Megmenthetted volna!” Rüstem: „Mihrimah! Mindegy, hogy mit tehettem volna, az sem lett volna elég! Nagyurunk döntötte el, hogy ő mostantól ellenség! Ő döntött a sorsáról! Elérkezett arra a pontra, hogy meghozta Beyazit Herceg halálos ítéletét. Mindennek vége, Mihrimah!”

1559. május 29. Konya. Süleyman fiai felálltak a harcmezőre.Lala: „Hercegem, nagyon sokan vannak.” Hussain: „Létszámuk nem túl nagy… A pasák segítségével könnyedén elbánhatunk velük.” Beyazit: „Hol vannak?” Atmaca: „Beszéltem a küldöncökkel. Hamarosan meg kell érkezniük.”

Mihrimah megérkezett a Szultán szobája elé: „Beszélni akarok Nagyurunkkal. Tudni akarom, hogy adhatta ki Beyazit halálos ítéletét! Tudni akarom, hogy tud ezzel együtt élni!” Ferhat: „Nem, Szultánám. Nagyurunk nincs itt.”Süleyman Hürrem szobájában van. Hürrem ágyához megy: „Hürremem… Szultánám… Bocsáss meg!”

A csatamezőn Beyazit bólint egyet Atmacának és Husainnak, majd rámosolyog Orhanra. A két herceg vadul farkas szemet néznek egymásra…